Apátlanság (Platonov)

ANTON PAVLOVICS CSEHOV
APÁTLANSÁG
(БЕЗОТЦОВЩИНА)

-PLATONOV -

SZÍNMŰ 4 FELVONÁSBAN, 5 KÉPBEN

FORDÍTOTTA:
RADNAI ANNAMÁRIA

SZEREPLŐK

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA, fiatal özvegy, tábornokné
SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV, a néhai Vojnyicev tábornok fia az első házasságából
SZOFJA JEGOROVNA, a felesége
PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV,
KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV, a fia
GERASZIM KUZMICS PETRIN
PAVEL PETTROVICS SCSERBUK
MARJA JEFIMOVNA GREKOVA, 20 éves lány
IVAN IVANOVICS TRILECKIJ, nyugállományú ezredes
NYIKOLÁJ IVANOVICS, a fia, fiatal orvos
ABRAM ABRAMOVICS VENGEROVICS, gazdag zsidó
ISZÁK ABRAMOVICS, a fia, egyetemi hallgató
TYIMOFEJ GORGYEJEVICS BUGROV, kereskedő
MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV, falusi tanító
ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA), a felesége, Trileckij ezredes lánya
OSZIP, 30 év körüli lótolvaj
MARKO, a békebíró küldönce, egy kis öregember
VASZILIJ
JAKOV
KÁTYA Vojnyicevék cselédei
VENDÉGEK, CSELÉDEK

A cselekmény Vojnyicevék birtokán, egy déli kormányzóságban játszódik.

ELSŐ FELVONÁS

Szalon a Vojnyicev házban. Üvegajtó vezet a kertbe, két másik ajtó a belső helységekbe. Új és régi bútorok vegyesen. Zongora, mellette kottaállvány, rajta hegedű, kották. Olajnyomatok aranyozott keretekben.

Első jelenet

Anna Petrovna a zongoránál ül, a klaviatúrára hajtott fejjel.
Nyikoláj Ivanovics Trileckij belép.

TRILECKIJ: (odamegy Anna Petrovnához): Mi van?

ANNA PETROVNA: (felemeli a fejét): Semmi... Unatkozom...

TRILECKIJ: Adjon nekem egy cigarettát mon ange! Irtózatosan vágyik dohányozni a szervezetem. Ma valahogy reggel óta nem gyújtottam rá.

ANNA PETROVNA: (odanyújtja neki a cigarettás dobozt): Vegyen többet, hogy később ne kelljen ezzel zaklatnia.
Rágyújtanak

Unatkozom, Nyikola! Sóvárgás, tétlenség, unalom...

Trileckij megfogja a kezét

A pulzusomat nézi? Jól vagyok...

TRILECKIJ: Nem, nem a pulzusát... Csak cuppantanék ide egyet... (Megcsókolja a kezét) Olyan a maga kezét csókolni, mint egy kis párnát... Mivel mossa a kezét, hogy ilyen fehér? Csodálatos kezek! Meg is csókolom még egyszer. (Megcsókolja) Sakkozzunk, vagy mi legyen?

ANNA PETROVNA: Hát jó... (Az órára néz) Negyed egy... a vendégek már biztos meg éheztek...

TRILECKIJ: Minden bizonnyal. (felállítja a bábukat a táblán) Ami engem illet, tényleg borzalmasan éhes vagyok.

ANNA PETROVNA: Magát nem kérdeztem. Maga mindig éhes, pedig szüntelenül eszik...
A sakktáblához ülnek

Maga jön... Ja, hogy már lépett... Pedig először gondolkodni kell, és csak azután lépni... Én meg ide... Maga mindig éhes...

TRILECKIJ: Hát, ide lép... Ahhha... Éééhessss... Lesz ebéd nemsokára, ugye?

ANNA PETROVNA: Meglepne, ha lenne... A szakács úgy berúgott tegnap az érkezésünk örömére, hogy alig áll a lábán. De reggeli, az lehet nemsokára. Most tényleg, Nyikoláj Ivanics, mikor fog már végre jóllakni? Enni, enni, enni... vég nélkül, csak enni! Ez rettenetes! Amilyen kicsi ember, olyan hatalmas a bendője.

TRILECKIJ: Ó, igen! Milyen meglepő!

ANNA PETROVNA: Bepofátlankodott a szobámba, és megkérdezés nélkül felfalta a pirog felét! Pedig tudta, hogy az az én pirogom! Ez disznóság, angyalkám! Maga jön!

TRILECKIJ: Semmiről sem tudok. Csak azt tudom, hogy ott romlott volna magára az a pirog, ha én meg nem eszem. Ide lép?... Hááát, jó...Akkor én meg ide... Ha sokat eszem, azt jelenti, egészséges vagyok, ha pedig egészséges vagyok, akkor engedelmével... Mens sana in corpore sano. Most mit gondolkodik? Lépjen, édes asszonyom, gondolkodás nélkül... (énekel) Elmondom most magának, elmondom én...

ANNA PETROVNA: Hallgasson... Nem hagy gondolkodni.

TRILECKIJ: Kár, hogy magának, akármilyen okos nő, semmi érzéke a gasztronómiához. Aki nem tud jókat enni, az fogyatékos... Erkölcsi fogyatékos!... Ugyanis... Bocsánat, bocsánat! Ilyen lépés nincs! Na! De most mit csinál? Ja, így már más!... Ugyanis az ízlelés a természetben ugyanolyan szerepet tölt be, mint a hallás, vagy a látás, azaz az öt érzék egyike, azok pedig teljes egészükben, igenis, drágaságom, a pszichológia területéhez tartoznak! Pszichológia!

ANNA PETROVNA: Úgy tűnik, szellemeskedni készül... Ne szellemeskedjen, kedvesem! Unalmas is, meg rosszul is áll magának... Nem vette észre, hogy sohasem nevetek, amikor szellemeskedik? Pedig ideje volna észrevennie...

TRILECKIJ: Maga jön, votre exellence!... Vigyázzon a lovára. Azért nem nevet, mert nem ért engem... bizony...

ANNA PETROVNA: Mit bámul? Maga jön! És mit gondol? Eljön ma hozzánk a maga „nagy ő"-je, vagy sem?

TRILECKIJ: Azt ígérte, jön. A szavát adta.

ANNA PETROVNA: Akkor már itt kéne lennie. Dél múlt... És... már bocsánat az indiszkrécióért... hogy van vele? „Csak úgy", vagy komolyabban?

TRILECKIJ: Hogy érti?

ANNA PETROVNA: De őszintén, Nyikoláj Ivanics! Nem azért kérdezem, hogy pletykálhassak, hanem barátságból... Mit jelent Grekova magának, és mit jelent maga neki? De őszintén, minden szellemeskedés nélkül, ha kérhetem...Nos? Jaj, hát csak barátilag kérdezem...

TRILECKIJ: Hogy mit jelent nekem, és én mit jelentek neki? Még nem dőlt el...

ANNA PETROVNA: Na, de mégis...

TRILECKIJ: Meglátogatom, fecsegünk, rám unnak, lenullázom az anyukája kávékészletét... ennyi. Maga lép. Beismerem, minden második nap ott vagyok náluk, sőt, néha minden nap, sétálgatunk az árnyas fasorokban... Én mondom neki a magamét, ő mondja nekem a magáét, miközben ezt a gombomat csavargatja, vagy leszed egy pihét a galléromról... Csak mert mindig van rajtam egy pihe...

ANNA PETROVNA: És?

TRILECKIJ: Nincs és. Nehéz eldönteni, valójában mi vonz hozzá. Hogy az unalom-e, vagy a szerelem, vagy valami egyéb, nem tudom... De azt tudom, hogy olykor ebéd után, szörnyen szokott hiányozni... Bizonyos véletlen jelekből az is kiderült, hogy én is hiányzom neki...

ANNA PETROVNA: Szóval, szerelem?

TRILECKIJ: (megvonja a vállát) Nagyon is lehetséges. Mit gondol: szeretem őt, vagy sem?

ANNA PETROVNA: Ez aranyos! Magának jobban kellene tudni...

TRILECKIJ: Ááá... nem ért maga engem!... Maga lép!

ANNA PETROVNA: Lépek is. Tényleg nem, Nyikola! Egy nőnek nehéz megérteni ezt a helyzetet...

Szünet

TRILECKIJ: Nagyon helyes lány.

ANNA PETROVNA: Szerintem is. Az okos fejével... Csak éppen, barátom... Nehogy ostoba helyzetbe hozza őt!... Valahogy... Van ez a hibája magának... teszi-veszi magát, összehord mindenfélét, ígérget, azt szétkürtöli mindenfelé, és azzal be is fejezi... Én meg sajnálhatom majd azt a lányt... Mivel is foglalkozik mostanában?...

TRILECKIJ: Olvas...

ANNA PETROVNA: És a kémia érdekli még? (nevet)

TRILECKIJ: Azt hiszem.

ANNA PETROVNA: Az szép...Vigyázzon! Lesodorja a mandzsettájával...! Tetszik nekem a hegyes kis orrocskájával! Szerintem nem is lenne belőle rossz tudós...

TRILECKIJ: Csak nem tudja, hogy fogjon hozzá, szegény kislány!

ANNA PETROVNA: Mondok valamit, Nyikola... kérje meg Marja Jefimovnát, hogy nézzen be hozzám olykor... Jobban megismerem, és... nem mintha elkezdenék házasságot közvetíteni, csak úgy... Megvizsgáljuk együtt, milyen ember, és vagy elengedjük békében, vagy úgy döntünk, hogy számításba jöhet... Esetleg...

Szünet

Csak azért avatkozom a dolgaiba, mert kissé szelesnek tartom magát. Lépjen. A tanácsom a következő: vagy hagyja békén, vagy gyorsan vegye el feleségül... De persze nősülni... azt is ésszel! Ha nagyon magára jönne a nősülhetnék, előbb feltétlenül gondolja át... Vizsgálja meg minden oldaláról a kiszemelt lényt, de ne csak úgy felületesen! Aztán átgondolni, megfontolni, mérlegelni, hogy ne utóbb kelljen sírnia... Hallja?

TRILECKIJ: Hát, persze... Hegyezem a fülemet.

ANNA PETROVNA: Ismerem én magát. Mindent ész nélkül csinál, és nősülni is ész nélkül akar. Csak az ujját mutatja meg magának egy nő, máris képes mindenféle... mindenre. Tanácsot kell kérnie a barátaitól... bizony... A saját buta fejére ne is számítson. (Az asztalt kopogtatja) Ilyen, pont ilyen a maga feje is! (Füttyent) Fúj benne a szél, fiacskám! Biztos sok benne az ész, csak valahogy nem venni észre!

TRILECKIJ: Fütyül, mint egy paraszt! Fantasztikus nő!

Szünet
Nem jön el magához.

ANNA PETROVNA: És miért nem?

TRILECKIJ: Mert Platonov idejárkál... ki nem állhatja azok után, amiket vele művelt. Az az ember kitalálta, hogy Grekova buta, ezt vette abba a nyomorult fejébe, és az ördög sem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről! A küldetésének tartja, hogy kikészítse a buta nőket, és mindenféle tréfákat űzzön velük... Lépjen!... Hát buta ő? Ért is Platonov az emberekhez!

ANNA PETROVNA: Ostobaság. Nem engedjük neki, hogy ezt csinálja. Mondja meg Grekovának, hogy ne féljen. De hol van ez a Platonov? Már rég itt kellene lennie... (az órára néz) Udvariatlanság. Hat hónapja nem találkoztunk.

TRILECKIJ: Idefelé jövet, láttam, hogy a spaletták zárva voltak az iskola ablakain. Biztos alszik még. A gazember! Egyébként én is rég nem láttam.

ANNA PETROVNA: De nincs semmi baja?

TRILECKIJ: Sosincs semmi baja. Elpusztíthatatlan!