A szerelem diadala?

Marivaux: A szerelem diadala – Katona József Színház

Diadalt arat a szerelem, hiszen még az is szerelembe esik, akinek eddigi élete az efféle érzelmek távol tartásáról szólt. A színpadon szerelmi négyszög, de végül csak egy valaki kapja meg, amit akart. Furcsa, kicsit szomorú diadal ez. Marivaux komédiája a Katona József Színházban, Ascher Tamás rendezésében.

Kelemen Orsolya | 10. 04. 25.

A 18. századi francia szerző, a magát sok műfajban kipróbáló, manapság elsősorban vígjátékai révén ismert Marivaux 1732-ben született komédiája, A szerelem diadala az álcázás és szerepjátszás dramaturgiájára épülő darab. Leonida királynő szerelemre gyullad egy ifjú herceg iránt, majd férfiruhába öltözik, hogy közelébe férkőzhessen az őt nem ismerő, így érzelmeiről mit sem sejtő Agisznak, aki a világtól elvonultan él Hermokratész filozófus udvarában. A férfi becserkészéséhez az adódó szituációk függvényében más-más szerepet kell alakítania, így Hermokratész házában mindenki mást tud és gondol arról, hogy a titokzatos vendég valójában kicsoda, miért jött, és pontosan mit akar. Leonidának sikerül Agisz szívét meghódítania, ám a nagy akció „melléktermékeként” két másik szívet is meghódít: Hermokratészt (aki tudja, a férfiruha csinos nőt takar) és a húgát, Leontinát (aki nem sejti szerelmes lovagja valódi nemét).

A Katona József Színház előadásában – ahogyan tőlük megszokhattuk – remek a társulati összhang, kiváló színészi alakításokat láthatunk, a jól felépített jelenetek, kacagtató és mulatságos helyzetek mellett ugyanakkor a hangulat mégsem habkönnyű és felhőtlen: a színek néhol finoman elkomorulnak, és a nevetés mellé csipetnyi keserűség is jár. Az előadás központi figurája Leonida királynő, minden egyéb szereplő a hozzá való viszony alapján határozható meg leginkább. A királynőn kifogástalanul áll a jól szabott fényes fekete öltöny és a kalap (jelmez: Szakács Györgyi), Jordán Adél meggyőző magabiztossággal játssza a férfiszerepben tetszelgő, gyermekien naivnak látszó vagy a csáberejének teljességgel tudatában lévő uralkodót. Kemény, öntudatos és határozott, a cél (a szeretett férfi elnyerése) szentesíti az eszközt: mórikál, bazsalyog, csábít, szédít, ostromol, mindig és mindenkit, szerepeit ámulatba ejtő gyorsasággal váltogatva. Vagyis a hitelesség látszatának érdekében minden lehetséges praktikát bevet, és láthatólag élvezi is a helyzeteket. A női mivoltát leleplező Hermokratésznak bevallja, hogy halálosan szerelmes belé, és azért szeretne nála maradni, hogy ettől a bűnös szenvedélytől megszabaduljon. Leonidát is azért áltatja szerelmével, hogy minél tovább maradhasson a filozófus házában. Agiszt pedig lépésről lépésre hódítja meg: kezdetben barátságát próbálja elnyerni, kilétét pedig igyekszik minél tovább titokban tartani, ugyanis mint kiderül, Leonida királynőnek nincs túl nagy respektje ebben a házban.

Katona-mariveaux-mategabor-szirtesagi

Máté Gábor, Szirtes Ági

Az előadásban a műfaji határokon belül árnyaltan jeleníti meg (dramaturgiailag és színészileg egyaránt) a három áldozat lélekállapotának változásait. Bár nem tudjuk, hogy Hermokratész milyen filozófiai irányzat híve, és filozófusként hogyan üti el napjait, mindenesetre igyekszik magát távol tartani az emberektől, mizantrópi attitűddel, sztoikus nyugalommal szemléli a világot. Máté Gábor briliáns alakításában a figura erősen karikatúraszerű, összegezve minden olyan ügyetlen, esetlen vonást és gesztust, mely az „elvarázsolt” bölcsészek, esztéták és filozófusok sztereotípiáiban megjelenik. Kócos haj, kitolt has, görbe testtartás, magasra felhúzott, hózentrógerrel fixált nadrág, gyűrött ballonkabát, kinyúlt kötött pulóver, ormótlan szemüveg, taknyos zsebkendő, nevetséges szuszogás, kétbalkezes és hiperaktívan túlmozgásos gesztusok, újság, táska és esernyő: az összhatás tökéletes. A szellemi nagyságának való hízelgés kevésbé ér célt nála, mint a benne megbúvó vonzó és ellenállhatatlan férfinek szóló udvarlás. Leonidának nem lehet ellenállni, az érzelmek elől eddig görcsösen menekülő, öregedő bohóc végzetes szerelemre gyullad. Öltözködése és gesztusai megváltoznak, a tervezett esküvőre induló csokornyakkendős Hermokratészről nem is gondolnánk, hogy ugyanaz az ember, mint akit az előadás elején megismertünk. Ugyanez történik Leontinával (Szirtes Ági) is, az aszott aggszűz ráébred nőiségére, és úgy érzi, hogy a szürke világ hirtelen virágba borul körülötte. A hűvös távolságtartásból és csöndes rajongásból felfokozott szenvedély lesz, mely minden racionális gondolatot megbéklyóz. Pedig a játéktér, Hermokratész üvegháza is olyan, mint a benne lakók élete: kevés benne a virág. Ez a kert (díszlet: Khell Zsolt) koszos üvegfalakkal körbevett, régen talán jobb időket látott, sivár, kissé romos és rendetlen, ahol virágok helyett csak elszáradt növények vannak, és ahová még az esővíz is befolyik.

Leonida szíve választottjának, Agisznak nem jut igazán komoly szerep a darabban, nem nagyon van módja megmutatkozni. A színpadra saruban érkező (az összhatáshoz csak a tarisznya hiányzik) hosszú hajú, kicsit teszetosza ifjú (Mészáros Béla) nem igazán érti, hogy mi történik vele. Akkor lesz igazán szerelmes, amikor megismeri a féltékenységet: amikor látja, hogy Hermokratész mennyire rajong a korábban még nem kívánatosnak nyilvánított fiatal vendégért. Ugyanakkor nem is fordulhatna elő, hogy ne szeressen bele a nőbe: Leonida egyértelműen uralkodik felette. A nő ellentmondást nem tűrően irányítja az eseményeket, és ez a hatalom néhol már-már félelmetesnek tűnik. Hiába talál egymásra a két fiatal, Agisz nem lehet maradéktalanul boldog, hisz senki nem kérdezi meg, hogy mit szeretne, és hogy egyáltalán akar-e uralkodó lenni. A helyzet adott, alternatíva nincs.

Katona-mariveaux-meszarosbela-jordanadel

Mészáros Béla, Jordán Adél

Az alaposan összekuszált szálakat a szerző a szükségesnél gyorsabban zárta le, a darab megoldása és befejezése kissé váratlan és gyors. Teljes díszben (bár ezek a jelmezek kevésbé ízlésesek, és kevésbé állnak jól viselőiken, mint a férfiruhák) megérkeznek Leonida udvarhölgyei, Leonida felfedi kilétét, uralkodói ruhát ölt, Agisz fényes palástot kap vállára, majd az udvartartás elvonul. Az üvegházban csak a két becsapott öreg marad, akik megrendülten állnak, és szomorú tekintettel néznek a közönség irányába. Csalódtak mindenben: a szerelemben, az uralkodóban. Oda az utolsó esély is, marad a magány. Mégis Hermokratész filozófiája tűnik az egyetlen túlélési stratégiának. Furcsa diadal ez. Nem is a szerelemé, hanem a hatalomé és az elmúlásé.