Hajvesztés a falanszterben

Rado–Ragni–MacDermot: Hair – Katona József Színház, Kecskemét

Juronics Tamás remek döntést hozott, amikor a Hairt kiemelte eredeti miliőjéből, és nem hagyta, hogy úrrá legyen rajtunk a Forman-filmhez kötődő hippi-nosztalgia. (Erősen vicces lenne egy vietnami háborús-68-as elszállós interpretáció manapság.). Csakhogy ezt a döntést megfejelte egy másikkal, aminek viszont inkább kárát, mint hasznát látja a produkció: Miklós Tibor fordítóval egy általános, konkrét időtől és tértől elvonatkoztatott „történetet” látunk, amiben az eredetileg sem túl épületes sztori végképp súlyát veszti.
-dalkarbantartó- | 08. 01. 3.

A leginkább Madách falanszterére emlékeztető díszletek és jelmezek között (én sajnos nem nézek a rendező-koreográfus hivatkozta japán manga-filmeket, úgyhogy ez jut eszembe a hatalmas fehér oszlopokról és benne táncoló-játszókról) a játék tétje egy értelmezhetetlen, leginkább a kopaszsággal és fekete mezekkel konkretizálható felnőtt világ áll szemben az előbb fehér, majd csicsás és rikító színekbe átvedlett fiatalokkal.

Ezt a hirtelen átalakulást – melyet elég funkciótlannak és dramaturgiailag indokolatlannak érzek – különben szép jelenet előlegzi az első felvonás zárlatában: az Aquarius-csapat tagjai (Berger és köre) festéket hoznak, és graffitis feelinget teremtve festik tele különböző jelképekkel a tér csupasz fehér falait. Az is szép továbbá, ahogy a játék egyetlen konkrét tárgyát használják az alkotók: az asztal a kihagyhatatlan táncolós jeleneten kívül hol oszloppá, hol pedig rögtönzött barikáddá alakul az egyébként jó lendületű és többségében igényesen koreografált játék folyamatában. (Az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai koreográfusától ez kötelezően elvárható penzum.)

 

Forrás: Katona József színház, Kecskemét

 

Sajnos azonban mindez nem oldja fel azt az ellentmondást, hogy a történet, háborús közegéből kiemelve, a hajat mint szimbólumot pusztán a felnőtté válás-beavatás problémájához rendelve enyhén szólva érdektelenné, durvábban: bugyutává válik. A záró jelenetben Bergerrel (Bori Tamás), Sheilával (Balla Eszter) és Wooffal (P. Petőcz András) nagyjából ugyanaz történik: egy fodrászüzletbeli bura szögletesre absztrahált változata alatt szabadulnak meg a lázadás szimbólumától (Azt már nem is említem, hogy ez a mozzanat mennyire értelmetlenné teszi az eredeti történetben oly drámai szerepcserét Berger és Woof között.)

Minden finnyásságom ellenére – és a hazai zenés produkciók átlagszínvonalát ismerve – mégis azt kell mondanom, hogy a kecskeméti Hair jóval több, mint a százszámra odakent operett-musicalbemutatók többsége, ilyetén módon igen értékes előadásnak tartom. S hogy mivel több? Azzal például, ahogy a társulat tagjai minden eszközt megragadnak arra, hogy életet leheljenek az erősen általánosban tartott (másként: rosszul absztrahált) alakokba, emellett remekül énekelnek, és még a kisebb szerepeket játszók is magas nívón, kellő fűtöttséggel szólaltatják meg a rájuk bízott dalokat a színház Látó Richárd vezette eklektikus orkesztrájának kíséretében. Míg a produkció zenei pallérozottsága a karmesterhez kötődő korrepetíciós munkát, valamint az árokban egészen pazar módon teljesítő muzsikusokat dicséri, addig a színészi játékok és jelenlétek egy olyan közös akarásról tanúskodnak, amelynek ezúttal nem nyögés a vége. A befektetett munka révén – bizonyos mértékig a koncepció ellenére – mégis megképződik egy nagyon is konkrét közösség, metaszinten a színházban együttműködő színészcsoport ideája. Valljuk be: ennél sokkal több egy musicalprodukciótól nem is várható.

A már említett főszereplő hármas mellett ki kell emelnem a hangjával egészen kiválóan bánó Andrádi Zsanettet Jeannie szerepében, az epizodisták közül a Hudot játszó Reiter Zoltánt, illetve az idősebb generációt képviselő szülőpárt formázó Csizmadia Lászlót és Jablonkay Máriát. Ők tudják személyiségükkel leginkább pótolni a meg nem írt sorsszólamaikat. Horváth Erikának szerencséje vanDionne alakjával: némi sorscsírát kap azzal, hogy még a többiek előtt, meglepetésszerűen beolvad a felnőtt világba, amit Bergerék számon is kérnek rajta. De nemcsak ezzel válik emlékezetessé: dala előtti megjelenésekor Juronics külön táncszólót bíz rá, ami az előadás egyik legszebb momentuma.

 

Rado–Ragni–MacDermot: Hair

Katona József Színház, Kecskemét

 

Fordította: Miklós Tibor

Díszlet: Székely László

Jelmez: Földi Andrea

Vezényel: Látó Richárd

Dramaturg: Almási -Tóth András

Rendező, koreográfus: Juronics Tamás

Szereplők: Bori Tamás, Balla Eszter, Petőcz András, Reiter Zoltán, Sándor Péter, Andrádi Zsanett,Magyar Éva, Horváth Erika, Pitz Melinda, Topolánszky Tamás, Csizmadia László, Jablonkay Mária,Széplaky Géza, Kertész Richárd, Kertész Kata, Sirkó Anna , Tóth Zs. Nóra , Trecskó Zsófia , Krett Dávid,Dunai József, Khiari Ferenc, Polonyi Szabolcs, Talabér Attila, Nagy Attila