Paradicsomi állapotok
Meseboltos anzix
Van itt például Andy Warhol-féle Campbell’s paradicsomleves-konzerv, amely a fricska kedvéért mindjárt a reggeli tengerporszívózás alkalmával bukik föl a hullámokból – és persze 1962-ből, amikor Warhol a pop-art nevében először belecsapott a paradicsomba. A konzervdoboz (vagy inkább maga a kép, hiszen síkbábok játszanak, egymás elé állított síkokból épül és válik dimenzióssá a tenger, az ég) végig jól látható helyen marad, és csattanóként újra szerepet kap az előadásban: kicsi, de erős orientációs pont. A mindig valami újat, valami mást – de sosem előzmények nélkül valót - kínáló Meseboltban a meglepetés erejével hat a Plázs – Hurrá, nyaralunk!, ez a minden szempontból többrétegű, 3D hatású képeslap, vagy inkább némafilmes, zenés üdvözlet (tényleg egyetlen szó nélkül), önfeledt és fegyelmezett gegparádé, álmodozás a télben a nyárról, és főleg széles mosolyú, nosztalgikus és ironikus nyaralás-reklám szendvicsemberekkel a Savaria Beach-ről meg a hatvanas évekből, amikor nyugaton már a fogyasztói társadalom nyűgeit nyögték, nekünk meg a Balaton volt a riviéra.
És amíg a legkisebbek elkuncognak a pingvineken meg a készségesen megemelt szikla alatt is gondosan fölporszívózó bácsin, addig a felnőttek belefeledkezhetnek a nemek harcába és abba a felsorolhatatlanul sok ötletbe, kulturális csábításba (a Marilyn Monroe-érzéstől az alsónadrágos Poszeidon megkoronázásáig, a leveskonzerv tűzcsóvás kilövéséig és a „sellő a sellőhöz” tanulság levonásáig), amit a Plázs ötven percen át két kézzel szór a közönség elé, Schneider Jankó rendezésében. A színészek bordó egyenöltönyt viselnek: ők a strandszemélyzet, ők a szendvicsemberek, úgy hurcolják magukkal (veszik magukra, mint régen az újságokból kivágható bábokra illeszthető, cserélhető ruhát) az óriási síkbábokat-reklámfigurákat-karaktereket, mint ironikus „V-effektet”. A bábok tervezője Boráros Szilárd, mögöttük önreflexív színészet. A sztori (ha van) annyi, hogy reggel ébredezik a strand, aztán eltelik a nap édes semmittevésben, vérre-paradicsomra menő flörtben, aztán beesteledik, aztán újra reggel, és kezdődik minden elölről. A zárókép a kezdő képbe fordul: játszik – tényleg játszik – a Plázs zenekar. Játsszon még! (Kovács Zsuzsanna kiugrik a nagybőgőből. Mögül.)
Hasonló, mégis egészen másféle kört ír le a Madarak voltunk-előadás, amely a cigány folklórból merít ihletet, mint Kovács Géza első, akkor még vendégként színre vitt szombathelyi rendezése, a 2007-es Suttogó füzesek. A cigány eredetlegenda – amelyből ismét Galuska László Pál írt mesejátékot – az örökös vándorlásra ad fájdalmasan, költőien szép magyarázatot, a mesejáték oldás és kötés, útnak indulás és valahova tartozás, egymásra utaltság és magány, repülni vágyás és földhöz kötöttség hintajátékában keresi a lehetséges harmóniát.
A gyerekkor vélt vagy valós paradicsomából törvényszerű a kiűzetés – de merre is induljunk tovább. A kört formázó, fákkal szegélyezett kicsi színpadon megképződik az egész világ: a tavaszba forduló téltől a télig az emberélet útjának nem a feléig jutunk el, bejárjuk az egészet. Négy évszak, négy életkor: a két kíváncsi kisgyerekből, Máriskóból és Gergőcéből ifjú szerelmespár, aztán gyerekeket nevelő, háborúval és más kísértésekkel szembesülő házaspár, végül búcsúzni készülő Philemon és Baucis válik.
A színészektől ez az előadás is intenzív jelenlétet követel: szereplői és nézői a történetnek, szerepből szerepbe lépve mutatnak meg sorsvariációkat. Kézibábot mozgatnak, játszanak, zenélnek. Elvégre ők maguk az a bőröndből varázsoló (vándor)társulat, amelyről titkokban, finoman szól ez a történet, tengelyében azzal a csodálatos, a világon mindenre jó kézikocsival. A kocsi végül kitárt szárnyú kapuvá változik. Csak bújjatok rajta: indulás.
A vándormuzsikus fölbukkanásával kezdődik Urbán Gyula – már-már a folklór részének – tekinthető mesejátéka, a Minden egér szereti a sajtot, amelyből a Meseboltban Kovács Petra, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező szakos hallgatója rendezett előadást. Vissza a varázslatos, szeretnivaló, fészekmeleg, örökké otthonos hagyományhoz: paravánnal, kesztyűs bábokkal – amelyek mozgatását most tanulják a társulat fiatal színészei. (Az 1989-ben létrehozott, 1995 óta professzionális „ős-társulatból” ma már egyedül Császár Erika tartozik a Mesebolthoz.)
A paravános játék jó alkalom, hogy kiderüljön: a hangjukkal is képesek száz százalékosan játszani. Zakariás, a vándorkintornás – ezúttal Kőmíves Csongor – alakja mögött pedig fölsejlik Darvas Iváné is, aki az 1981-ben Urbán Gyula rendezésében elkészült filmváltozatban csillámló havazásban érkezik meg a mesebeli kisvárosba, ahol a Capuletek és a Montague-k, vagyis a fehéregér család meg a szürkék végül csak kibékülnek a gusztusos sajtok fölött, és még Somának meg Fruzsinának sem kell meghalnia, sőt: megszületnek a kis pepita egerek. Íme, a fiatal generáció tisztelgése a nagy öregek előtt. Semmi feszengés, csak a mindent átölelő – viszont minden máztól, érzelgősségtől mentes –, okosan tanító mese. Az se baj, hogy Soma és Fruzsi túl gyorsan serdül gyerekből kamasszá, de hát huss, az idő repül: így van ez az életben is. A csíkos-kockás díszlet pedig tényleg mindent és mindenkit átölel: hatalmas gömb (előbb a fönn kibukkanó Zakariás, aztán a Nagy Macska Mágus törzse-hasa), amelyben jól elfér a háromosztatú, szinkronjátékra való paraván, Zakariás kabátjának két (kenguru)zsebe pedig menedék a gyerekeknek; vagy éppen erkély, amely jól jön a szerelmi jelenethez, de akár színházi erkély is lehet, pompás innen a kilátás a szülői veszekedésre.
A purparlé néha tüntetések, meccsek hangulatát idézi („Fuj, fuj, szürkék! Fuj, fuj, fehérek!”). Amikor viszont egy békés pillanatban Albin egérpapa újságot böngész, fölolvassa a jó hírt, miszerint „új épületet kap a Mesebolt Bábszínház”. De jó! (Tényleg volt erről szó, de most azt éli át a társulat, hogy régóta bérelt helye, a már csak nevében megyei művelődési központ az új állami fennhatóság alatt éppen megszűnik létezni.) A szombathelyi egerek különben ugyanúgy hosszú orrúak, de egy leheletnyit groteszkebbek, mint 1981-es bájos filmbeli elődeik. Ahogy a világ is annak rendje és módja szerint karcosodik. Ezért kell nagyon, hogy időről időre eljöjjön a vándorkintornás, és fölkurblizza kis zenedobozát; benne piros rolleren pepita egerek.
Plázs – Hurrá, nyaralunk!
Zene: Takács Dániel, Maronics Ferenc
Tervező: Boráros Szilárd
Rendezte: Schneider Jankó
Grafikai előkészítés: Boráros Lajos
Együttműködő partner: Yellow Design Grafikai Kft.
Madarak voltunk
Írta: Galuska László Pál
Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Zene: Lázár Zsigmond
Tervező: Boráros Szilárd
Rendezte: Kovács Géza
Minden egér szereti a sajtot
Írta: Urbán Gyula
Zene: Ágoston Béla
Tervező: Grosschmied Erik
Rendezte: Kovács Petra eh.
A társulat: Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kovács Zsuzsanna, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel
