Inspirációk - határmezsgyén

A Tünet Együttes előadását, Az élet értelmét Bill Viola egyik videóinstallációja, a Szegedi Kortárs Balett Unisono-ját Beethoven zsenije, Mándy Ildikó Társulatát pedig Shakespeare Rómeó és Júliája inspirálta. Arra viszont meglehetősen eltérő válaszokat kaptunk, hogy az inspirációt kinek mennyire sikerült egységes és izgalmas műegésszé formálnia.

Az idei fesztivál egyik érdekessége, hogy a versenyprogramba friss, javarészt ebben az évadban készült alkotások kerültek be – ez korábban nem volt így. Egy-két kivétel mégis akad; mint az InTime Frenákéktól vagy a KET huszadik születésnapján bemutatott női koreográfiák (Valami történet, Szájbanforgó). A programból markánsan kirajzolódik az is, hogy maguk a szervezők mit tekintenek táncnak, azon belül pedig kortárs táncnak, hiszen a meghívottak listáján csupa olyan társulat és alkotó szerepel, akik mozgásban tartják a hazai kortárs táncszcénát. Az ún. nagy költségvetésű társulatok közül egyedül a Szegedi Kortárs Balett reprezentáltatja magát – bár a szegediek mostani előadása igen messzire került attól, amit kortárs táncnak nevezünk.

Az előadások helyszíneit illetően is akadnak érdekességek. Két évvel ezelőtt a fesztivál kiszorult a Veszprémi Színház falai közül, a koreográfiák közterekre, alternatív helyszínekre költöztek, de ez a kényszerhelyzetből fakadó megoldás kifejezetten használt – nemcsak a fesztivál arculatának, hanem az előadásoknak is. Akkor a hagyományos színházi terektől való eltávolodás több helyspecifikus előadás létrejöttét is elősegítette (pl. Kovács Gerzson Péter szólótánca a Dubniczay Palotában vagy Várnagy Kristóf szabadtéri Mennonója). Ez a tendencia idén is folytatódik, több darab a Veszprém közelében található Inotán kerül bemutatásra. A Retro színházas előadások nem titkolt (és heroikus) célja, ahogy a fesztivál műsorfüzetében is olvashatjuk, hogy közelebb vigyék a műfajt „a régió egyéb településein élő kultúrakedvelő emberekhez, hogy újabb híveket szerezhessünk a táncszínházak számára.”

 

 

Az élet értelme - Forrás: tunetegyuttes.hu

 

A csúszás és egyéb technikai malőrök állandó – bár hívatlan – vendégei a fesztiváloknak, így nem meglepő, hogy a Tünet Együttes személyre szabott, többcsatornás távirányítóval ellátott előadása félórás késéssel indul. Miután mindenki fejhallgatója működőképessé válik, családias hangulat uralkodik a nézőtéren – ahol valljuk be, nem vagyunk túl sokan. Sajnos. De így már az előadás kezdete előtt van egy közös élményünk. Ez egészen addig tart, amíg ki-ki a saját fejhallgatóját a fülére nem húzza: innentől mindenki a saját előadását nézi. Minden színészhez-táncoshoz tartozik ugyanis egy-egy csatorna, mi pedig azt a sávot hallgatjuk, amelyikhez csak kedvünk van.

A szereplők – ahogy ez a Tünet előadásain lenni szokott – gyermeki lelkületű, szeretnivaló figurák, akik ez alkalommal az élet értelméről vagy a halálról, vagy egyéb, „nem témába vágó dologról” suttogják el személyes történeteiket. Megtudhatjuk, hogy Góbi Rita sokáig kopasz volt, majd tejfehér hajú, hogy Vadas Tamarának van egy titka, hogy Szabó Mártának hatalmas, zegzugos kertje van. Pedig a színpadi valóságban egy papírdobozban lakik. Bánki Gergő fásultan definiálja, ámde rendkívüli szakszerűséggel demonstrálja boldogság, félelem és egyéb fogalmainkat, Szász Dániel egy-egy pop- és költőikon életrajzát ölti magára, két önéletrajz között pedig végigfutja a teret: önmagát táncosként mutatja be. Az előadás egy-egy monológgal kezdődik és zárul – Szabó Réka története a szülésről és a gyermekáldásról inkább szürreális, Gőz István vallomása a vitorlázásról és a halálról („Meg fogok halni!) már-már klasszikusokat idézően megható.

 

 

Az élet értelme - Forrás: tunetegyuttes.hu

 

A konceptuális alkotótól vett inspiráció (Bill Viola videóinstallációja maga is egy triptichon) szintén konceptuális előadást eredményez. Az előadás láthatóan a töredékességre épül, a koherens műélmény hatása mégis létrejön. Bár kezdetben több nehéz döntést is kell hoznunk (pl. hogy melyik színpadi akcióra figyeljünk, vagy melyik történetet hallgassuk), egy idő után megszokjuk a káoszt, s elkezdjük magunk irányítani az eseményeket. Így Az élet értelmének szerkezete igencsak életszagúvá válik. Az ugyan előadás után sem teljesen világos számunkra, mi az élet értelme, de legalább afelől biztosítva vagyunk, hogy mások is küzdenek – és próbálnak válaszolni a kérdésre.

A Tünet friss és formabontó előadása után a Szegedi Kortárs Balett a XIX. század világát, értelem és érzelem kérdéseit omlasztja ránk. Az Unisono két részből álló koreográfia, melynek most csak az első, Mauro Astolfi által koreografált része került bemutatásra. Meglepő: hogy míg máskor a szegediek előadásán tolong a közönség, a tegnapi előadáson közel sem volt teltház.

Astolfi koreográfiájának nemcsak kérdésfeltevése maníros, hanem az egész előadás; dramaturgiája, díszlete s a szereplők jelmeze is. A férfitáncosok öltönyt, a táncosnők romantikus, szabásában mell alatt elvágott ruhát viselnek, kivéve az előadás első és utolsó jelenetében: amikor egy-egy pár majdnem meztelenül öleli egymást. A darab középső része – a narratív balett szerkezetéhez hasonlóan – egy parabolisztikus történetet próbál elmesélni; értelem és érzelem küzdelmét láthatjuk meglehetősen egyértelmű és leszűkített jelekkel operálva.

 

 

Unisono - Fotó: Révész Róbert

 

A színpadon hatalmas könyvespolc, rengeteg „poros könyvvel”, a táncosok e polcok mögötti résekből kúsznak elő. Ez a polcokból való előkúszás-visszabújás sok sérülésveszélyes jelenetet tartalmaz, talán ez is az oka, hogy áprilisban és májusban az együttes több előadása is elmaradt. (Ráadásul látványra sem izgalmas annyira, hogy megérjen ennyi kockázatot.) A variabilitás hiánya az előadás mozgásanyagában is tetten érhető, Juronics táncosai ennél sokkal komolyabb koreográfiákhoz szoktak. Bár a szenvedély, a mindent átforgató, nagy érzelmek az ő (Juronics) munkáiból sem hiányoznak, Astolfi érzelmeskedő jelenetei nem állnak jól a táncosoknak. Az előadás utáni visszhangokból az is kiderült, hogy a közönség is némiképp értetlenül állt Astolfi előadása felett, melynek maximum az lehetett az üzenete, hogy ne olvass, hanem szeretkezz? Csak mindezt Beethoven zenéjére.

 

 

RésJ - Fotó: Dusa Gábor

 

Az este utolsó előadása Mándy Ildikó Rómeó és Júlia-inspirációja, mely korábbi Shakespeare-rendezéséhez, a Lady Macbeth-ekhez hasonlóan az irónia mezejére felfűzött előadás. Mándy rendezésében magára és Fenyves Márkra a határozott és bölcs asszisztens szerepét osztja, akik a két tébláboló és tétova hős, R és J körül sertepertélnek. A két fiatal – ahogy ez szerelmi ügyekben lenni szokott – elbeszél egymás mellett, Mándy előadásában fizikailag is. Ezzel a tragédiát – és persze Rómeó és Júlia fiatalos, trendi jelmezeivel, valamint a Mándy–Fenyves kettős groteszk jelenlétével – a fekete humor irányába tolja el. Merész, és meglehetősen egyedi értelmezésmód. Ahogy a fesztivál első napjának összes előadása: inspirációk valahol az eredeti mű és az alkotók világának találkozási pontján.

 

 

Az élet értelme, avagy időmúlatás 60 percben

Tünet Együttes

 

Író, dramaturg: Peer Krisztián

Fény, tér: Szirtes Attila

Zene: Márkos Albert, G. Szabó Hunor

Rendező: Szabó Réka

Szereplők és alkotótársak: Bánki Gergely, Góbi Rita, Gőz István, Szabó Márta, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Márkos Albert, G. Szabó Hunor

 

Unisono – Beethoveni formák

Szegedi Kortárs Balett

 

Zene: Ludwig von Beethoven

Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa

Fény: Stadler Ferenc

Asszisztens: Beatrice Boldoni

Koreográfus: Mauro Astolfi

Szereplők: Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Horváth M. Gergő, Major László, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

 

RésJ

 

Jelmez:  Szűcs Edit

Smink:  Halma Ágnes

Fénytervező:  Payer Ferenc

Hang:  Kondás Zoltán

Rendező:  Mándy Ildikó

Szereplők:  Madák Zsuzsanna,  Mándy Ildikó,  Czakó Máté,  Fenyves Márk