Mintha-fesztivál

A fent idézett három nyilatkozat jól jellemzi A Tánc Fesztiválja idei hangulatát. A súlyos pénzhiány még soha nem tette ennyire kétségessé a fesztivál jövőjét: nemcsak a meghívott együttesek száma csökkent, hanem a helyszíneké is. Kiesett a fantasztikus Dubniczay Palota, kiestek a külső, utcai helyszínek, a SÉD Filmszínház előtti színpad. Miért? – kérdezem Krámert. A válasz egyszerű: „Ha már kiviszünk hat lámpát a helyszínre, az is pénz.” Hogy a minimálisra csökkent nézőközönségről már ne is beszéljünk. Persze, hiányoznak a húzónevek: a Bozsik Yvette Társulat, a Szegedi Kortárs Balett vagy Frenákék. (Csak zárójelben jegyzem meg: van a veszprémi egyetemnek egy színháztudományi szakja, ahonnan lehetne még nézőket bezsebelni.) De tőlük függetlenül is erős a mezőny, ütőképes a meghívottak listája, mindhárom este színházi élményektől zúgó fejjel zuhanunk ágyunkba. És a zsűri is elégedett az előadások színvonalával.

„Az idei fesztivál csak hasonlít arra, amit A Tánc Fesztiváljának szoktunk nevezni” – teszi még hozzá Krámer. „Szép lassan eltűntek a fotós barátaink, akik évről évre végigfényképezték a fesztivált. A tizennégy év során eltűntek a képzőművészek. Az aktív koncertélet, az utcai performanszok. Mindaz, amitől összművészeti volt a fesztivál.” És eltűntek az elméleti szemináriumok is – ami a szakma számára lenne elsősorban fontos –, ahol meg lehet beszélni egy-egy előző napi előadást. De ezt már csak én teszem hozzá.

Tao Te (Dózsa Ákos, Fehér Ferenc)

Mi az, amit, ha lehetne, beleálmodna még a fesztiválba? – kérdezem Krámertől. „Tizenkét éves tervünk, hogy nyissunk a külföld felé, illetve, hogy a fesztiválon helyben is, workshopok-on szülessenek koreográfiák, amiket a fesztivál végén bemutatnak a résztvevő táncosok.” A közös borúlátás, számvetés és álmodozás után a fesztivál művészeti vezetőjével visszatérünk a valóságba: Fehér Ferenc Tao Te-ja zárja a versenyprogramot.

A Tao Te különdíj mindazok számára, akik végigülték az előző három nap előadásait. Fehér Ferenc és Dózsa Ákos kettősében egy életre szóló kapcsolatnak, egy örökké tartó barátságnak, két egymástól elválaszthatatlan társnak az útját kísérhetjük végig. Odafigyelés és szeretet jellemzi kapcsolatukat. Megigazítják egymás zakóját, lesöprik az odatapadt koszt egymás hátáról, Fehér mint egy szerető anya(!) turkál Dózsa bozontos hajában. Két barát, akik félszavakból is értik egymást, s akik időtlen idők óta járják közös útjukat. De az egymás elleni küzdelem lételemük: az egyik jelenetben számítógépes harcosok imitációi, egy másikban öltönyös topmenedzserek egy virtuális liftaknában. Aztán csak Fehér Ferenc és Dózsa Ákos. Két mozgó test, akik önazonossá a másikon keresztül válnak.

A Tao Te-t már csak a díjkiosztó követi, és Krámer György félszeg, de elmaradhatatlan jelszava: „Jövőre veletek ugyanitt!” Csak helyeselhetünk.

Fehér Ferenc: Tao Te

Fénytervező: Bánki Gabi

Fénytechnikus: Kovácsovics Dávid

Hangtechnikus: Simon Judit

Koreográfus, zene: Fehér Ferenc

Előadók: Dózsa Ákos, Fehér Ferenc

A zsűri tagjai: Goda Gábor, Kutszegi Csaba, Metzger Márta

Fődíj: Fehér Ferenc: Tao Te, Horváth Csaba: Godot-ra várva

Alkotói díj: Gold Bea (Vég veled!)

Előadói díj: Krisztik Csaba, Kádas József (Godot-ra várva)

                 Barta Dóra (Valami a semmiben)

Első koreográfia díj: Jónás Zsuzsa: Visszavonhatatlan

A legjobb társulat: Közép-Európa Táncszínház

A legfiatalosabb koreográfia díja: Stop n Go (Duda Éva)

Post scriptum díj: Badora Társulat

Gáspár Gábor, a fesztivál fotósának díja: Ladányi Andrea (Szerelmi rapszódia)