Nem ez az első alkalom a fesztivál történetében, hogy a szervező Orkesztika Alapítvány korábbi díjazottakat kér fel vendégszereplésre; a mostanihoz hasonló, egész estés programra legutóbb 2008-ban került sor. Feltételezem, hogy a puszta gesztuson túl az esemény arra is szolgál, hogy a fesztivál saját történetére reflektáljon, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy az egykor „kiemelt” alkotók megmutatják, hová jutottak az elmúlt tíz évben, kinek, milyen irányban fejlődött tovább a pályája.
A hazai vendégelőadók – Bata Rita, Duda Éva, Ladjánszki Márta és Pataky Klári – kivétel nélkül olyan harmincas éveikben járó táncosok és koreográfusok, akiknek saját, egyéni stílusa az elmúlt tíz évben alakult ki, előadásaikat a hazai befogadószínházak rendszeresen játsszák. Ennek ellenére vasárnap este a MU Színházban négy igencsak eltérő minőségű előadást láthattunk; a köztük lévő különbségeket elsősorban a koreográfiák felépítettsége és eredetisége okozta.
A sorból az öt előadó közül – mivel Ladjánszki Márta az egyetlen külföldi fellépővel, Anna Piotrowskával közösen készítette előadását – leginkább Bata Rita lógott ki; az alkotó évek óta foglalkozik kortárs japán tánccal, mostani darabja, a Tél is butoh tánc. A darab az Évszakok című helyspecifikus előadás negyedik része, melyben ősi és kortárs, spirituális és profán, nemes és alantas jól megfér egymás mellett. A táncosnő ruhája is ezt a köztes állapotot reprezentálja, hófehér, testére csavart ruhája polifoam csomagolópapírból készült, lábán magassarkú gumicsizmát visel, kezeivel rózsaszín csörgőket rázogat.
Bata Rita: Tél (Bata Rita) - Fotó: Dusa Gábor
A Télben egy ember (’az ember’) mélyről jövő és megrázó feltárulkozásának lehetünk szemtanúi. Batarita koreográfiájában az arc az emberi test legfontosabb része, az érzelmek megjelenítésének, a belső lelki folyamatok kivetülésének első számú helyszíne. A táncosnő fehérre maszkolt arcának grimaszaival, mimikájával többféle alakot képes megjeleníteni: férfit és nőt, európait és ázsiait, emberit és állatit. Felkavaró szólójában az emberben rejlő animális részt hívja a színpadra, figurájában egy ösztönlényt fedezünk fel, aki bármifajta önreflexió nélkül létezik: fél, támad, védekezik, undorodik, sír és hisztérikusan kacag. Aki emberi fizikuma ellenére úgy viselkedik, mintha állat lenne. A Tél erős indítása a „visszatérők” estjének, Batarita pedig nem mindennapi előadásával önkéntelenül is háttérbe szorítja az este összes többi résztvevőjét.
Pataky Klári koreográfiája, a Pillangó ballada az este legtáncosabb előadása. A 2006-os előadás kiváló választás Pataky részéről, mert mindazt a kecsességet, bájt és összetett koreográfiai nyelvezetet magában hordozza, ami Pataky alkotói világát jellemzi. A Pillangó ballada a Télhez hasonlóan szimbolikus előadás, mely egy testi-lelki átalakulás folyamatát mutatja be. Az eredetileg Nagy Csillára készített koreográfiát ezen az estén Pataky egyik állandó táncosa, Egyed Bea adja elő; a törékeny testalkatú lány szólója lírai metamorfózis, mely a kibábozódás összes stációját meglebegteti-felrebbenti az előadás során.
Pataky Klára: Pillangó ballada (Egyed Beáta) - Fotó: Dusa Gábor
Patakyval szemben a Duda Éva által készített darab témájában és nem koreográfiai megformáltságában jellemzi alkotóját; Duda koreográfiáinak ugyanis vissza-visszatérő témája férfi és nő viszonya. A fesztiválra hozott előadásában, a The Runban egy olyan duettet láthatunk, melynek férfiszereplője (Mikó Dávid) mindvégig passzív marad. Az ő mozgása adja a koreográfia időbeli keretét; a darab kezdetén elindul a színpad széléről, s a nézőtérnek háttal halad keresztül a téren, egészen a darab végéig. Eközben a nő (Duda Éva) esik és kel a férfi erőterében, megpróbálja keresztülszelni annak útját, de próbálkozásai rendre kudarcot vallanak. Így a koreográfia valójában a nőről szól, még akkor is, ha cselekedeteinek középpontjában a férfi áll – a The Run egy nő szólója, vagy inkább annak vérszegény változata. Mert az amúgy koreográfiai svédcsavarokat megalkotni képes Duda mostani munkája sem tartalmában, sem fogalmazásmódjában nem tud egyedit vagy újat mutatni. Az idei versenyprogram duettjeit látva megkockáztatom, hogy az előadás nem került volna fel a fesztivál gálaműsorára.
Duda Éva: The Run (Duda Éva, Mikó Dávid) - Fotó: Dusa Gábor
Ladjánszki Márta és Anna Poitrowska közös premierrel készült a fesztiválra; a HUG performatív szkeccs a szeretet különböző válfajairól. Kettejük kontakt táncában az ölelés mint a szeretet egyik alapvető kifejezési formája többfajta alakot ölt: van a testvéri, gondoskodó, a szerelmes, a megfojtó és a durva, erőszakos, a fizikai. A két táncosnő saját személyiségéből építi fel a darab karaktereit, kettejük közül Piotrowska a lazább, közönséggel „haverkodós”, konfrontációtól sem visszariadó típus, vele szemben Ladjánszki a magába mélyülő, a zárkózott, csendes fél. Ő az, aki elsősorban adni szeretne a másiknak (nyilván azért, hogy cserébe kapjon), de az a bizonyos másik csak elnyeli a szeretetét, hogy saját önimádatára fordítsa. A két táncosnő minderről egy rikító rózsaszín és citromsárga, rendkívül előnytelen sztreccs-overallban mesél, így Nárcisz és Mártír táncát Piotrowska és Ladjánszki előadásában nem lehet túl komolyan venni, kettejük játszmája inkább tűnik infantilis testvérek civódásának.
Ladjánszki-Piotrowska: Hug (Ladjánszki Márta, Ania Piotrowska) - Fotó: Dusa Gábor
Ami a leginkább szembetűnő volt az este során, hogy bár a fellépők egykor ugyanazon versenyen indultak, ma a kortárs tánc öt különböző irányzatát képviselik; s ez jól reprezentálja a SzólóDuó Fesztivál mindenkori zsűrijének befogadó és nyílt hozzáállását – amivel a mostani versenyprogram díjazottjait is kiválasztották.
Batarita: Tél
Zene: Kerek István
Koreográfus, előadó, jelmez: Batarita
Duda Éva Társulat: The Run
Látványterv: Duda Éva
Jelmez: Opra Szabó Zsófia
Zene: Kunert Péter
Koreográfus: Duda Éva
Előadók: Duda Éva, Mikó Dávid
Ladjánszki - Piotrowska: HUG
Koreográfus, előadó: Ladjánszki Márta, Ania Piotrowska
Kosztüm: Pillangó
Zene: Varga Zsolt
Pataky Klári: Pillangó ballada
Koreográfus: Pataky Klári
Előadó: Egyed Beáta
Helyszín: MU Színház