„Míg átlyukad a papír"

Találkozási pontok

– Az írók között teremt valamiféle közösséget, ha közösen szerepelnek egy antológiában? Vagy inkább furcsán méregetik egymást, hogyan is kerültek ugyanabba a kötetbe?

Háy János: Nem a könyvek hoznak össze bennünket. Bár Pass Andreával személyesen csak most találkoztam, de Tasit elég jól ismerem, Krisztával pedig régi barátok vagyunk. Szóval nem különbözünk egymástól annyira, hogy érdekes lenne, hogy kikkel szerepelünk egy kötetben.

Tóth Krisztina: Nagyon örülök minden antológiának. Olyan ez, mint egy kiállítás, ahol különböző alkotók különféle festményei tekinthetők meg. Attól, hogy egymás társaságában látjuk őket, az egyes alkotásoknak is más lesz az olvasatuk. Egy antológiában is párbeszédbe kezdhetnek egymással a szövegek azáltal, hogy közös olvasói térbe kerülnek. Az olvasó egyszerre találkozhat egymástól teljesen függetlenül, más időben és más körülmények között született darabokkal, ami érdekes játéklehetőséget teremt. (Persze ez nem érvényes egy olyan antológiára, mint amilyen például a Szép versek, ahol olyan számú szerző van egyszerre jelen, hogy ez a lehetőség egyszerűen nem merülhet föl.)

Tasnádi István: Számomra egy ilyen drámaantológia másfajta kérdéseket vet fel. Forgách András szokta mondani, kicsit talán provokatívan, hogy nincs magyar drámairodalom, mert egy-egy nemzet drámairodalmáról akkor lehet beszélni, ha felismerhetők benne közös irányok. Ha a szerzők egy irányba haladnak, ha rajban úsznak, mint a halak. Azért beszélhetünk mondjuk német vagy ír drámairodalomról, mert van egy csapat szerző, akiket stiláris vagy tematikai azonosságok egymáshoz kapcsolnak. Nálunk nem nagyon vannak ilyen azonosságok, bár ti a Selinunte Kiadónál mindig próbáltok találni olyan közös pontokat – most például a családtörténeteket –, amelyek megteremtik legalább az illúzióját annak, hogy vannak közös témák, közös pontok, ahol a szerzők tudnak egymással találkozni.

Pass Andrea: Már lassan hét éve írok, de még mindig nagy megtiszteltetés, és örülök neki, ha bekerülök egy ilyen drámaantológiába.

A család az origó

– A Családtörténetek az Olvasópróba sorozat ötödik kötete. A korábbiak talán nagyobb léptékű témákat választottak: az első például a történelmi emlékezésről szólt, a második az ifjúság helyzetéről, a harmadik a klasszikus hősök jelenkori továbbéléséről, a negyedik a kivándorlásról. Ehhez képest a Családtörténetek látszólag szűkebb kérdéskört választott...

Háy János: Nem értem, hogy a család kapcsán miért beszélsz kisebb léptékekről, hisz a sorunk elsősorban ebben a viszonyrendszer zajlik. Valójában a Hamlet is egy családtörténet, mégsem mondható, hogy szűkös tartalmi térben mozog. Ha az országot elhagyó honfitársaidról, vagy ha valakiről, aki meghal, gondolkodsz, akkor is annál a kérdésnél találod magad, hogy ki kit hagy el, vagy aki elmegy, az mivé lesz máshol, ott kikkel találkozik, akik meghatározzák a további sorsát, és mivé lesz azoknak a sorsa, akik el lettek hagyva. Ha bárhol belenyúlsz egy emberi életbe, rögtön a legközvetlenebb viszonyokkal találod szembe magad, a családdal vagy épp a család hiányával. Ezeket a viszonyokat mindenképpen érintened kell, bármilyen témát is dolgozol fel. Bizonyos szempontból mindig apákról, anyákról és gyerekekről, férjekről, feleségekről vagy szeretőkről és a köztük lévő viszonyokról írsz, akkor is, ha a hőseidnek van más társadalmi meghatározottsága is.

Tóth Krisztina: Szerintem is mindent a család határoz meg. Az, hogy ki honnan jön, és amikor ráébred erre az ember, akkor megpróbál ennek ellenében cselekedni. Mindenkinek van az életében olyan korszak, amikor pontosan az ellenkezőjét próbálja csinálni mindannak, amit a reflexei diktálnak. De ez még mindig a családtól való függést jelenti. Hisz ha valami ellenében határozza meg magát az ember, akkor még mindig nem szabadon gondolkodik az életéről. Amikor fogadkozik, hogy tutira semmit nem úgy fog csinálni, mint az apja meg az anyja, akkor még mindig nem tudja, hogy saját maga önállóan hogyan csinálná. Mert még csak valamiféle ellenáramban próbál meg úszni, de nem látja a saját irányát.

Azt hiszem, az ember egész életében azzal a hátizsákkal küszködik, amit magával hozott. Egész életében rakosgatja ki-be a dolgokat, vagy belenéz a másikéba, összehasonlítgatja, hogy neki mi van, mi van a másiknál. Ezek tulajdonképpen életre szóló feladatok. Ezért gondolom, hogy valójában minden ember életében a család jelenti az origót. Például amikor igazán fontos dolgokról próbálunk beszélgetni, akkor előbb-utóbb a családhoz jutunk el. Ezért gondolom én is azt, hogy a családtörténet az valóban nagy léptékű téma. Tulajdonképpen mindent belefér, ami alapján megpróbáljuk elhelyezni a saját életünket, reakcióinkat, működésünket.

[...]

– Te többnyire családtörténeteket írsz.

Pass Andrea: Így van. Emiatt talán a Napraforgó jobban is illett volna a kötetbe, mert az valódi családtörténet. Ott egy beteg anya miatt mérgeződik a levegő, és ez alapvetően hat ki a tízéves gyermek, illetve a környezete életére.

– Családtörténetek füzére A vándorkutya is, amit a Vígszínház mutatott be.

Pass Andrea: Ez a darab pont azokról a családi titkokról szól, amiről Tóth Krisztina is beszélt. Itt valóban tele vannak rejtélyekkel a családi szekrények, és minden felnőtt attól retteg, hogy egy családról családra vándorló plüsskutya révén sok minden kiderül ebből.

– Amikor nyíltan társadalmi kérdésekről írsz, mint például az Újvilágban, ezt is egy családtörténeten keresztül fogalmazod meg.

Pass Andrea: De családtörténet Az eltűnő ingerek is, amit a Trafóban mutattunk be.

Amiben benne élünk

– Ha valaki végigolvassa a Családtörténetek kötetet, felteheti a kérdést: nem fest túl sötét képet ez az öt darab így együttesen a mai magyar társadalomról?

Tóth Krisztina: Én allergiás vagyok az efféle kérdésekre, hogy valami nem fest-e túl komor képet, mert most már több mint harminc éve ezt kérdezik tőlem. Ennyi ideje publikálok, és a verseknél is rendre ezt hallottam, hogy miért ír maga mindig ilyen szomorúakat. Egyszerűen már pöccre indulok, ha ezt hallom. De közben meg azt gondolom – ha egészen pontosan igyekszem megfogalmazni, amit ezzel kapcsolatban érzek –, hogy nem tudunk elég sötét képet festeni ahhoz képest, ami van.

– Annyit azért tegyünk hozzá ehhez, hogy egyébként mind az öt darabon nagyon sokat lehet nevetni.

Tóth Krisztina: Enélkül szinte fogyaszthatatlan lenne, mert amit el akarunk mondani, azt muszáj humorral ellenpontozni.

Tasnádi István: Én még a Családtörténetek összeolvasása előtt vagyok, úgyhogy nem tudom, hogy mennyire fest sötét képet az öt darab együttesen. A magam problémája kicsit más. Nekem már évek óta az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy miközben a mai magyar valóságot próbálom tükrözni, hogyan lehet ehhez olyan formát találni, ami nem elviselhetetlen a harmadik perctől kezdve. Nem elviselhetetlenül sok, elviselhetetlenül közhelyes, publicisztikai vékonyságú. Igazából azért örülök a Kartonpapának, mert itt találtam egy olyan képletet, amin keresztül talán lehet áttételesebben, objektívebben, indulatoktól mentesen vagy kevésbé túlfűtötten beszélni arról, amiben most benne élünk.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén: 335 Ft