Életemet az alkoholfogyasztásnak szenteltem

A Hű, de messze van Petuski!-ról mindezidáig - és az enyém sem lesz kivétel - rövid írások születtek. Éppen ezért sok a tömör minősítés, értékelő dobozolás/skatulyázás, kevés a kifejtés elemzés, érvelés.

Minden írás rendszerkritikáról (a szovjet rendszer, illetve kitágítva bármely mai diktatorikus és demokratikus rendszer kritikájáról) és a normalitás viszonylagosságáról beszél. Nagyjából egyetértenek a dramatizáció és az előadás sikerességében. A problémátlan kritikai diskurzusban csak egy-két finoman kételkedő hang hallatszik, amely a regény gazdagságát kéri számon az előadás egyszerűsítő formáján, ezen túl a részegség ábrázolásának problematikája kerül még előtérbe a cikkekben.

Tulajdonképpen az alapvetően lelkes hangulat mellett ezek a finoman és tétován kritizáló hangok erősödtek föl a POSZT szakmai beszélgetésén is. A három fő problémakör a regény színpadra alkalmazásának mikéntje, a részegség megmutatása és a halál megjelenítése (és ehhez kapcsolódóan az előadás utolsó képének értelmezése) volt.

Forrás: Stúdió "K"

Ha lefelé úszunk egy folyón, akkor azok a dolgok, amelyeket velünk együtt visz a víz, mozdulatlannak látszanak, a part menti fák viszont úgy tűnnek, mintha mozognának. Nincs ez másképp a részegséggel sem. Ha a színészbüfében éjszaka a sok részeg ember közé valahogy egy józan keveredik, ő tűnik abnormálisnak: járása kacsázó, beszéde összefüggéstelen. Kárpáti Péter ezt az alkalomhoz illő hasonlatot említi annak kapcsán, hogy miért nem szabad a részegséget ábrázolni ott, ahol a darab szerint mindenki részeg. A volt kábelfektető, Venya, permanens részegségben éli mindennapjait. Delíriumában angyalokkal társalog, és hiába szeretné látni a Kremlt, a Kurszki pályaudvarra viszik a lábai, és hiába ül föl a vonatra, hogy Petuskiba utazik, csak Kurszkba érkezik vissza. A részegség az előadásban folyamatos létállapot. Nemcsak Venyának, hanem gyakorlatilag a körülötte összekeveredő és szétválaszthatatlan látomás-valóságban fölbukkanó összes többi szereplőnek is a sajátja. Kárpáti és Seress egyetértenek abban, hogy csak egy-egy pillanatban érdemes felmutatni az alkohol hatásának konkrét jeleit, miközben mindketten elismerően beszélnek Tamási Zoltán nagyszabású és tiszta alakításáról. Hogy ez a játék naturális-e vagy sem, hogy a részegséget vagy annak „szublimált párlatát" játssza-e el Tamási, arról megoszlanak a vélemények.

Itt jön be egy új szempont, amely az előadás fesztiválszereplését érinti. A Hű, de messze van Petuski! a POSZT első olyan előadása (a két pécsi Mohácsi-rendezés után), amely nem hazai pályán játszik, nem a Pécsi Nemzeti stúdiójának terébe lett rendezve. Szűcs Katalin (a beszélgetések harmadik állandó szereplője) és Janisch Attila (válogató) egyetértenek abban, hogy a Stúdió „K" szűkebb, intimebb terében jobban működött az előadás. Szerintük a főszereplő szubtilis gesztusai a Pécsi Nemzeti Stúdiójának szélesebb terében felerősödtek, intim beszédmódja hangosabbá vált, hogy át tudja beszélni a másfajta akusztikájú teret, és ez egy kissé megborította a színészi munkát. Csináltabbá, láthatóbbá vált a színészi játék, és ez nem tett jót az előadásnak. Felmerül az a szempont is, hogy egy négy órás, erős színházi élmény után (Istenítélet; r: Mohácsi) az ember csak telítődve tud beülni egy másik produkcióra.

Forrás: Stúdió "K"

Nem volt egyetértés a színpadra állítást illetően sem. Kárpáti Péter szerint nagyobb látképet kíván a szöveg, amelyet érdemes lett volna szabadabban kezelni. A kerek, lezárt jelenetek gátolják a látomás megszületését. A túlságosan színházi fogalmazásmód, amelyben a főszereplőt segítő két delírium-angyal (Homonnai Katalin és Kakasy Dóra), Ványa kísérői és beszélgetőtársai megszületnek ugyan, de a groteszk orosz figurák brutalitása és őrülete a két lány alakításában nem kaphat elég erőt. Kárpáti szerint emiatt kicsit elveszítjük a vonatutat, amely az egész történet gerincét adja, és a díszlet is erre épül.

Szűcs Katalinnak viszont nem volt ezzel kapcsolatban hiányérzete. Örül, hogy a regény szövegét színdarabbá faragták, amely egy folyamatot ábrázol, és Venyicska világának gyönyörű megjelenítésévé válik. Szerinte a díszlet is ezt az egy hömpölygő folyamatot támogatja (egy faszekrény néhány mágnessel rárögzített italosüveggel, amely az előadás egy pontján egyszerre szép, fájó és akrobatikus jelentőséget kap), apró gesztusok által tudnak átalakulni a különböző helyszínek egymásba.

Az előadás keretes szerkezetű. Rögtön egy finom, szívszorító és bravúros meglepetéssel indít. Tamási Zoltán Venyicskája üres üveghalmok alól bújik elő, amelyeket a kezdés előtt már láthatunk a színpadon. Először csak az üvegek összekoccanásának csörömpöléshangja hallatszik, aztán lassan kiemelkedik a halomból egy test, jobb kezében bőröndjét szorongatva, mintha skatulyából húzták volna ki. Ez a kép a Kurszki pályaudvar maga. Az a hely, ahova Venyicska, bárhová indul, mindig eljut. A zárókép megismétli a kezdést, Petuski helyett ismét Kurszk és az üres üvegek halmai. Mikor Ványa befekszik alájuk, és eltakarja testét az üvegekkel, megkondul a plafonra fellógatott üvegorgonák hangja Ez a Kreml lélekharangja. A Kremlé, amelyet a halál pillanatában mégiscsak meglát Venyicska. Ahogy a halál és a delírium, a Kurszk és a Kreml is egyesülnek.

Az értelmezések egyik iránya szerint a halál maga Kurszk, az elhagyhatatlan, a vonat visszatérése az éjszakában a Kurszki pályaudvarra: ez maga a halál, fölösleges azt még egyszer, valóságosan is megismételni. Egy másik értelmezés szerint Ványa egy napját láttuk, ugyanolyat, mint az összes többi, az hogy visszabújt az üvegek alá, talán nem is jelentett mást, mint hogy holnap majd éppen így fog felkelni, lassan erősödő csörömpöléssel, és aktatáskáját szorongatva újra Petuskiba indul.

Az értelmezés két irányát Tamási Zoltán rendező egy nagy sándori gesztussal a következőképpen oldotta fel: Ványa minden napja ilyen, ez csak abban különbözik a többitől, hogy történetesen nem éli túl.

Hű, de messze van Petuski!

Stúdió „K"

Jerofejev Moszkva-Petuski és Walpurgis éj, avagy a kővendég léptei című művei nyomán

Díszlet, jelmez, írta és rendezte: Tamási Zoltán

Szereplők: Homonnai Katalin, Kakasy Dóra, Tamási Zoltán