Fémágon csüngenek

A Birdie pontos folytatása Frenák hosszú idő alatt kialakított táncnyelvének, tulajdonképp az utóbbi évek előadásainak meghosszabbítása, amit számtalan motívum ismétlődése mutat. A társulatba érkező új tagok – ugyanúgy, mint a régiek – mind nagyszerű technikai tudással és fizikai erőnléttel rendelkeznek, s tökéletes, arányos és szabályos, görögösen esztétikus testük van. A tér közepén, az előadás középpontjában – mint sok más Frenák-darabban (Hymen, InTime, x&y, k.Rush) – egy hangsúlyos, a teret szinte teljesen betöltő tárgy áll, ez esetben egy hatalmas (7-8 méter hosszú, 2,5 méter magas) fémcsövekből összeépített rácsszerkezet. Ennek a központi térelemnek a tulajdonságai határozzák meg a táncosok mozgását, a rendkívül erőteljes, dinamikus és technikás koreográfiát. A fémrudakhoz Frenák sok testcsavarást illesztett, a táncosok igyekeznek körbefonódni a hidegen csillogó csöveken, s csak az állandó mozgás figyelmeztet arra, hogy a domború, tömör izmokkal teli testeknél a fém mégiscsak keményebb. Gyakoriak a hosszú, keskeny hengereken vagy azok mellett, azokkal párhuzamosan végzett akrobatikus spárgák is – a test nemcsak a fém keménységét, hanem alakját, egyenességét, merevségét is felveszi.

A táncosok kosztümjei, akárcsak az eddigi Frenák-előadásokban, apró fekete, nagy testfelületet szabadon hagyó ruhák és az elmaradhatatlan térdvédők. Az előadás második felében megjelennek (a például a Frisonból, InTime-ból, Tricks & Tracksből vagy a Hymenből ismerős) fehér és fekete öltönyzakók (igaz, itt frakkosított változatban), a piros magas sarkú cipők (InTime). A színpadkép ez alkalommal is nagy műgonddal összeállított, s képzőművészeti alkotáshoz hasonló élményt nyújt: az oldalról vagy felülről érkező fények kékre festik a teret, melynek közepén forog a fémesen csillogó térszerkezet és a rángatózó, ugráló-repülő, tökéletes arányossággal megáldott, mértani alakzatokat felvevő testek.

Az egyetlen – ám lényeges – újítás, hogy az absztrakt, heves és szinte kegyetlen mozgásvilágba mimetikus elemek is bekerülnek. Frenák most is bővelkedik ihletforrásokban (Alan Parker Birdy című filmdrámája, William Wharton amerikai író 1978-as, azonos című regénye, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje), amelyek ez alkalommal megengedik, sőt, megkívánják a mű címe és központi témája (vagy inkább fogalma) köré szerveződő, utánzó mozgássorokat is. A táncosok különbféle madarak mozgására emlékeztető pozíciókat vesznek fel, szárnyszerűen tartott karokkal egyensúlyoznak a rácson, hátratett kézzel, bólogató fejjel közlekednek, madárszerűen gubbasztanak a fémháló egy csúcsán. Az ugrások és csavarások, a lépdelések és hajlások egymásra következése különös madárházi lakók mozgására emlékeztetnek; udvarló mozgássorok, násztánc és párzó mozdulatok is megfigyelhetőek.

A szerző az Emberi Erőforrások Minisztériumának Fülöp Viktor-ösztöndíjasa.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/5. számában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft