Bán, bán, bán

A Bánk bán kecskeméti előadásának szövegét Szabó Borbála írta. Nem kiegészítette, nem igazgatta, hanem újraírta. Nem szlengre, nem erőltetetten vicceskedő utcanyelvre: egyszerű mondatokra. Olyan egyszerűekre, hogy a napnál is világosabb legyen, miről van szó. Talán túl világos is lett: úgy hangzik, mintha egy decensen tipografált, kedves rajzokkal díszített mesekönyvből olvasnák. Mi tagadás, marad a nézőnek hiányérzete: a szöveg olyannyira nem hivalkodik, hogy éppen ezzel veteti észre magát. Semmi ciráda, semmi csavarás, csak a megmunkálásra váró nyersanyag. De éppen ez benne a jó: lehet vele dolgozni.

Fazakas Géza - Forrás: kecskeméti Katona József Színház

Finom iróniával indítja az előadást Bagó Bertalan rendező: a függöny előtt minden, a Bánk bánra ragadt sztereotípiát magukra öltve játsszák el a színészek az igencsak megkurtított ötödik szakaszt. Ragasztott-pödört bajszok, távolba révedő, könnyes tekintetek, gépies mozgás, álteátrális dikció, egy kis szándékosan rosszul végtelenített, recsegő lemezfelvétel a háttérben – tíz perc alatt letudunk mindent, amit nem szeretnénk a színpadon látni. Frappáns a gesztus, és nemcsak az ötlet, de a megvalósítás is dicséretet érdemel – olyan könnyen lehetne túl sok benne a geg, és olyan könnyedén marad mégis elegáns, hogy a közönség nagyobb része mintha tudomást sem venne róla (vagy venne, csak nem sikerülne neki eldönteni, hogy mire vélje, amit lát).

Amennyire határozott az előadást elindító gesztus, annyira határozott a folytatás: Bagó érezhetően az emberre koncentrálva próbálja hagyni, hogy a történelmi-politikai dimenzió életre keljen, és nem hajlandó azzal külön foglalkozni. Fontos, hogy Gertrudis mint ember összetörjön, mielőtt fizikailag is meghal, vagy hogy a békétlenek inkább az alkohol mámorát, mint Petur bán szavait kövessék – de ettől még nem lesz tétje a történetnek. Ha pedig direkt nincsen tétje – ahogy nem is lehet, ha már egyszer a nyitójelenetben halott mindenki, aki halott lehet, és gyászba fullad mindenki, aki gyászba fulladhat –, akkor a nagy egész szempontjából végül nemcsak a politikai, de az emberi dimenzió is érdektelen marad, és csak a felszín kapartatik meg, igaz, sok irányból.

Fazakas Géza, Szemenyei János, Orth Péter - Forrás: kecskeméti Katona József Színház

Ugyanakkor az a sokfelé húzás, ami aztán az összképnek talán nem a legjobbat teszi, az egyes alakításokat éppen belülről igazolja – látszik, hogy Bagó számára a színészek vezetése vagy még inkább engedése volt a legfontosabb. Itt van rögtön Szemenyei János Biberachja, ez az egészen hihetetlenül kicsavart ábrázatú, hunyorogó-fintorgó, szinte rajzfilmszerűen gonosz lovag-manó, aki már-már főszereplővé válva irányít mindenkit fehér poraival és felfoghatatlanul alattomos hangjával – Bán, bán, bán, mondja idegtépő kimértséggel, amikor Bánkhoz szól. Fazakas Gézának pedig minden színészi eszköze éppen az ellentéte Szemenyeiének: Bánkja olyan mély tisztasággal artikulál, olyan végtelenül egyszerűre formáltan ejt ki minden szót, amitől teljesen őszintévé válik naivitása. Zeck Juli Melindája, aki fiatalságát előbb ártatlanságra, aztán pedig őrületre cseréli arcán, Bánkhoz hasonlóan finoman, magát minden affektustól távol tartva létezik a színpadon ­– és ugyanilyen Kiss Jenő Tiborca, akiben egyébként mintha cinkosan tényleg ott rejtőzne egy sosemvolt gazfickó. Körtvélyessy Zsolt Peturja magán visel egy leheletnyi mesterkélt pátoszt, amitől a jó ügyért konspirálóból inkább csak a konspiráló látszik. Szokolai Péter Mikhálja erős akcentussal beszél, Farkas Ádám Simonja pedig olyan durva beszédhibával küzd, amitől sokszor épphogy érteni, amit mond (ez nem kevés humor forrása); nemcsak a magyar nemzettől, de a jó ügytől is távol állnak. Danyi Judit Gertrudisa szinte vérprofi: hivatásos színészkirálynő, akinek éppen csak egy hajszálnyi hiányzik ahhoz, hogy tökéletesen tudja váltogatni szerepeit – a nővér-anyát, a hű feleséget és az uralkodót. Bánk bán tökéletes ellentéte pedig a szinte csak affektálva beszélő, elkényeztetett selyemfiú, Ottó, akit Orth Péter annyira szórakoztatóan idegesítőként ábrázol, hogy az ő kisugárzása egyedül romba tudná dönteni az egész királyságot.

Kár, hogy nincs igazán erős kifutása az előadásnak, hogy még az utolsó pillanatban sem dől el, hogy voltaképp mi érdekelte a rendezőt: az ember, a gépezet, vagy a Bánk bán fogyaszthatatlanságával történő leszámolás. Ha bármelyik mellett döntött volna, az csak előnyére vált volna a produkciónak – így be kell érnünk egy jó alakításokkal teli értelmezéskísérlet-halmazzal. Beérjük.

Katona József: Bánk Bán

Katona József Színház, Kecskemét

Szövegkönyv: Szabó Borbála

Díszlet, jelmez: Vereckei Rita

Dramaturg: Hárs Hanna

Rendező: Bagó Bertalan

Szereplők: Pál Attila, Danyi Judit, Orth Péter, Fazakas Géza, Zeck Juli, Körtvélyessy Zsolt, Szokolai Péter, Farkas Ádám, Hajdú Melinda, Szemenyei János, Kiss Jenő, Olasz Csaba Ferenc, Porogi Ádám, Vári János, Józsa Kristóf, Domján Sándor, Erdődi Zsolt

További írások:

Apáti Miklós: Új Bánk bán – négy dobozban

Bóta Gábor: Ott a haza, ahol a haszon

Kovács Bálint: Bánk és a csőcselék

Beszélgetés az alkotókkal

„Leporoltuk a Bánk bánt”

Beszélgetés Fazakas Gézával

Bánk bán, az ember

Beszélgetés Szabó Borbálával

Katonáról fordítva

Galériák

Katona József Színház, Kecskemét

Baon

Terasz