„Színházeszmények erőpróbája"

Felfokozott várakozás

Nagy várakozás előzte meg a Danton halála bemutatóját, ez egyértelműen kiderül a korabeli újságcikkekből. „Vezetésében teljesen, tagságában részben megújult színházról van szó – ráadásul a Nemzeti Színházról, amely ma sem egyszerűen egy a többi között. Ezt többen jószándékúan vagy jóhiszeműen tagadják, ellenben a gyakorlatban szükségképpen marad a Nemzeti Színháznak megkülönböztető jellege" – írja RAJK András.

„Ez a premier jelentősebb önmagánál" – olvassuk Módos Péter cikkében az Élet és Irodalomban. – „Ez a bemutató iránymutatója lehet a színház további sorsának. Sőt, nemcsak a színház sorsának. A Nemzetit nemrég átszervezték, a Nemzeti megpróbál megújhodni, feltámadni. Ezért is kerül újra a figyelem középpontjába. Ha ez a színház képes úrrá lenni a válságán, akkor más intézmények is követhetik a példáját. És nemcsak a színházak." (MÓDOS)

Ez a „megújhodás" korántsem egyszerű feladat. Erre utal az, hogy Mészáros Tamás „színházeszmények erőpróbájá"-nak, „pontosabban az első ütközet"-nek nevezi az új vezetés bemutatkozását, amit majd további bemutatók követnek, „amíg eldönthető lesz: sikerült-e az áttörés, létrejött-e az igazabb, őszintébb, korszerűbb nemzeti színházi stílus. De kétségtelen, s a várakozás fokozott izgalma jelezte is: ettől a bemutatótól, amelyben csaknem a teljes társulat részt vesz, már mindenki a mértékadó hangütést várta." (MÉSZÁROS)

Bakos István plakátja a Nemzeti Színház 1978-as bemutatójához

„A várakozás fokozott izgalma" arra készteti az Élet és Irodalom kritikusát, hogy egész kis novellát kerekítsen írása elejére a bemutató körülményeiről. Ír a november esti fényekről, a színház körül „egymás mellé szorult" parkoló autókra, a bejárati üvegajtóra ragasztott bizarr plakátról („akkurátusan megfestett vércsöpp hull alá. Egyenes beszéd, nem majálisra invitálja a nézőket"), beszámol a levegőben érződő izgatottságról. „Olyan fesztültséget érzek, mint amikor nagy ritkán külföldre indulok, amikor kiszökhetek szmogos, egyforma s kisszerű napjaim búrája alól." „A feszültség nem csak belőlem árad" – teszi hozzá. – „Tele az előcsarnok. Az itt lévők egy része személyesen is érintett, drukker vagy ellendrukker, van, akinek a bőrére is megy ez a játék." (MÓDOS)

Forradalmi mű vagy kiábrándulás a forradalomból?

A felfokozott várakozás mellett az is kiderül a korabeli újságcikkekből, hogy a 70-es évek végén Büchner még korántsem számított a magyar színházi repertoár állandó szerzőjének, hisz a legtöbb cikk fontosnak érzi azt is, hogy a szerző személyéről, más műveiről, illetve a darab előéletéről is tájékoztassa az olvasókat.
„A Danton halálát többé-kevésbé egységesen értékeli a szakirodalom, hosszú ideje már. Jelentős, igen jelentős, zseniális – ezek a visszatérő, variálódó jelzők" – írja Hajdu Ráfis Gábor. – „Szélsőségesen különböznek azonban a... német forradalmi író-gondolkodó eme színpadi művének értelmezései. Játszották... forradalmi műként, de színpadra állították a forradalomból való kiábrándulás drámájaként is." (HAJDU)

Georg Büchner

Egy másik cikk szerint a darabot „nem szabad leegyszerűsíteni a forradalmat terror árán is továbbvivő, erényes Robespierre és általa a forradalom kerékkötőjének nevezett, megfáradt, epikureus Danton vitájára. Párosukhoz szorosan kapcsolódnak harmadikként a népjelenetek, amelyek dramaturgiailag nem annyira súlyosak, hogy népdrámává szélesítsék a Danton halálát" – írja Koltai Tamás. (KOLTAI)

A 70-es évek magyarországi szellemi horizontjának megfelelően a szerzőről és darabról szólva az ideológiai szempontok az elsődlegesek, de azért szóba kerülnek irodalmiak és színháziak is. „Büchner igazi drámaíró. Mondandója nem színpadi figurák szájába adott s igazában esszében összegezhető vélemény vagy vélekedés." (MÓDOS) A darabban „száraz okfejtés helyett az élet lüktet". (KOLTAI) „Ha arra gondolunk, hogy nemzeti történelmünk nagy alakjai drámairodalmunkban gyakran az olajnyomatok nemes merevségével mozognak (már amikor képesek mozogni), tulajdonképpen érthetetlen, hogy mitől olyan kortárs-eleven a Büchner teremtette sok hős." (MÓDOS)

„Belenézni a valóság szörnyű arcába"

Arra is utalnak a korabeli cikkek, hogy bár a Danton halála volt az egyetlen mű, amely szerzője életében megjelent, a darab ősbemutatójára csak megírása után 67 évvel került sor, 1902-ben Berlinben. „A 10-es évektől a 30-as évek végéig (tehát a fasizmus kiteljesedéséig), folytonos sorban követik egymást a bemutatók... Magyarországon a Magyar Színház mutatta be. (Ugyanabban az Izabella (ma Hevei Sándor) téri épületben, amelyben – felújítás, átépítés után – 1965-tól a Nemzeti Színház működött.) Az előadást Kosztolányi Dezső átdolgozásában, Karlheinz Martin vendégrendező rendezésében játszották. A darabot a bemutató után betiltották, és csak húzásokkal engedélyezték további előadásait.

Kiss Ferenc és Tőkés Anna az 1928-as előadásban

„Valójában a főpróba után működött a cenzúra, de összesen huszonnyolcszor játszották Büchner remekét." (ABLOCZY) (Például a Marion–Danton jelenetet kellett kihagyni, amelyben a nő kokottá válásának történetét meséli el.) Az előadásról a vendégrendező ezt mondta: „Kétszáz statisztát vettem a darabhoz, s van egy jelenet, amelyben egyszerre huszonöt dobos fojtja el dobpergéssel Danton harsogó szavát", de hozzáteszi, hogy ezek csak a külsőségek, fontosabb „ a darab lelke", amelyet „ezer új színnel felgyújtva s a lehető legmodernebb eszközökkel elmélyítve" akar megismertetni a közönséggel. (Danton Kiss Ferenc, Robespierre Hegedűs Gyula, Saint-Just Rátkai Márton volt, és egy kis szerepben feltűnt Jávor Pál is, „fővárosba szerződésének második fellépése volt ez."

Gábor Miklós és Bessenyei Ferenc az 1963-as előadásban

A darab következő bemutatója 1963-ban volt a Madách Színházban. Az előadást Ádám Ottó rendezte. (Dantont Bessenyei Ferenc, Robespierre-t Gábor Miklós / Árva János, Saint-Just-öt Avar István játszotta.) „Ádám a maga színházában az intimitás szűk falai közé zárkózik, rendezésének üzenetét csak a beavatottak szűk köre érti, valójában ezek a gondolatok csak nekik szólnak" – emlékezik vissza Dobossy László, s szavai nemcsak az előadásra, hanem a 60-as évek „művészszínházára" is vonatkoznak. – „Ádám Ottó, hogy elkerülje a mondanivaló kompromisszumait, eleve lemond a mondanivaló kimondásáról." Ez az „elhallgatás" azt eredményezi, hogy a gondolat vagy a világkép helyett a színészi játékra helyeződik a hangsúly, amely az előadások vitathatatlan művészi színvonalát eredményezi. Dobossy is „elragadtatással" figyelte „Bessenyei Ferenc megfáradt oroszlánt idéző Danton alakítását és Gábornak a lélek rejtelmeibe ható játékát, amellyel meg tudta eleveníteni Robespierre emberi tragédiáját." (DOBOSSY.) „Magyarországon a rendezői színház rovására tovább élt a színészek színháza" – jegyzi meg egy külföldi szerző. (WYSINSKA)

A Danton halála olvasópróbája 1978-ban a Nemzeti Színházban

Dobossy a Danton halála egykori és „mostani" előadása kapcsán úgy találja, hogy „a magyar rendezői iskola Hevesi Sándortól Nádasdy Kálmánig, Ádám Ottóig Sztanyiszlavszkij pszichológiai realizmusának elveit követi. Székely és Zsámbéki is ebbe az iskolába járt, színpadi gyakorlatukban is a tőlük tanult módszer megújítására, korszerűsítésére törekszenek... Amíg Ádám Ottó a barbárság elől a színpadi illúzióvilágban megteremtett művészi széphez fordul, addig a fiatalok úgy vélik, hogy a rossz, a csúf, az értékpusztító erők leküzdésének egyedül lehetséges módja, ha van merszünk belenézni a valóság szörnyű arcába." (DOBOSSY)

Források:

ABLOCZY László: Danton halála a Nemzeti Színházban. Film Színház Muzsika 1978. október 28.

DOBOSSY László: Darabválasztás és kompromisszum. Nagyvilág 1979/4.

HAJDU Ráfis Gábor: Georg Büchner: Danton halála. Bemutató a Nemzeti Színházban. Népszabadság 1978. XI. 29.

KOLTAI Tamás: Georg Büchner: Danton halála. Kritika 1979/1.

MÉSZÁROS Tamás: A guillotine-ből katedrát. Büchner drámája a Nemzeti Színházban. Magyar Hírlap 1978. november 26.

MÓDOS Péter: „A Köztársaság nevében". Élet és Irodalom 1978. november 25,

RAJK András: Danton halála. A Nemzeti Színház előadása. Népszava 1978. november 26.

WYSINSKA, Elzbieta: A magyar rendező színház lengyel szemmel. Nagyvilág 1979/7. WYSINSKA

Részlet Sándor L. István: Repedések a rendszeren című könyívéből

Kapható a Színházi könyvek webáruházban, az Írók Boltjában és a Líra bolthálozatában