Hymenaioszt, a tánc név- és címadó személyiségét a görög és római mitológiából ismerhetjük, Dionüsszosz és Aphrodté (más források szerint Apollón és Kalliopé) gyermeke, aki Érosz kísérőjeként vált ismertté. Úgy tartják, Hymennek a saját esküvőjén nyoma veszett, és azóta minden házasságkötés alkalmával az ő megkopott nyomait keresik. Hyment tehát a lakodalom, a házasságkötés antik isteneként tartjuk számon. Köztudott, hogy a nász, vagyis a maximalizált szenvedély mindig szerelemmel (vagy annak hiányával) terhelt, mely egyszerre idézi az én, a te és a mi szubjektivitását, mint olyan projekciót, mely valamely másik (általunk teremtett) személyiségre vonatkoztatható. Olyan egyént meghatározó rendszer-elem tehát, mely a rend-szerelem alakmásaként ismert.
Fotó: Dusa Gábor
Vélhetően a szerelem szó e jelentését kontrasztjában ragadja meg Frenák, amikor arra mint a rettenet, a félelem és agresszió rokonára tekint, amikor szereplőit, ha nem is konkrét értelemben vett tárgyként, de eltárgyiasított szubjektumokként mutatja be. Az én és a te a Hymen olvasatában nem olvadhat boldog egységbe, nem alkothatnak szimbolikus rendszert. A kiragadott egyéni arcok ugyanis kopottak és emblematikusak, alkalmatlanok arra, hogy azokat valamiféle másikban füröszthessük, a mi létrejötte így lehetetlen.
Fotó: Dusa Gábor
Frenák Pál: Hymen
Frenák Pál Társulat
Jelmez: Schopp Ildikó
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Zenei kompozíció: Gilles Gauvin
Dramaturg: Varga Mátyás
Díszlet, koreográfus: Frenák Pál
Előadók: Jantner Emese, Vasas Erika, Nelson Reguera, Feicht Zoltán, Holoda Péter
Helyszín: Trafó
Más is látta:
Ugray István: Egy pillanattal a beteljesülés előtt
Horeczky Krisztina: Ezt egy életen át kell játszani?
Fotógaléria: