Indulás, és ami előtte van
Mi és Miskolc – Miskolci Nemzeti Színház
A társulat frissen szerződtetett, fiatal tagjai nyár elején Becskéből gyalogoltak el Miskolcig. A Cserháton, Mátrán és Bükkön keresztül megtett két hetes túrán nemcsak egymást igyekeztek megismerni és közös élményeket szerezni, hanem a fővárosból kiszakadva új játszóhelyük vidékéből, az ott lakókból is megláttak valamit. Miskolcra megérkezvén a társaság – a régebbi társulati tagokkal is kiegészülve – belekezdett a próbákba: olyan vallomásos jellegű előadást igyekeztek létre hozni, mely ebből az útból meg a jövőre vonatkozó terveikből táplálkozik, és ennek a társulatnak a formálódásáról szól.
Képek forrása: mnsz.eu
Egyetlen nagyobb cél köré épül az előadás: őszinte ars poeticát adni – vagyis bemutatkozni és meghatározni a jelenlegi helyzetet. Ezt az önmeghatározást sok kis elemből szerkeszti össze Szőcs Artúr rendező. Vallomások, monológok, elmesélt történetek lánca az előadás; az útba eső kocsmák képei, beszélgetések és belső gondolatok váltogatják egymást. Útközben gyűjtött furcsa, olykor megrendítő élettörténeteket hallunk, öntudatlanul kiszaladt sommás igazságokat, s abból is ízelítőt kapunk, hogy az itt élőknek mennyire sokféle a viszonyuk a színházhoz.
Lazán kapcsolódnak össze a legkülönbözőbb élmények, gondolatok: szlovák és román kisebbség, havi negyvenhétezer és a külföldi munkavállalás, Magyar Gárda, független színházak helyzete, szerelmi történetek, kocsmai állóképek, a parádsasvári üveggyár fénykora és hanyatlása, angol gyártmányú fényorgona, Halotti beszéd és könyörgés-átirat, és így tovább. A megidézett élmények közé be-beékelődik egy-egy sötétből kiváló színészarc: a rávetülő sárga fény emberalaktól megszakított holdat formál a háttérben. Máhr Ági arról vall, hogy örül a változásnak, de fél is, mert túl sok a vezető a színházban; Szabó Irén csak hármast ad magának az eddigi próbákon nyújtott teljesítményéért, s reméli, hogy meg tudja mutatni a százat is; Fritz Attila beismeri, hogy még sosem volt Miskolcon ezelőtt. Néhol laza asszociációval összekapcsolódik néhány kép, jelenet, de olykor ezek a kapcsolatok nem éppen szerencsések. Elég morbid például az, hogy a saját halálát viccesen megemlítő Máhr Ági néhány perccel vallomását követően egy ravatalon találja magát, sőt névtábláján végpontként a 2012-es év szerepel. Az is bizarr, amikor a „Zoli” infarktusáról inkább tudomást sem vevő falusiak „szemet hunyása” az ókori-középkori, a halottak szemére pénzérmét tevő szokással folyik össze.
A frakkba és könnyű, fekete ruhába, félig térdharisnyába öltöztetett színészek székek, kottatartók, néhány papírlap és elemlámpa segítségével tolmácsolják élményeiket és érzéseiket. Közben a mögöttük lévő kivetítőn a túrán készült filmből láthatunk jeleneteket: sétálnak és ugrálnak az erdőben és a réten, belaknak egy barlangszerű építményt vagy egy pusztulásra ítélt, elhagyott épületet. A feltárulkozás, az őszinteség szándéka abból is kitetszik, hogy a szereplők olykor meztelenül is felbukkannak, például patakban fürdés közben. Finom határsértéseket sejtetnek ezek a bevágások: láthatóan van itt bátorság, de a megbotránkoztatás nem feltétlenül cél.
Régiek és újak igyekeznek együtt, egymásra figyelve dolgozni, s őszintének lenni; nem magánszámokat mutatnak be, hanem egy közösségi játékot, ami akkor működik jól, ha senki nem akar egyénileg kitűnni. Civil nevükön szólítják egymást, hiszen magukat, saját tapasztalataikat és kétségeiket, reményeiket mutatják meg. Az olykor nagyot csattanó poénok, a szép mozdulatok és az igyekvő egymásra hangoltság érvényessé teszi a megszólaltatott színpadi nyelvet, formát. Az élménybeszámoló és önvallomás szomorkás-kedélyes hangulatban telik, a színészek komolyan-viccesen igyekeznek magukról és a látott, talált közösségről beszélni. Nem akarnak túl nagyot mondani, de nem lehetnek túl kicsik sem: nincsenek mesébe illő vágyaik, de bizalommal, bátorsággal, tenni akarással néznek előre. Sikert és kitartást, no meg persze közönséget kell kívánnunk nekik. A bemelegítés komoly, tisztességes munkának bizonyult.
Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé
Miskolci Nemzeti Színház
Látványterv: Bozóki Mara
Film: Cserhalmi Sára
Ügyelő-rendezőasszisztens: Együd Tünde
Dramaturg: Dancsecs Ildikó, Deres Péter
Rendező: Szőcs Artúr
Előadók: Máhr Ági, Seres Ildikó, Szegedi Dezső, Rusznák András, Zayzon Zsolt, Kokics Péter, Simon Zoltán, Molnár Gusztáv, Szabó Irén eh., Bohoczki Sára eh., Czakó Julianna eh., Kosik Anita eh., Fritz Attila eh., Ódor Kristóf eh.
Korszaknyitás: színház születik
„A viselkedés minden sablonját ledobtuk magunkról”
Beszélgetés Szőcs Arturral és a „szereplőkkel”:
Egy út, a megérkezés élménye Miskolcon
Képgaléria:
