Dosztojevszkij-próbák

 (Szövegek találkozása.) „Volt egy ötletem néhány éve: a Messiás feltűnik valahol Ajkán, de tapasztalnia kell, hogy elfelejtették stb. Most találtam egy idevágó adatot: már a II. században íródtak gnosztikus elbeszélések, amelyekben arról van szó, hogy maga a fiú felejti el… ’az anyagba merülten, elbutulva’, hogy ki is valójában. Megrázó ötlet – ilyen messzire sajnos nem merészkedtem”, mondja a Jeles András-bejegyzés a szerző Füzetek című kötetének (Kalligram, 2007) 71. oldalán.

De hát ez A félkegyelmű egyik lehetséges olvasata: Dosztojevszkij pont (vagy majdnem) ilyen messzire merészkedett. A regény tétje számára az, hogy vajon ábrázolható-e „egy tökéletes szépségű ember”, ha „a világon csupán egyetlen pozitív szépségű személyiség létezik: Krisztus”. Az író megjelöli a célt – és bejelenti a kudarcot, hiszen ezek szerint a regényhősnek legalábbis Krisztus-hasonmásnak kell lennie; a megistenülésre törekvő ember viszont Dosztojevszkij felfogásában pusztulást okoz.  A messziről jött Miskin („a fiú”) útja a regény terében (és a Jeles-színműben) szó szerint úgy ér véget, ahogy az idézett gnosztikus elbeszélések írják: „az anyagba merülten, elbutulva”.  Némely irodalomtudósok úgy látják, hogy A félkegyelmű a legnyomasztóbb, legreménytelenebb Dosztojevszkij-regény: a megváltás leghalványabb ígérete nélkül. (Hol van és miféle az a szépség, amely a világ megváltására képes?) Az orosz Karen Sztyepanjan értelmezésében például ez az egyetlen Dosztojevszkij öt nagyregénye közül, amelyben az eltévedő főhős mellett nem áll senki, aki hordozza az „isteni fényt”. Raszkolnyikovot Szonya, Sztavrogint Tyihon, a Kamaszt Makar, Aljosát Zoszima kíséri, Miskint viszont kizárólag földi szenvedélyek hordozói: Rogozsin, Aglaja Jepancsina, Nasztaszja Filippovna veszik körül. Ez persze nem ilyen egyszerű, mindenesetre a Jeles András-átiratban sem tűnnek föl azok a szereplők (köztük is elsőként Vera Lebegyeva), akik átfordíthatják, árnyalhatják a kilátástalanság, a pusztulás érzetét. A színháznak azonban csak az egyik (bár alapvető) komponense a szöveg – főleg, ha Jeles-előadásról van szó –, ráadásul érdemes odafigyelni arra a megjegyzésre, miszerint A félkegyelmű című színművet „Dosztojevszkij műveinek felhasználásával írta Jeles András”. A „felhasznált művek” közül a Karamazov testvérek és az Ördögök beemelése azonnal szembetűnik. A szöveg nyilván alapos elemzést igényelne (és érdemelne), mindenesetre mindjárt az első olvasás  alkalmával megrázó élményt jelent a felfedezés, hogy Jeles egyszer csak – mintegy az epilepsziás rohamoktól szenvedő Miskin  lázálmaként – nagy biztonsággal „kiosztja” az Ördögök című Dosztojevszkij-regény főbb szerepeit A félkegyelmű szereplői között: ezekben a furcsa jelenetekben (II. felvonás 2., 3. és 4. kép) Satovot Rogozsin, Lebjadkinát Nasztaszja Filippovna, Verhovenszkijt Tockij, Varvara Petrovnát Jepancsina, Lebjadkint Ferdiscsenko, Sztavrogint Miskin „játssza”.  Azon túl, hogy miféle értelmezési utakat nyithatnak meg ezek a megfeleltetések (Miskin és Sztavrogin egymásnak is „hasonmásai”), az Ördögök beemelésének gesztusa más okból is figyelmet érdemel.  Szilárd Léna a regény motívumrendszerének vizsgálatával kimutatja, hogy az Ördögök „a megszállott szerepkutatás enciklopédiája”, illetve „olyan maszkok gyűjteménye, amelyek a személyiség centrumának, a valódi önségnek a hiányát igyekeznek kompenzálni”. Az Ördögökben  „diadalt ül az egyetemes alakoskodás világa”, amelyben a hősök képtelenek önmagukká válni.

Bahtyin óta tudjuk, hogy a  Dosztojevszkij-regény megszünteti a 19. századi klasszikus nagyregény nagyhatalmú, omnipotens elbeszélőjének végső soron egy, mindent átfogó nézőpontot érvényesítő pozícióját, ehelyett egyenrangú, nyitott, folytonos mozgásban lévő „tudatok” dialógusából hoz létre  polifóniát. Ebből szinte egyenesen következik, hogy a Dosztojevszkij-regény „színpadért kiált”. (Több átirat készült  A félkegyelműből is.)  Szépség, pénz, hiúság, vágy, pletyka, szenvedély, bűn, különös szerelmi négyszög – teátrális, zsúfolt, a pusztulás felé száguldó jelenetekben. Mindemellett a regényben több szempontból rendkívül fontos szerephez jut a kép/képiség: A félkegyelmű plasztikus képek sorozata, sokértelmű képeskönyv.

(Olvasópróba. 2012. december.) Az olvasópróbára kb. harminc széket kell bekészíteni a WSSz-stúdióba a hosszú asztal köré: Jeles András mindig sok szereplőt mozgat. A Dosztojevszkij-előadás helyszíne az emeleti kamaraterem lesz, ezzel párhuzamosan készül a nagyteremben A mesterdetektív, amelynek két (fő)szereplője van. Az olvasópróba elején, ahogy az lenni szokott, Jordán Tamás igazgató (A mesterdetektív egyik játékosa) kíván jó munkát, jó előadást a társulatnak. Jeles András megjegyzi, hogy „de ez nem vidám darab”, Kovács Nóra kiosztja a példányokat; ő olvassa majd az instrukciókat is. A rendező elöljáróban mindössze annyit mond, hogy az egyelőre hiányzó díszlet sok mindent megváltoztat, perspektívát ad a szövegnek. Aztán azzal adja át a szót – először az asszisztensének, aztán a színészeknek –, hogy ő nem szokott felolvasni: „Nem értek hozzá. Úgyse tudom értelmezni. Ha van közben kérdés, válaszolok, de nem olvasom föl, alkalmatlan vagyok rá.”

(Ezen a ponton ismét muszáj egy Jeles-bejegyzést idézni a Füzetekből: „Mint valami fizikai képességet, elsősorban a nem-tudásomat érzékelem, ezzel egyidejűleg éles benyomásom van arról, micsoda önbizalom, énnel-telítettség kell mindennemű alkotó munkához.” Talán ebben a paradoxonban van a „Jeles-titok”: ezért áramolhat oda-vissza a bizalom, ezért vesznek részt nyitottan és szabadon a színészek a próbafolyamatban – amely ezért tud lényege szerint is valahonnan valahova tartó folyamattá válni.)

Első felvonás, első kép. Felirat: JEPANCSIN TÁBORNOK SZÉP CSALÁDI ÉLETÉBEN FORDULAT KÉSZÜL: A ROPPANT GAZDAG AFANASZIJ IVANOVICS TOCKIJ – AKI IGEN NAGYON ÉRTÉKELI A NŐI SZÉPSÉGET – MEG AKAR NŐSÜLNI. ÁM EGY ’BONYOLULT ÉS VESZŐDSÉGES’ KÖRÜLMÉNY MIATT KÖNNYEN DUGÁBA DŐLHET AZ EGÉSZ DOLOG. TOCKIJ ’NEVELT LÁNYA’, NASZTASZJA FILPPOVNA, EZ A ’SÉRTETT ÉS FÉLELMETES NŐSZEMÉLY’ ÁLL ENNEK A BONYODALOMNAK A HÁTTERÉBEN.” Mielőtt az asszisztense olvasni kezdene, Jeles András apróbb változtatásokat kér a szövegben. „Fordulat készül” helyett legyen „fordulat várható”; Tockij jellemzése („igen nagyon szereti…”) maradjon ki; a „meg akar nősülni” helyett legyen az, hogy „nősülni készül”; az „egész dolog” helyett elég lesz annyi, hogy „dugába dőlhet a dolog”.

A nyitó jelenet (kép) helyszíne Nasztaszja Filippovna szalonja. A regényben sokáig csak kép – fotó, „ikon” – formájában találkozunk Nasztaszja Filippovnával, a színház ezt nem engedheti meg: a fölforgató, talányos szépség itt rögtön megjelenik. Illetve az első szereplő a színen Lina, a szolgáló, akinek játékmackóval társalgó figuráját Jeles András valószínűleg a Dosztojevszkijnél gyakran fölbukkanó együgyű, „istenes bolondokból” (Miskin-változatokból, esetleg paródiákból) alkotta meg; minden bizonnyal kifejezetten Vlahovics Editnek.

A szalon leírása képszerűen részletes és érzékletes: „Kerek asztal kiosztott kártyalapokkal. Az asztal túloldalán bőrdívány csipkeköntössel hanyagul leterítve, egyik végében sárga huzatú selyempárna, azon vedlett bundájú, pápaszemes játékmackó fixírozza a gyermeteg eleganciájával bolondosan hivalkodó Linát (…).” Érkeznek az urak: Jepancsin szerepében Trokán Péter, Tockij szerepében Bajomi Nagy György. Nasztaszja Filippovna – az egyszerre ártatlan és démoni Alberti Zsófi – fogadja őket. És ami a legritkább esetben fordul elő, most megtörténik: már-már meglepően passzolnak a regénybeli szerepek a színészekhez. Ha még soha nem képzeltük el Jepancsin tábornokot vagy Tockijt, akkor Trokán Pétert és Bajomi Nagy Györgyöt látva megszületik a heuréka-élmény: ők azok. Az önjelölt bohóc Ferdiscsenko nem lehet más, csak Orosz Róbert; a szószátyár, simulékony, bajkeverő kaméleon Lebegyev: Szerémi Zoltán; Jepancsina tábornokné: Kiss Mari, Rogozsin: Horváth Ákos.  De még Keller is megtestülni látszik Kristóf Roland által.

Miskin: Czukor Balázs. Alapító tagja a szombathelyi társulatnak, aztán egy időre elhagyta a WS Színházat, most Miskin hívó szavára tért vissza. Sőt, talán ahhoz is köze lehet, hogy a Jeles-színmű elkészülhetett.

Jeles András akkor kérdezi meg, hogy legyen-e szünet, amikor Nasztaszja Filippovna feldúlva távozik Ivolginéktól. Ez még mindig csak az első nap a regényidőben: a zaklatott-zsúfolt első rész Nasztaszja Filippovna születésnapi vendégségével ér véget. Itt zárul az első felvonás is: NF nevet, elájul, Rogozsin fölfogja, mielőtt a padlóra zuhanna.

Orosz Róbert a szünet után kicsit elkésik, már tart a fölolvasás, amikor visszatér a stúdióba. Kis zavar, mintha eltévedt volna. Mi történt, hol A félkegyelmű? Hol van Ferdiscsenko? Lassan kitisztul a kép. Ferdiscsenko „gyűrött frakkban, piszkos sárga kesztyűben, arcán ködös kifejezéssel, folyton megbotolva” éppen Lebjadkin kapitány maszkját viseli az Ördögökből: „Én is szeretném, nagysád, hogy Ernesztnek hívjanak, mégis ezt a parlag Ignat nevet kell viselnem! Miért, miért?! Mert hazánk a természet tréfája, semmi másért, asszonyom!”