Igazgatóváltás Kaposvárott

– A helyzet az utóbbi években annyit változott, hogy a szakma kezéből kicsúszott az irányítás…

– Talán soha nem is volt a kezében az irányítás, viszont a mainál sokkal jobb ún. tárgyalási pozícióban volt. Tavaly azért az gyönyörű volt, mikor sokan lejöttek a szakmából az 56/06-ra, hogy demonstráljanak nem valami ellen, hanem valami mellett. Ma már persze – a savanyú szőlőt majszolgatva – ez is inkább engedélyezett gőzkieresztésnek tűnik...

– Idén már semmi ilyesmi nem történt.

– Persze. Így is taktikáztak azok, akik Schwajdát akarták idehozni igazgatónak. Tudták, hogy kétszer nem lehet megcsinálni ugyanazt. És hogy a Schwajda mégsem a Korognai. Közben még azt a látszatot is keltették, hogy itt valamiféle megegyezés történt, történik, csak azért, mert leültünk Schwajdával beszélni.

– És?

– Tényleg beszélgettünk. Azt mondta, munkába (a művészibe) nem szól bele, hogy ő csak egy előadást szeretne mondani a jövő évadra (azóta ez a szám háromra dagadt). Azt is sugallta, hogy hát ő bizony nem örökre kíván itt maradni. Közben itt ugye elkezdődik majd egy több milliárdos felújítási projekt, amiből sejthetően – jó magyar szokás szerint – mindenki le akarja majd nyúlni, amit tud. Mutyi. Vasútvonal... Úri muri...

– Hogy képzeled, mi fog történni majd a kaposvári társulattal az elkövetkező egy évben?

– A „Schwajda” fog történni. Januárban majd szerződtetni fog. Hogy személy szerint kiket fog érinteni és mit és hogyan, az majd kiderül akkor.

– És veled mi fog történni a következő évben?

– Rendezek Szegeden és Pécsett, ha minden igaz, Kaposváron is. Hívtak még Kecskemétre és Marosvásárhelyre. Így. Van itt ez az iskola... Aztán... Nem tudom. Ha innen el... Hát... Ha valahol valami társulatszerűség, azt Mohácsi nélkül nem nagyon tudom elképzelni. Ha meg nem, akkor marad a szabadúszás...

– Vannak konkrét terveitek is?

– Ha most azt kérdezed, hogy tervezzük-e Jánossal azt, hogy közösen megpályázzuk 2049-ben a bátonyterenyei Gabányi Árpád színházat… Akkor lehet, hogy van.. igen, elképzelhető.

– És milyen a társulat hangulata most, az igazgatóválasztás után?

– Beletörődő. Keserű. Várakozó. Egyénenként más és más. Még az is lehet, hogy némelyeknek reményteli, hisz nem biztos, hogy rossz fog velük történni. Talán csak: más. De a színészek feje fölött mindig is változtak a rendszerek, struktúrák – jöttek-mentek az igazgatók, sőt évadon belül is, ilyen rendező, olyan rendező, ilyen hülyeség, olyan baromság, néha egy kis öröm, siker, néha a kettő együtt... Kaposvárott volt valami állandóság, a gondolkodásban, a hozzáállásban, ezt biztosította a Babarczy, aki a „főnök“, az atyaúristen és a gonosz volt egy személyben: (amúgy nem gondolom egészségesnek, hogy valaki ilyen hosszú ideig igazgasson egy színházat) a főnök, akit meg lehet találni akkor is, ha minden jól megy, és akkor is, ha minden szarul megy. Ehhez szoktak hozzá a színészek, ezt elfogadják, és ha az új vezető nagyjából hasonló mentalitást fog képviselni, akkor lehet, hogy majd őt is el fogják fogadni. Fene se tudja, ez a társulat bárkit képes megrágni és kiköpni.

– És az igazgatóváltás után élhet tovább a kaposvári ízlés, stílus, iskola?...

– Volt ilyen? Nem egy illúzió ez? Babarczy azt mondta, hogy a kaposvári színész egy gömböt lát maga előtt, az eljátszandó embert egészében... S volt időszak, amikor hatalmas szellemi tőke halmozódott itt fel, amikor lényegi dolgokról, színházról, életről tudtak együtt gondolkodni rendezők, színészek, dramaturgok, zenei emberek, máshol nem kellők. Ezt a szellemi tőkét fel lehet élni, el lehet herdálni s oda lehet dobni az enyészetnek. De lehet hogy már ez meg is történt...

A fenti beszélgetés egy nagyobb interjú részlete, amely az Ellenfény 2008/4-5. számában olvasható. A cikk tovább részleteiben az Úri muriról és a Marat/Taramról esik szó, a két előadás világképéről, Rusznyák rendezői stílusáról, színházi szemléletéről, a közönséggel és a kritikával való viszonyáról.