Hol rontottuk el?

– Beszéljünk a Rükvercről! Honnan jött az ötlet, hogy megírd Vidra Zsolt élettörténetet?

– Az előző könyvem, a Trüffel Milán egy pikareszk regény volt. Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején játszódik, és a címszereplője egy általam kitalált kalandor figura. Voltak világhírű szélhámosaink: Strassnof Ignác, Jellinek Morton, Horváth Menyhért (a családjáé volt a Horváth kert) vagy a híres Trebitsch-Lincoln Ignác (az igazi Trebitsch). Egy hozzájuk hasonló érdekes figurát kerestem, egy a dzsentri, kisnemesi világból jövő, nyelveket beszélő, művelt fiút, akiből egy kedves kópé, jópofa svihák, nagystílű szélhámos lesz. A hedonizmus regényét akartam megírni, mert akkor úgy gondoltam, hogy sokkal többet panaszkodunk, sokkal borúsabb ez az ország, mint amilyen valójában lehetne. Miközben az emberek egyre szélesebb körének adatik meg, hogy jó minőségű termékekhez jussanak, valahogy mégsem tudtunk örülni például a kertkultúra kialakulásának, a ruháink javuló minőségének, a normális éttermek megjelenésének. Pedig lehetne már élvezni az élet jónéhány szépségét, mert már nem a kádári szürkeség határozza meg a mindennapjainkat. Engem ez izgatott: hogy lehetne kevés pénzből is hedonistává válni... Az én figurám megtanulja élvezni az életet, rájön, hogy miképp lehet viszonylag egyszerű, de még is jó minőségű örömökhöz jutni.
Ennek a pikareszk, hedonista regénynek meglehetős sikere volt, és nagyon sokan mondták, hogy várják a folytatást. El is kezdtem gyűjtögetni hozzá az anyagokat, de közben egyre rosszabb kedvem lett. Épp Ferge Zsuzsának olvastam egy nyilatkozatát, hogy Magyarország 40%-a a létminimum alatt él, és nagyon sok gyerek éhezik. Egyre rosszabb lett a hangulat az országban is, mert a hivatalos sikerpropagandák ellenére is világosan láttuk, hogy miképp erősödik a pauperizálódás, hogy egyre több a hajléktalan. A városban folyton ezeket a hajléktalan figurákat láttam. És sehogy sem haladtam a hedonista regénnyel, mert egyre nyomasztóbb világ vett körül. Ez a rosszkedv szülte végül a Rükvercet.

– Hogyan lett ebből az élményből könyv?

– Egy véletlennek köszönhetően. Egy költőbarátom ajánlott egy témát. Készült volna egy kötet Charles Bukowskiról, aki – ahogy mondani szokták – a 20. század második felének Hemingway-e, egy durva, nyers világ kifejezője, az elesettek, a szegények, pontosabban az alkoholisták és a kocsmafigurák írója. Pritz Péter – aki az összes magyarul megjelent Bukowskit fordította – szeretett volna egy olyan kötetet megjelentetni, amelyben magyar írók Bukowski stílusában, modorában írnak. Ekkor elővettem Bukowskit, olvasgattam, és azon gondolkodtam, hogy van-e nekem közöm ehhez a nyers, durva fickóhoz. Én majdnem minden könyvemben értelmiségi szemszögből narráltam, de közben mindig rengeteg hétköznapi figura volt körülöttem. Mi lenne, ha egyszer az ő szemszögükből, az ő világukról is beszélnék? És akkor beugrott, hogy egyetemista koromban pincér voltam Siófokon, ahol egy elég nyers valóságot tapasztaltam meg. Később rájöttem, hogy rengeteg ilyen tapasztalatom van, hiszen voltam üzletember, sok helyen, sokféle szituációban megfordultam, ahol állandóan efféle figurákba botlottam. Ekkor kitaláltam egy figurát, akit elneveztem Vidra Zsoltnak, és aki szintén pincérként dolgozott, de nem egyetemistaként, hanem foglalkozásszerűen. Nagy élvezettel írtam meg azt a novellát, ami Majom lila szmokingban címmel került be a kötetbe. Közben úgy éreztem, hogy Vidra Zsolt szeretne idősebb is, fiatalabb is lenni. És ekkor – már függetlenül a Bukowski-kötettől, amiből végül nem lett semmi – elkezdtem írni a Vidra-novellákat. Mentem előre, mentem hátra, lett idősebb, lett fiatalabb a főhős, míg végül kezdett egy egész élet kirajzolódni. És amikor ezek elkészültek, akkor már csak a halálát meg a születését kellett megírnom, amit a legvégére hagytam.

– Hogyan alakult ki a Rükverc sajátos szerkezete, az, hogy a főhős halálától visszafelé, a születéséig halad a történet?

– Amikor készen voltak az egyes novellák, fölírtam a címeket kis papírokra, és próbálgattam, hogy miképp lehetne sorba rakni őket. Akárhogy is pakoltam a cédulákat, mindig valahogy az jött ki, hogy a főhős halálától haladjunk a születése felé. Minden készülő könyvemet meg szoktam mutatni író barátaimnak (mint ahogy nekem is többen mutatnak szövegeket), és ebben a baráti körben is megerősítették, hogy erősebb a könyv szerkezete, ha visszafelé halad az időben. Egyikük még azt is mondta, hogy sokkal erősebb a hatás, ha harmadik személyű az elbeszélés, mert eredetileg a novellák egy részében maga Vidra is mesélt egyes szám első személyben. A tanácsokat figyelembe véve dolgoztam még a szövegeken, arra törekedtem, hogy minimális legyen az elbeszélői szöveg, ebben ne legyenek érzelmek, az elbeszélő ne vonjon le tanulságot, ne legyenek erkölcsi megjegyzései, mert sem a moralizálásba se a szentimentalizmusba nem szerettem volna belecsúszni. Amikor kialakult a szövegtest, már csak az átkötéseket kellett megcsinálnom, mert szerettem volna, ha vannak előre- és hátrautalások a történetekben, hogy az olvasónak legyenek aha élményei: igen, erről már olvastam. Olyan ez a könyv, mint a patchwork: a kis foltokat nagy öltésekkel varrtam össze (ezeket az öltéseket jelentették az átkötések). Meglepetésemre több kritikában (elég sok megjelent) már regényként kezdték emlegetni a Rükvercet. Ennek örülök, mert nincs ellenemre, hogy végül egy rendhagyó regény született, bár a szándékom nem ez volt.

– Amikor elkezdted ezeket a mozaikdarabokat, az önálló novellákat írni, akkor a fejedben már kész volt az egész életút?

– Nem, egyáltalán nem volt. Ez fontos kérdés, hogy mennyire kell tudnunk, hogy mit írunk. Egy regénynél nem árt, ha van egy sorvezető, amitől persze el is lehet térni. Egyszer a legkedvesebb magyar írómat, Bodor Ádámot kérdeztem, hogy min dolgozik. Azt válaszolta, hogy egy új könyvet ír, már van két figura és egy helyszín. Kérdeztem, hogy mi lesz velük, mire azt válaszolta, hogy nem tudja. Ha tudná, akkor unná az írást. Ebben nyilván van némi túlzás, de sok igazság is. Ha az ember ír, nem tudhat mindent előre. Vannak figurák, akiknek saját életük van, hiába van velük terve az írónak, ők a saját fejük után mennek. Ezt nem tudom megmagyarázni, egyszerűen mást akarnak csinálni.
A Rükverc esetén is így volt: láttam Vidra ifjúkorát, utána a gyerekkora „világosodott meg", mindig jöttek az új képek, mert valahogy a figurának volt egy önálló élete. Úgy éreztem, mintha ő vezetne engem. Valahogy nem volt tervezhető az életútja. Én ennél szebb gyerekkort képzeltem neki, de egyszer csak belépett az állandóan börtönben ülő apa. Valahogy elkezdtek működni ezek a képek... És ahogy jöttek, ugráltam előre, hátra az időben. Így íródott a Rükverc.

Részlet egy hosszabb beszélgetésből, mely teljes terjedelemben jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/10. számában.

A felejtés ellen című kötet megvásárolható:

Színházi könyvek

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft