Én-részeink dialógusa

Az elnevezést a monodrámák ihlették, hiszen a fesztiválra olyan előadásokat hívnak meg évről évre a rendezők, amelyek a darab alkotóinak egyfajta személyes vallomásait dolgozzák fel. Ugyanakkor a monotánc nem azonos feltétlenül a szólótánccal. Az idei rendezvényen például kifejezetten sok alkotás esetében csatlakozott a táncos mellé zenész társ.

Május 16-tól 18-ig, három napon keresztül élvezhették az érdeklődők a fesztivál programjait. A látogatók mind a három este három szólótánc produkciót tekinthettek meg: szerdán Réti Anna, Újvári Milán és Gergye Krisztián, csütörtökön Kántor Kata, Góbi Rita és Zambrzycki Ádám, pénteken pedig Fehér Ferenc, Virág Melinda és Gera Anita előadását.

A szünetekben a TranzDanz – Jövőtánc előadássorozat keretein belül tekinthettek meg az érdeklődők egy táncos és egy zenész által improvizált előadást a Bethlen Téri Színház kávézójában. Lőrinc Katalin Pusztai Gáborral, Katona Gábor Bede Péterrel, Bora Gábor pedig Benkő Róberttel improvizált. A programokat tovább színesítette, hogy a nyitónapon Aleszja Popova, a kiváló balerina fotóiból nyílt kiállítás. A záró nap programját pedig egy nyilvános beszélgetés indította, melynek témája a szólótánc volt: test, szerep, jelenlét a kortárs táncszínpadon. A beszélgetés meghívott vendége Juhász Dóra táncelméleti szakíró volt.

Fehér Ferenc: STIX 66

Az V. Monotánc Fesztivál záró napjának előadásait Fehér Ferenc, a tavaly Lábán-díjjal kitüntetett táncos-koreográfus indította. STiX 66 című darabjával nem kevesebbre, mint a „semmi” megragadására vállalkozott. Művében a nemtelen ősállat találkozik a függőleges és vízszintes ürességgel, a hiánnyal, a néző pedig nem kap semmilyen várt feloldozást. A szünetben Bora Gábor, a 2010-ben „Az évad legjobb férfi táncosa” díjjal kitüntetett kiváló táncművész improvizációjával kapcsolódhattak ki a látogatók, amit Benkő Róbert virtuóz játéka egészített ki (nagybőgő). A néptánc formanyelvére erősen hajazó és utaló, azt a humor eszközeként használó, rögtönzött előadás nem nélkülözte az öniróniát sem.

Ezt követte Virág Melinda Venus in furs darabja, mely talán a zárónap egyik legerősebb alkotása volt. A többek között Fülöp Viktor ösztöndíjjal is jutalmazott táncos és koreográfus előadását Lukács Miklós cimbalomművész kísérte, míg Debreczeni Márton rendezőként vett részt az alkotó folyamatban. A különleges ihletésű mű a nő megkülönböztetett, más állapotáról kívánt tudósítani. A várandósság kevésbé szép és idealizált oldaláról: az állatiasságról, az ösztönről, a test testté válásáról. A számtalan jó ötletet és emlékezetes pillanatot felvonultató előadás egyik legérdekesebb momentuma az anyaméhben lakó magzat hangjainak sztetoszkópon keresztül történő kihangosítása, valamint ezen hangok „zeneként” való felhasználása volt.

A fesztivál Gera Anitának, a Magyar Állami Népi Együttes szólistájának Phainó című előadásával zárult. A táncosnőt Miklós Szilveszter kísérte dobon. Az alkotás az emberiség egocentrikus világszemléletét boncolgatta. A minket körülvevő mikrokozmoszt, melyben az ember a középpont, ami köré a világ szerveződik. A fontosságunkban való hit és illúzió kérdései érdekesek, de az előadás eredetiség terén adós maradt.