Uralkodni egy államban gyakran valamiféle abszurd tevékenységnek tűnik (különösen azok számára, akik kívül állnak a hatalom körein). A pártok harca, a botrányok, a meglepő törvények az emberekben több kételyt keltenek, mint amennyi hasznot hoznak. A politikai vezetésről a legtöbb európai országban ehhez hasonló kép él manapság. De így volt ez a múltban is. A kortárs uralkodói mechanizmusokon való elgondolkoztatás céljából Bagossy László magyar rendező Friedrich Dürrenmatt (1968-ban megjelent) drámájának színrevitele mellett döntött. A darab Shakespeare (tizenhatodik század végi) János király élete és halála című művének átirata, és egy tizenharmadik század eleji angol uralkodóról szól.
Polgár Csaba, Pogány Judit, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt
A múlt és jelen összemosódása nincs elrejtve Bagossy János királyában, ellenkezőleg, láthatólag hangsúlyozva van. Ignjatovic Kristina jelmeztervező különböző korokból állítja össze a színészek öltözetét: egyrészt vannak a napjaink politikusai és elfoglalt üzletemberei és -asszonyai által viselt fekete öltönyök, másrészt a múlt néhány nyilvánvaló részlete (egy drágakövekkel díszített korona, egy kúp alakú magas női kalap, egy bundával szegélyezett hosszú palást stb.). Ezek jelzik a színen bemutatott történet örökérvényűségét és univerzalitását.
Gálffi László, Csuja Imre
Már az antik görögök is tudták, hogy az uralkodók alkalmasak a komikus bemutatásra, csupán annyi kell ehhez, hogy csökkenjen az ünnepélyességük. A János király alkotói ugyanezzel az eljárással élnek. Ha a merevség és komolyság megjelenik a színen, ez csak abból a célból történik, hogy lerombolják őket, például olyan durva gesztusokkal, amiket manapság a színpadon túli életben látunk. A kortárs magatartásokat megjelenítő komikus játékmódnak köszönhetően Bagossy János királya koronátlanít minden királyt, királynőt, herceget, hercegnőt és általában minden hatalmat.
Debreczeny Csaba, Mácsai Pál, Polgár Csaba
Miből áll a társadalom? Az Örkény István Színház előadása a válaszra adott kristálytiszta válasszal kezdődik. Felemelkedik a vörös függöny, és a királyt látjuk trónján ülve (az uralkodó). Háta mögött felemelkedik a vörös függöny, a király anyját és unokahúgát látjuk (az egyetlenek, akik befolyásolják az uralkodót). Hátuk mögött felemelkedik a vörös függöny, katonákat látunk (az uralkodó alattvalói). Hátuk mögött felemelkedik a vörös függöny, kötélen lógó figurákat látunk (az áldozatok).
Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána - képek forrása: reflexfest.ro
Bagossy Levente díszlettervező az angol és francia királyi családokat egy kis dobozba helyezi, melynek vörös függönyei megmutatják vagy elrejtik a királyi játék – háború, béke, területfelosztás, az örökösök házassága stb. – pillanatait. Uralkodni csak egy játék – ez lehetne Bagossy László János királyának summa summaruma. Meglepetés és játékosság a legfőbb jellemzői a produkciónak. A politizálás csupa vidámság. De horrorrá válik, amikor rájössz, hogy az életünk ilyen játékoktól függ.
Fordította: Bodó A. Ottó
Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a vilniusi Liván Zene- és Színházi Akadémia hallgatója.