Készenléti állapot

A mára védetté nyilvánított épületben tavaly november óta üzemel a Retro Színház, amely remélhetőleg az évek során ugyanolyan befogadószínházi közeggé növi ki magát, mint amilyen jelenleg a Zsámbéki Színház Bázis. Az elhagyatott gyártelep közepén álló, monumentális gyárkéményekkel körülvett épület külső és belső terei ugyanis egyaránt alkalmasak a helyspecifikus előadások létrehozására.

Budapesten is akad jópár ehhez hasonló, többnyire táncegyüttesek próbáinak, workshopjainak helyet adó bázis, mint a Bakelit MAC, a SÍN vagy az Artus. A Retro Színház különlegessége elsősorban belső tereiből s az ott található műalkotásokból fakad. Az épület keletkezési dátuma beszédes: 1951–1959 között épült fel. Hatalmas előcsarnokában két, közel 50 m2-es mozaikkép látható: Főnyi Géza Almaszüret című munkája népviseletbe öltözött, boldogságtól sugárzó arcú fiatalasszony és fiatalemberek életképe, vállaik körül repkedő fehér galambokkal. Vele szemközt, a színházterem bejárata felett a manapság igen népszerű Hintz Gyula Ünneplők című, szintén a szocialista realizmus formajegyeit magán viselő mozaikképe. Hintz vörös és kék alakjai jóval stilizáltabbak, mint a túloldaliak: nemüktől függetlenül robosztus, erőtől duzzadó alakok, a szocialista emberábrázolás prototípusai. (Akik, az épületről kapott tájékoztató szerint: „előadásra készülő fiatalok.”)

Az előcsarnok élményeit már csak tetézi az étteremben, a bárpult mögött található, szintén monumentális méreteket öltő Kovács Margit dombormű („Körtánc”) – a botjára támaszkodó juhászt, legelésző nyájat és népi táncosokat felvonultató dombormű szintén a kor stílusjegyeit viseli magán. (Az alkotás egyébként a brüsszeli Világkiállításon aranyérmet nyert.) Az abszurditás felé hajló érzéseinket már csak tetézik a folyosón található Rozsda Endre-mozaikok, János vitéz és a hétfejű sárkány harca. Az épület sajátosságai nem engedik, hogy érzelemmentesen átfusson rajtuk a tekintetünk, leginkább a csodálkozás és a csodálat érzése uralkodik az emberen, hogy az épület képes volt fennmaradni ebben az állapotában.

A monumentális képzőművészeti alkotások után a – kiváló akusztikájú – színházteremben robosztus táncszínházi élményben lehet részünk. Duda Éva táncosai hatalmas, olykor féktelennek látszó energiákat mozgatnak meg, aminek a nagyszínpad még inkább teret enged. A Lunatika egy héttagú közösség tagjainak harcát, zsigeri küzdelmeit mutatja meg. Színpadképe sem mindennapi, a sötét színpad két oldalán s a háttérben hintakötelek világítanak, olykor ezekbe fekszenek bele a táncosok. A Kovács Gerzson Péter által tervezett kékes-narancsos fényekben úgy tűnik, mintha asztráltestek lebegnének mindenfelé. Mindez Kunert Péter zenéjével társítva egy futurisztikus világba kalauzol.

Duda Éva: Lunatika - Fotó: Dusa Gábor

Az előadás különlegessége részben a koreográfia változatosságából adódik, másrészt az egyes jelenetek összefűzéséből. Duda a csoporttáncok mellett kiemel, a középpontba állít egy-egy párt, de nincsenek fix párok, a táncosok folyton variálódnak. Olykor három férfi rángat egyetlen nőt, fiatal férfi küzd idősebb ellen, máskor két nő; és nem hiányozhat férfi és nő egymás elleni küzdelme sem. Táncosai kiforrott, érett egyéniségek – igaz, a mostani előadásban a táncosnők kifejezésmódja jóval expresszívebbnek tűnt számomra. Jónás Zsuzsa szólója a magabiztos, kemény, vad nőiség jelképe, Lázár Eszter szólójában pedig volt egy csipetnyi Marie Chouinard, ami kiválóan állt a finom, mégis szikár alkatú táncosnőnek.

A Közép-Európa Táncszínház alkotói törzsgárdáját megmozgató előadása, a Vihar már hagyományos színházi közegben játszódik. A Városi Művelődési Ház színpadára az előadás megkurtítva kerül, néhány tétel kimarad belőle, ami kifejezetten jó tesz az amúgy hosszúra nyúló előadásnak. A Vihar eredetileg Shakespeare művének adaptációja, vagy inkább inspirációja, de az irodalmi alapokra való reflexió (főleg az előző nap fényében) kezd kissé nyomasztóvá válni a táncszínházi előadások értelmezésekor. (Ilyenkor az ember két dolgot tehet: vagy megpróbálja kényszeredetten fellelni e motívumokat, vagy hagyja, hogy az előadás magával sodorja.)

Vihar (Közép-Európa Táncszínház) - Fotó: Dusa Gábor

A Virág Melinda, Jónás Zsuzsa és Hámor József nevével jegyzett koreográfia – melynek társalkotója még Gergye Krisztián és Szögi Csaba – tipikusan KET-es alkotás, melyben rengeteg korábbi előadásból találunk és találhatunk formai és hangulati párhuzamokat. Előnye, hogy a pluralizmus ellenére az alkotóknak sikerült egységes mozgásanyagú előadást formálniuk. A táncosok egy jelentős része nemcsak MU terminálos múltja, hanem a KET-nél eltöltött hosszabb idő miatt Hámor és Gergye kezei között nőtt fel. Kettejük hatása érződik leginkább az előadáson, ahogy pl. Virág Melinda is Gergye szárnyai alól kinőve kezdte – egyébként igen reménykeltő – koreográfusi pályáját.

Az előadásnak egyetlen zavart keltő tényezője van, ami mellett sajnos nem tudok szó nélkül elmenni – mivel ez a mostani előadásban is szembeötlő: az új táncosok testéről még lehull az alkotók erős mozdulatvilága. Kevés az igazi karakter a társulatban, Katonka Zoltán, Palcsó Nóra és Hargitai Mariann messze kiemelkednek társaik közül.

Bozsik Yvette: Újravágva - Fotó: Horváth Judit © Bozsik Yvette Társulat

A két hangsúlyosan táncos koreográfiát a Bozsik Yvette Társulat szövegcentrikus előadása, az Újravágva zárta. A humorral és öniróniával fűszerezett előadásra az egész napos táncdózis után kifejezetten szükség volt, a közönség pedig jól vette Bozsik darabjának humorát. Az előadás címe eredetileg arra utal, hogy Bozsik „azokat a jeleneteket fogja összegyűjteni, amelyek valamiért kimaradtak a korábbi előadásokból”. Az Újravágva természetesen több ennél, szórakoztató revüvé növi ki magát. Az előadásban több korábbi műre is történik utalás, de a darab poénjai enélkül is élvezhetők. Bozsik az őt ért kritikák közül leginkább az „erotika-központúságára” építi fel az előadást. A szexus hol meglehetősen csapodár és féktelen, balkáni mulatságok hangulatában, hol könnyed és lenge stílusban van jelen az előadás jeleneteiben. A legemlékezetesebb kivétel: az előadás nem-látó szereplője, Barkó Tamás és Tallós Andrea kettőse, ahol a meztelenség kifejezetten megható és intim módon jelenik meg a színpadon. Az előadás azonban nem akar többet, mint szórakoztatni, s ebben Bozsik és társulata humorral cincálja szét önmagát.

Lunatika

Duda Éva Társulat

Jelmez: Duda Éva

Fény: Kovács Gerzson Péter

Zene: Kunert Péter

Koreográfus: Duda Éva

Előadók: Baranyai Balázs, Bora Gábor, Grecsó Zoltán, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Mikó Dávid, Simkó Beatrix

Vihar

Közép-Európa Táncszínház

Jelmez: Béres Móni

Zene: Szigeti Máté, Philipp György

Koreográfus: Virág Melinda, Jónás Zsuzsa, Hámor József

Társalkotók: Gergye Krisztián, Szögi Csaba

Előadók: Asztalos Dóra, Eller Gusztáv, Gulyás Anna, Gulyás Oszkár, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Katonka Zoltán, Kelemen Krisztián, Mádi László, Palcsó Nóra

Újravágva

Bozsik Yvette Társulat

Tér: Vati Tamás

Jelmez: Juristovszky Sosa, Tamara Barnoff

Fény: Pető József, Hang: Kondás Zoltán

Videó: Hörcher Gábor

Zene: Philippe Heritier, Yonderboi

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Előadók: Amandio Cardoso, Barkó Tamás, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Krausz Alíz, Tallós Andrea, Samantha Kettle, Szakonyi Györk, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs

A videófelvételen közreműködik: Elek Ferenc