Vihar tíz táncosra

Vihar - Közép-Európa Táncszínház

A Közép-Európa Táncszínház új bemutatója egy négy hónapos „alkotói együttgondolkodás és együtt-alkotás" eredménye - a Vihar egy sokrétű és egységes táncelőadás.
Sors Vera | 10. 03. 22.

 

A Közép-Európa Táncszínház Vihar című előadása egy hosszabb alkotói folyamat végeredménye. Tulajdonképpen egy workshopról van szó, hiszen három koreográfus, Virág Melinda, Jónás Zsuzsa és Hámor József külön-külön dolgozott a táncosokkal, mindhárom esetben William Shakespeare A vihar című drámája volt a kiindulópont. A megszületett koreográfiák azonban nem adaptációk, inkább a mű hatását, az általa keltett érzeteket próbálták megfogalmazni az alkotók. A kb. 20 perces egységekből aztán Gergye Krisztián és Szögi Csaba irányítása mellett megszületett a Vihar című előadás, amelyben az alkotók saját tételei nem válnak el egymástól, eredeti formájukban már nem felismerhetőek - egységes koreográfia született.

Az előadás nyitóképében tíz táncos (öt férfi és öt nő) lassan, látszólag véletlenszerűen lépked. A színpadi sötétnek oka van: a karzatról előre, a fekete balettszőnyegre egy filmet vetítenek. A táncosok közül ketten fent a vetítő két oldalán állnak, és a lentieknek egy-egy félig átlátszó fehér táblát dobnak le, melyek a táncosok kezében megtöri a projektor fénycsíkját. Az így kapott, szabálytalanul elhelyezkedő, folyamatosan mozgó mozaikdarabok egy töredékes mozgóképet adnak ki. Ez az első asszociáció A vihar-ra, az elsüllyedés és megmenekülés víziója, amely egyben az előadás témaadó felütése is. E nyitókép feszültséget hordoz, hiszen a hangsúlyosan lelassított színpadi mozgás szemben áll a vetített kép zaklatottságával. A táncosok hol egy-egy kép szereplőiként, hol a képek díszleteiként mozognak (például a tenger zaklatott sodrását kifejezve). Végig dinamikus a mozgás. Azokban a képekben pedig, ahol mind a tíz táncos jelen van, kifejezetten magával ragadó a látvány lendülete és ritmusa. A koreográfia jól kihasználja a Bethlen Gábor téri előadótér adottságait, a színpad végében lévő elfüggönyzött közlekedőket éppúgy, mint a karzatot.

 

vihar-ket1

Fotó: Dusa Gábor

 

A KET Vihar című előadása nem Shakespeare-adaptáció, és talán szigorú értelemben még csak A vihar-értelmezésnek sem tekinthető. Inkább egy asszociációs háló, mely gyakorlatilag annyira elszakad kiindulópontjától, hogy annak ismerete nélkül is élvezhető, elgondolkodtató. Erre a különbségre - ti. hogy a Vihar nem A vihar adaptációja - nagyon finoman mutatnak rá az alkotók: a határozott névelő megléte vagy hiánya (mely sokszor az élőbeszédben sem válik egyértelműen szét) világos különbséget tesz a két mű között (ez azonban csak írásban - a színlapon - jelenik meg konkrét formájában). A KET előadásának címében a névelő hiánya megszünteti azt a kiemelést, amely a Shakespeare darabban egy bizonyos (konkrét vagy szimbolikus értelemben vett) viharra mutat rá. Ez a Vihar egy metaforikus háló megnevezése.

Az előadás színvilága egy szigetre és az azt körülvevő vízre utal: a vetített zöldes-kékes fény, illetve a sötét környezetből (fekete oldalsó függönyök, fekete balettszőnyeg) is kitűnő plasztikus barnás-sárgás, homokszínű ruhák (jelmez: Béres Mónika), melyek önmagukban megidézik a szereplők viharbéli harcait, szakadt, megviselt hatást keltenek. A koreográfia legfontosabb kellékét vastag hajókötelek adják. Egy hosszabb darab az előadás kezdetekor a hajóorr vonalát követve fekszik a tánctér közepén, majd ahogyan az egyik táncos megbontja az addig szilárd vonalat, úgy lesz egyre nagyobb a káosz - megkezdődik a küzdelem a viharral. A kötél az interperszonális kontaktoknak is eszköze, egy másik megkötözésére, rángatására éppúgy használják a szereplők, mint saját értelemében, például kötélhágcsóként.

 

vihar-ket2

Fotó: Dusa Gábor

 

Szerencsés döntés, hogy a vihart és annak fizikai és hangulati környezetét egyértelműen csak a vizualitás (a jelmez, a kötél és a mozgás maga) hívja elő. Az előadás hanganyaga már nem ennyire evidens utalás. A zenei szerkesztőnek, Philipp Györgynek köszönhetően sokrétű az előadás hangzása - a zene mellett az emberi hang is jó kifejező eszköznek bizonyul. Az előadás elején a mozgás csoportképpé merevedik, majd a táncosok egymás után a metaforikus környezettel való küzdelemtől - és persze a tánctól - lihegve, minden erejüket összeszedve egy-egy üvöltéssel folytatják egymás után harcukat a túlélésért. Míg itt a játék része, hogy a szereplők hangot adnak ki, az előadás során az élő emberi hang többször illusztratív szerephez jut. Azok a táncosok, akik az éppen futó képben nem táncolnak, más szerephez jutnak: a tér oldalsó falait adó fekete függönyök előtt állnak, és a látható vagy elbújtatott mikrfonon keresztül különféle hanghatásokkal követik a látványt. Nem egyfajta szinkronizálásról van szó, hanem inkább olyan emberi hangokról, zörejekről, melyek a kép hangulatát, ritmusát követik le, így annak részévé válnak. A színpad végében álló, középső tengelyük körül megforgatható, sűrűn szőtt rácsok ugyancsak a táncosok által megszólaltatott hangforrások, adott helyeken ezeket kaparják, ütögetik az előadók.

Sokrétű és összetett táncelőadás a Vihar. Ez abból adódik, hogy nem egy, hanem - szigorú értelemben véve is - minimum hat karizmatikus, erős esztétikát képviselő alkotó jegyzi a produkciót. Nagy érdemük, hogy a megszületett koreográfia nem esik szét az eklektikus sokszínűségtől, hogy végig van vezetve egy-egy gondolat a megbocsátásról, a hűségről vagy a szerelemről. Ha a néző nagyon akarja, meg tudja fejteni, hogy a Shakespeare-műből mi az, ami az alkotókat az egyes képek kapcsán foglalkoztatta. De szerencsére ez nem feltétele az előadás befogadásának.

 

 

Vihar

 

Író: William Shakespeare

Zeneszerző: Szigeti Máté

Jelmez: Béres Mónika

Zenei szerkesztő: Philipp György

Koreográfus: Virág Melinda, Jónás Zsuzsa, Hámor József

Alkotótárs: Gergye Krisztián, Szögi Csaba

 

Előadók: Asztalos Dóra, Eller Gusztáv, Gulyás Anna, Gulyás Oszkár, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Katonka Zoltán, Kelemen Krisztián, Mádi László, Palcsó Nóra

 

Közreműködő: Bartek Zsolt, Chelemen Paula, Philipp György, Rohmann Ditta

 

Bemutató: 2010. március 26.

Helyszín: Bethlen Kortárs Táncműhely

 

Helyszín: Bethlen Kortárs Táncműhely

 

 

További írások az előadásról:

Halász Glória: Sóhajok szigete

Török Ákos: A jelek és ötletek viharában

 

Beszélgetés az alkotókkal:

Viharos alkotók

Szenvedélyesen szeretem a szakmámat!

 

Videóajánló:

Színház.tv

 

Képgaléria:

kni

Táncélet.hu