A hét 10 legfontosabb eseménye

2. rész – Színházi bemutatók, könyvbemutató, fesztivál

A hét második fele is gazdag fontos eseményekben. Több színházi bemutatóra is sor kelrül a hétvégén, nemcsak Szombathelyen és Székesfehérváron, hanem Kecskeméten (Vérnász), Nyíregyházán (Illatszertár), az Ódry Színpadon (A vadkacsa) és Szabadkán (Fekete királynők) is. Szintén Szabadkán kezdődik a Desiré Central Station idei fesztiválja.
Ellenfény | 17. 11. 23.

 

Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek – Weöres Sándor Színház, Szombathely (2017. november 24.)

 

Kortárs cseh dráma bemutatója lesz pénteken Szombathelyen.

Petr Zelenka (1967) író, dramaturg, színházi és filmrendező a prágai Dejvické Divadlo felkérésére írta darabját, amit maga állított színpadra 2001-ben. A Hétköznapi őrületeket akkor a legjobb új cseh dráma díjával jutalmazták a kritikusok, az előadás pedig megkapta az egyik legrangosabb cseh színházi elismerést. A darab részben a próbák során íródott, nagyban támaszkodott a színészi improvizációkra, így végleges formája csak az ősbemutató után készült el.

 

zelenka-petr

Petr Zelenka

 

A darab „a harmincas éveiben járó Petr nézőpontjából mutatja be az őt körülvevő világot" – írja a szombathelyi előadás ismertetője. „Petr próbál eligazodni az emberi kapcsolatok bonyolult útvesztőjében, de úgy érzi, mintha mindenki kicsit megbolondult volna körülötte. Szülei, barátja, barátnője, szomszédai, a főnöke ugyanezt gondolják róla és egymásról is. Mindegyikük tökéletesen érthető okokból, a saját szempontjából logikusan viselkedik úgy, ahogy. A bolond a másik ember. Zelenka hősei a hétköznapi abszurditások foglyai. Szívszorítóan mulatságosak és szeretni valóan esendőek."

A darabnak nem ez az első magyarországi bemutatója. Először – nem sokkal a prágai ősbemutató után, 2003-ban – Kaposvárott került színpadra. Azt az előadást is – akárcsak a mostani szombathelyit – Réthly Attila rendezte (és többek között Nagy Viktor, Znamenák István, Varga Zsuzsa, Karácsony Tamás, Urbanovits Krisztina játszott benne). 2005-ben a Katona József Színház is bemutatta a darabot Gothár Péter rendezésében (többek között Kocsis Gergely, Szirtes Ági, Lengyel Ferenc, Bertalan Ági, Máté Gábor szereplésével). 2011-ben Szegeden is színpadra került a Hétköznapi őrületek (Balikó Tamás rendezte, és többek között Pindroch Csaba, Fekete Gizi, Ádám Tamás, Erdélyi Tímea játszott benne). 2014-ben Béres Attila rendezte a Thália Színházban a művet (többek között Pindroch Csaba, Molnár Piroska, Szombathy Gyula, Szabó Győző szereplésével).

 

hetkoznapi-oruletek-szombathely-2

Németh Judit, Bányai Kelemen Barna és Kálmánczhey Zoltán a szombathelyi előadásban

 

Zelenka „magától értetődő könnyedséggel közlekedik valóság és vízió, irónia és tragikum között. Hősei hamisítatlan cseh figurák, szánni való és irigylendő, esendő és nagyszabású, mániákus és reflexív személyiségek. A Hétköznapi őrületek olyan, mint egy jóféle Feydeau-darab, amelyben nem a figurák (féltékenyek, csalók, félrevezetettek) hajszolják egymást, hanem a különböző mániák motívumai szövődnek bravúrosan – írta a Katona József Színház előadása kapcsán Perényi Balázs.
A mostani szombathelyi bemutató főszerepét Bányai Kelemen Barna játssza, többek között szerepel még az előadásban Németh Judit, Mertz Tibor, Hartai Petra, Nagy Cili.

 

Polkák. Új lengyel drámák – Könyvbemutató a Katonában (2017. november 25. 16.00)

 

Pászt Patrícia szerkesztésében és fordításaiban jelenik meg a lengyel színdarabokat közreadó drámaantológia. A kiadvány ikerkötete a tavasszal Lengyelországban megjelent Közellenség és más magyar drámák című könyvnek. Mindkét kötet 10-10 drámát tartalmaz.

A most magyarul megjelenő kiadvány 2010 után íródott lengyel darabokat tartalmaz. Külön érdekessége az összeállításnak, hogy mindegyik mű szerzője nő. Közülük néhány ismerős lehet a magyar olvasók számára. Elżbieta Chowaniec Gardénia című darabjának több magyar nyelvű bemutatója is volt (a budapesti Thália Színházban, Marosvásárhelyen és Temesváron). Lidia Amejko A telepi szentek élete című regénye nemrég jelent meg magyarul. Szerepel a kötetben Lech Wałęsa feleségének, Danuta Wałęsának önéletrajzi ihletésű műve is.

 

polkkak-konyvbemutato

 

Az antológia darabjait egyfajta korosztálybeli frissesség is jellemzi: tízből hét alkotó a negyvenen aluli generációt képviseli, közülük is a legifjabb, Anna Wakulik – aki a budapesti könyvbemutatón is részt vesz – huszonkilenc éves. Rajta kívül Jacek Kopcinski színháztörténész, Máté Gábor rendező és Pászt Patrícia fordító, szerkesztő lesz a könyvbemutatóhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés résztvevője.
A kötet bemutatója szombaton négy órakor kezdődik a Katona József Színházban.

 

Heiner Müller: Mauser (2017. november 24–25. 19.30)

 

Pénteken és szombaton különleges helyszínen különleges darab látható. A magyarországi ősbemutató az OSA (Open Society Archives) tereiben látható (Arany János utca 32.). Az 1970-ben íródott Heiner Müller darabot Bertolt Brecht A rendszabály című tandrámája inspirálta. Az NDK-ban betiltott drámát 1975-ben a texasi Austinban egy amatőr színjátszó csoport vitte először színre, és most két estén Budapesten is látható lesz.

 

heiner-mueller-1991

Heiner Müller 1991-ben

 

„A Mauser egyetlen, visszapillantásokkal tarkított halál-jelenet – sűrű, feloldozást nem adó alámerülés egy bárhol, bármikor zajló forradalom bugyraiba. A helyspecifikus előadás fő témakörei: az egyén történelmi felelősségének kérdése, az öntudat tárgyiasulása valamint a politikai cél és eszköz viszonyának vizsgálata. Müller szerint a színház saját akaratunkból választott, a múlttal való szembenézés nyilvános akciója. Ekképpen a nézők aktív részvétele, a színházi térben történő közösségteremtés az előadás fő mozgatórugója" – írja az előadás ismertetője.

A produkció rendezője Néder Panni, szereplői Csákányi Eszter, Csányi Dávid, Kaszás Gergő és Mészáros Blanka, valamint az Örkény Színház KAPTÁR alkotócsoportjának tagjai, illetve a közönség.
Az előadás ingyenes, de a korlátozott nézőszám miatt csak belépőjeggyel tekinthető meg. Előzetes jegyfoglalás személyesen a Blinken OSA Archívumban vagy az Osa-reception@ceu.edu email címen.

Az előadás facebook eseménye

 

Desiré Central Station 2017 – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka (2017. november 25.–december 3.)

 

2009 óta rendezi meg regionális nemzetközi kortárs színházi fesztiválját az Urbán András vezette szabadkai színház.

Az idei programnak már volt egy nulladik napja múlt szombaton, amikor is a Magyarországon is ismert ljubljanai Via Negativa előadását mutatták be. Bojan Jablanovec szlovén színházrendező, a Via Negativa alapítója és művészeti vezetője készítette A kilencedik című előadást, amely – az ismertetője szerint – „egy sétagalopp Beethoven Kilencedik szimfóniájának erdejében az abszolutizmustól a szocializmusig... A kishitűségtől a derűlátásig... A populizmustól a vulgarizmusig... A „testvériség szimfóniája" által ihletett előadás az ember és állat közötti határvonalat vizsgálja."

 

anatomiai-lecke

Anatómiai lecke

 

Most szombaton először az Urbán András rendezte Anatómiai lecke látható a fesztiválon, amely újvidéki Szerb Nemzeti Színház produkciója. „Az előadás kiindulópontjául Danilo Kiš Anatómiai lecke című pamflet jellegű könyve szolgált, melyben az író leszámol a Borisz Davidovics síremléke című regényére érkezett irodalmi-politikai reakciókkal. Urbán azonban tágabb jelentéssel ruházza fel a művet, fragmentált, zenés színpadi alkotássá formálja. (...) Az előadás tanóra, történelemlecke a társadalmi-politikai represszióról, a művészek üldöztetéséről és a cenzúráról, a totalitarizmus pokláról és a kényszerű ideológiai optimizmusról." – írta az előadásról Ana Tasić a Politika című lapban.

 

kokan-mladenovic

Kokan Mladenovic

 

A szombati második előadás a Kosztolányi Dezső Színház bemutatója lesz. A Felhő a nadrágban című Majakovszkij versei nyomán készült előadás rendezője a szerb Kokan Mladenovic, akiknek munkái Magyarországon is ismertek. Rendezett a Bárka Színházban, rendszeresen dolgozik a vajdasági (és a temesvári) magyar színházakban. Ő rendezte az Újvidéki Színház Opera ultima című előadását, amely a 2014-es POSZT legjobb előadása volt.

Vasárnap is két előadás szerepel a Desiré-fesztivál programjában. Először a D. J. című operadráma szerepel. Mozart és Da Ponte Don Giovanniját Paizs Miklós írta tovább. „A Don Giovanni (a bécsi változat) nagyjából azzal ér véget, hogy mindenki eldalolja a bűnös pusztulása fölött érzett örömét, valamint a reményeit, kivéve Leporellót, aki azon dohog, hogy most nézhet munka után. Függöny.
A darab ez után indul. Leporello talált munkát, ami nem más, mint főnöke történetének az előadása bábok segítségével, kicsiben. A szemtanút halljuk és látjuk, aki semmit el nem hallgat és ki nem hagy" – írja az előadás ismertetője.

 

paizs-miklos

Paizs Miklós és az ujjbábok

 

Paizs Miklós szövege Simon Balázs 2005-ben Zsámbékon készült rendezéséhez íródott. A most látható „ujjbábopera" valójában ennek a rendezésnek a nagyon alapos újragondolása. A darabot Paizs Miklós adja elő, és zongorán Mocsári Emma kíséri.

A vasárnapi másik előadás a Belgrádi Nemzeti Színház – Bitef Színház produkciója. A Mennyei királyság rendezője Jernej Lorenci. „Az előadás textuális kiindulópontja a középkori szerb epika, melyben a rendezőt többféle konkrét motívum izgatja. Tágabb, tematikai szinten különösképp egy archetipikus helyzet érdekli, mely a szerb kultúra sajátja, de más kultúrákban is fellelhető: mindössze két szerepkör váltakozik, a hősé és az áldozaté, bárminemű kiegyensúlyozott egzisztenciális pozícióval való azonosulás lehetősége nélkül" – olvassuk az előadás ismertetőjében.

A fesztivál részletes programja itt olvasható.

 

Bertolt Berecht: Jóembert keresünk – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (2017. november 24.)

 

Pénteken újabb bemutatója lesz Brecht darabjának, amit a múlt héten a kecskeméti bemutató kapcsán ajánlottunk.

Most Székesfehérvárott Térey János és Kovács Krisztina fordításában játsszák a művet, amely 2012-ben a Vígszínház számára készült. A székesfehérvári előadást Bagó Bertalan rendezi, Sen Te /Sui Ta kettős főszerepét Petrik Andrea játssza. A további fontos szerepekben Tóth Ildikó, Krisztik Csaba, Gáspár Sándor, Derzsi János, Nagy Péter, Egyed Attila, Andrássy Máté látható.

 

joermbert-keresunk-szkfhvar-2

Gáspár Sándor, Krisztik Csaba, Tóth Ildikó, Derzsi János a székesfehérvári előadsában

 

„Három Isten érkezik egy nagy szegénységben élő városkába azért, hogy próbára tegyék az emberek jóságát. A kiszemelt próbakő egy szegény utcalány. Vajon képes-e arra, hogy önzetlenül jó legyen akkor, amikor körülötte mindenki önző módon, az utcalányt kihasználva saját boldogulását keresi? Ki segít neki ebben? Az Istenek?
Brecht összetett, érzelemgazdag zenés meséje sohasem volt időszerűbb, mint világunkban" – mondja ez előadás ismertetője.

 

A leadképen Petrik Andrea és Nagy Péter a székesfehérvári Jóembert keresünk előadásában

 

Heti ajánlónk első része

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK