Kortárs előadás a bulvárszínházban
Beszélgetés Horváth Csabával
- Nem lepődtél meg, amikor rendezni hívtak a József Attila Színházba?
- De meglepődtem. Léner Péter, a színház igazgatója eljött, és nagyon lelkiismeretesen megnézte az összes futó előadásomat, A tavasz ébredését, Zsámbékon az Evangéliumot és a Kalevalát. Ez alapján hívott meg. Egyébként valószínűleg Zsótér súgott neki... A főiskolás prózai osztályhoz is ő hívott tavaly, amikor Az emberiség végnapjait rendeztem. Mivel Léner megnézte az előadásaimat, ebből arra következtettem, hogy nyílván nem azt várja tőlem, hogy csináljak egy hagyományos színházi előadást...
- De hát mi lehet Léner szándéka azzal, hogy egy bulvárszínházba a kortárs vonalról hív rendezőket. Tavaly Zsótér dolgozott ott.
- Lehet, hogy újítani akar. Esetleg a művész színház irányába mozdulni. Az nyilván már más kérdés, hogy ettől a közönség átalakul-e. Mert nemcsak a bulvárszínháznak van itt nagy hagyománya, hanem Gaál Erzsi is masszívan dolgozott itt éveken keresztül.
Fotó: Dusa Gábor
- Elsőként épp egy Éjjeli menedékhelyet rendezett a pincében. Te miért ezt a darabot választottad?
- Kaptam egy listát, hogy mit ajánlanak rendezésre. Ebben Az olasz szalmakalap című bohózattól kezdve sok minden volt. Ezek közül nekem leginkább az Éjjeli menedékhely tetszett meg.
Olcsóság, etetés
- Amikor a listából kiválasztottad a darabot, miképp kezdődött a munka?
- Elővettem a szöveget, elolvastam több fordításban is, kerestem benne azt, ami engem érdekel. Abban biztos voltam, hogy nem akarok hajléktalanokat látni a színpadon.
- Pedig van egy elég erős szociális vonulata a darabjátszás hagyományának.
- A fizikai nyomor, a külső jelek helyett (amit általában a hajléktalanok sugároznak magukból, és amit az ember mint nap lát az utcán, az aluljárókban) én inkább a lelki nyomort szerettem volna ábrázolni. Maga Gorkij is olyan környezetbe helyezte a történetet, ahol sokkal inkább szellemi szegénység uralkodik, mint a fizikai vagy a szociális szegénység. Ebből a gondolatból kiindulva sokat tanakodtunk Antal Csabával, a díszlettervezővel, hogy mi az a világ, aminek meg kéne jelennie a színpadon. Így jutottunk el a gyorsbüféig, tágabban ahhoz az olcsó amerikai kultúrához, amely a Vasfüggöny után felnyíló Kelet-Európát voltaképp elöntötte, és ami maga után vont egy erőteljes szellemi-lelki lepukkanást. Tehát igazából az értéktelen olcsóság volt számomra fontos, valahogy azt szerettem volna, hogy ez legyen a fő vonulata ennek az előadásnak.
- De a hajléktalan probléma mégsem marad ki az előadásból. A második felvonás előtt egy öreg színésznő, Bakó Mária olvas fel szövegeket arról, hogy különböző kerületi hatóságok helyi rendeletekkel miképp próbálják megakadályozni, hogy hajléktalanok a köztereken aludjanak. Például azzal, hogy a nyilvános padok közepére egy elválasztó karfát szereltetnek, hogy ne lehessen végigfeküdni rajtuk.
- Ezek valóban létező, eredeti dokumentumok, csak kicsit igazítottunk rajtuk. Ironikusan ezzel is azt a kicsinyességet szeretnénk ábrázolni, ahogyan a hatóságok viszonyulnak a hajléktalan problémához. Voltaképpen itt is a szellemi kicsinyességről szól. Azért sem akartam a szociális problémát direkt módon ábrázolni, mert azt éreztem, hogy ez egy örök probléma, a jóléti társadalmakban is meghatározó. Nem lehet tudni, hogy ebben a világban, ahol élünk, mennyire lehet felkészült az ember arra, hogy ne kerüljön ilyen helyzetekbe. Ennek nem feltétlenül csak gazdasági okok lehetnek, hanem lelki összetevői is. Tehát nem csak arról van szó, hogy milyen a világ és miért ilyen, hanem arról is, hogy az ember mennyire bizonyul gyengének.
- Míg Gorkij a társadalmi hierarchiában legalul levőket ábrázolja, te inkább átlagembereket mutatsz meg...
- Inkább fiktív figurákat. Absztrakt alakokat. Én úgy képzeltem el ennek az egyébként realista színműnek a szereplőit, hogy eleve elvont figurák. Tehát nem feltétlenül múlttal és jövővel - legfőképpen múlttal - rendelkező emberek, hanem egy adott pillanatban létező lények, akinek a szájából elhangoznak a mondatok, a testükből elindulnak a mozdulatok.
Sztárenki Pál, Ulmann Mónika - Fotó: Sulyok László
- Fontos, hogy az absztrakt fogalma szóba került, mert egyébként meg lehetne kérdezni, hogy a hajléktalanszálló lakói mit keresnek egy gyorsétteremben...
- Egy McDonald's-ban...
- Hiszen valószínűleg eszükbe be se jutna betérni ide. Vagy valószínűleg be se engednék őket oda.
- Így van.
- Ebben az előadásban sok mindent nem valóságos tényként kell elképzelni valóságos helyzetben.
- Valóban nem realizmusra törekedtünk. De egyfajta direktségre igen, hogy ez igenis egy McDonald's típusú gyorsétkezde. Ehhez kapcsolódóan a másik kiindulópontom az volt, amikor elolvastam az Éjjeli menedékhelyet, hogy az alapvető létkérdéseket, mint mondjuk a táplálékot, amely szociálisan is kötődik ehhez a társadalmi réteghez, azt valahogy meg kellene fordítani, és pejoratív módon kellene ábrázolni. Megtalálni ennek a negatív minőségét. Mert ha valaki éhezik, és kap hamburgert, az valószínűleg segít rajta. De maga az etetés, az olcsó kultúrával való etetés azért nem feltétlenül pozitív dolog.
Színes nyomor
- Amikor az ember az Éjjeli menedékhellyel kezd el foglalkozni, két dolgot kell eldöntenie. Egyrészt azt, amiről már beszéltél, hogy kik a menedékhely lakói, másrészt azt, hogy ki Luka, aki hozzájuk érkezik. Te kinek láttad őt, hogy gondolkodtál róla?
- Az látszik is, hogy Luka tulajdonképpen ennek a kvázi fiktív vagy absztrakt helynek a fizikai megtestesítője. Egy összetett figura, akire nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy jó vagy rossz, mert a szélhámosság is erőteljesen jelen van az alakjában. Ellentétben a Gorkij-darabbal, itt senki nem tudja, hogy honnan érkezik és hová megy. Talán a semmibe. Szerintem ő Gorkijnál is nagyon árnyalt figura. Ebbe szerettem volna még egy csavart tenni, hogy úgy legyen jövőtlen figura, úgy ne ismerjük, hogy valójában kicsoda, mert a kezdetektől fogva ott van.
- Akkor ő nem egy megváltó figura, mint ahogy az Éjjeli menedékhely-előadásokban megjelenik.
- Gorkij is azt írja valahol, hogy számára kudarc volt a figurának és a darabnak ilyetén értelmezése. Mert egyáltalán nem megváltónak szánta Lukát. Leginkább ez fogott meg a darabban - ami a karaktereket vagy a szereplőket illeti -, hogy iszonyúan árnyalt a figura, akit több irányba lehet billenteni. Én azért igyekszem valahol meghagyni középen. Szimpatikus alak, de sokat hazudik, és sokszor lebukik. Tulajdonképpen eteti az embereket, de azt nem igazán lehet eldönteni, hogy e mögött van-e valami küldetéstudat, vagy egyszerűen csak feltűnési viszketegségben szenved. Ma is rengeteg ilyen emberrel találkozunk - egyre többel -, aki csak beszél, beszél, de nincs mögötte igazán szándék. Talán egy kicsit mégiscsak inkább a negatív irányba billen el a mi előadásunkban Luka, de ezt nagyon finoman próbáljuk közölni.
Fotó: Dusa Gábor
- Mert a hazugság sok mindenben ott van, emiatt felerősödnek az előadásban a komikus színek. Valójában itt mindenki komikus szereplő, ahelyett hogy együttérzést igénylő, sajnálni való alak lenne.
- Az a szellemi nyomor, amit szerettem volna az előadással absztrakt módon megmutatni, nyilvánvalóan párosul egyfajta rózsaszín vidámsággal. Ez az etetés. Ez az, amit nemcsak a McDonald's üzletben tapasztal az ember, hanem akkor is, ha bekapcsolja a televíziót. Látok egy nevetséges figurát, aki vidámnak mutatja magát. Ő a vidám bohóc, ahogy Luka jelenik meg az előadásban, vagy egy nyuszi, mint ahogy Annát látjuk. Alapvetően vidámságot mutat mindenki, aki valójában rendkívül nyomorult. Ez a színes nyomor.
- A jelmezek is elég színesek, harsányak.
- Ebben is az emlegetett ízlésvilág jelenik meg. Az volt a koncepció, hogy szép legyen a dolog, de azért a vizuális szépségben legyen egyfajta ízléstelenség.
Fotó: Sulyok László
- A második felvonásban viszont helyszínt vált az előadás. Akkor már nem egy McDonald's-ban vagyunk, hanem több emeletben egymás fölé helyezett tábori ágyakat látunk. Mégis csak egy éjjeli menedékhelyre jutottunk?
- Hát igen. A második felvonásban - már a szövegből adódóan is - sokkal erőteljesebben éreztem a realizmust, tehát egyszerűen bajban voltam, ezt nem lehetett kikerülni. Az írott színmű szerinti negyedik felvonásban már filozofálás van, ezt talán egyszerűbb megjeleníteni, de a második-harmadik felvonást annyira realistának éreztem, hogy azt gondoltam, az lenne a legjobb, ha ennek a gyorsbüfének a helyén lenne egy éjjeli menedékhely. Ebből következtek a tábori ágyak. Megmondom őszintén, a magam részéről nem vagyok nagyon elégedett a második résszel. Képileg sem. A vége - a negyedik felvonás - már úgy-ahogy rendben van, de a második rész elejével nagyon sok problémám van. Nem is indul el jól, a szöveg sem olyan erős. Szóval nehéz ügy. Van benne jó néhány olyan momentum vagy motívum, amit valahogy tisztábban kellett volna megfogalmaznom. Az az igazság, hogy a Gorkij-dráma egyes jelenetei önálló egységként is felfoghatók, nem fűzi őket egymáshoz szoros dramaturgiai szál. Ilyen szempontból mozaikszerű maga az írott darab is. Ez tőlem nem áll távol, mert én kifejezetten szeretem, ha nincs folyamatos lineáris építkezés az előadásban. De itt mégis nagy küzdelem volt a szöveggel. És nem vagyok minden esetben elégedett a megtalált formával.
- Bár az Éjjeli menedékhelyet prózai előadásnak képzelted el, de mégiscsak erős mozdulatok, gesztusok vannak, és táncok kerültek bele ...
- Egy gesztusnyelv alakult ki, amelyben a mozgásnak is fontos szerepe van. Például azt már a munka elején tudtam, hogy az első felvonás végén egy koreográfia lesz. Rituális jellegű táncot szerettem volna csinálni. Talán azt a címet lehetne neki adni, hogy a Koldusok serege. Az egyik színész nevezte így. Fontos szerepe van az élő zene és mozgásjáték összekapcsolódásának abban a jelenetben, amikor a Krisztik Csaba játszotta Színész megvilágosodik, és eszébe jut a rég elfelejtett vers (ami ugye egy Majakovszkij-vers, egy nagy számonkérés a gazdagoktól). Ez az ő nagy megváltása, amikor szóba kerül a kórház, ahol meggyógyítják. Amikor az ütős fiú elkezd rajta játszani, kicsit olyan érzésem van, mintha vizsgálná egy orvos. Ebből lesz a ritmus, ebből jön ki a vers, ott tér észhez, ami után következik majd a delírium. Az élő zene folyamatos ritmusa épp a darab statikusságát szeretné ellensúlyozni. Egyébként is sok helyütt azt éreztem, hogy kell a mozdulat, kell a mozgás, kell a tánc az előadásba, mert ezekkel együtt lehet megfogalmazni azt, amiről beszélünk. De így utólag egy csomó helyen feleslegesnek érzem a mozdulatot, és szedem is ki az előadásból folyamatosan.
- Arra gondolsz, hogy amikor beszélnek a szereplők, közben hangsúlyos mozdulataik is vannak?
- Igen, eredetileg egy kicsit túl lett gesztikulálva az előadás, de a bemutató óta ez már sokat redukálódott.
