A női nem, avagy a női igen
Hágen Zsuzsa: Utazás a méhem körül
Közállapotaink ismeretében nem szabadna meglepődnünk azon – vagy éppen azért nagyon is –, ha egy alternatív 'szegény színház' (templom egere), s egy valószínűleg még annál is jóval 'szegényebb' egészségügyi intézmény egymásra talál, segíti, támogatja egymást lehetőségei szerint. Nyitottság, művészetszeretet kell hozzá csak egyfelől, meg tetterő, egy innovatív gondolat, bátorság tehetséggel párosulva másfelől. Hágen Zsuzsa a szóban forgó előadás koreográfusa, rendezője – s talán mondani se kell: egyik előadója is – rendelkezik ez utóbbiakkal, Prof. Dr. Bódis József egyetemi tanár, klinikaigazgató, a Pécsi Tudományegyetem rektora pedig bizonyítottan az előbbiekkel: személyesen vállalta az előadás védnökségét! Mindenekelőtt kettejüknek köszönhető, hogy – ahogy azt mondani szokás – egy igazi 'helyspecifikus' produkciót láthatott a nagyérdemű a Pécsi Tudományegyetem KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, pontosabban annak amfiteátrumszerű nagy előadótermében Utazás a méhem körül címmel. (A belépés ingyenes volt ugyan, de akinek módjában állt, a klinikát támogathatta..., támogatta is!) Hegedűs Sándor írt alternatív kritikát egy alternatív előadásról.
Az Utazás – melyre mi, korhatár feletti (16) nézők hivatalosak voltunk – ezúttal nem valahonnan valahová vitt, nem egy kitalált történet állomásain haladt célja felé, hanem körbe, körbe ment..., egy létállapotot járt így körül, rejtettségéből, titokzatosságából napvilágra igyekezett hozni azt! Hat bátor, önmagát vállalni képes nő volt a kalauzunk, saját testüket/lelküket adták, senki közülük meg sem próbált másnak mutatkozni, mint aki, nem bújtak mások bőrébe. Részt vettek az előadásban, (elő-)adták, 'elengedték' magukat – jelen voltak –, ez volt a 'szerepük'. Egy az emberi létezés női aspektusát (a női mivolt titkait) színpadra állítani igyekvő tematikának másképp nem is lett volna esélye kibontakozni. Gondoljunk csak bele: ha a rendező/koreográfus, miként az lenni szokott, arra kérte (instruálta) volna szereplőit, profi színésznőket akár, hogy váljanak „nővé" a színpadon, játsszák el azt – a 'nőiességet', mint olyat –, mit is láthatna akkor a közönség? Vagy sztereotípiákat, durva társadalmi előítéleteket, vagy nőnek született embertársaink békétlen küzdelmét nemi identitásukkal, saját testükkel. A szóban forgó előadás legnagyobb érdemének éppen ez tartom: nem az ember mivolt egyik lehetséges aleseteként, belőle következően ábrázolt különböző korú nőket problémáik közepette, hanem a női lét adottságaiból kiindulva – annak testet öltéséhez, megmutatkozásához (alternatív) színpadot teremtve – fókuszált a benne jelentkező, belőle fakadó emberi problematikára. Hogyan volt lehetséges ez? Mi kell ahhoz, hogy egy nő nőnek is látszódjon, mindenestül nő lehessen, s ne csak emberbőrbe bújtatva, abban rejtekezve?
Mindenekelőtt egy nyersen érzéki (erotikus, nem szükségképpen szexuális) tekintet, melyben egy nem hasonló, nem ugyanolyan, egy „radikálisan" („megmásíthatatlanul") más lesz látható a maga testi jelenlétében. Emberi valónk, lelki/szellemi mibenlétünk tekintetében a másik nem ilyen, hasonlatos hozzám, énem módosult változata csupán (alteregó); emberségünk egyazon tőről fakad! Csakis testi minőségünk, test szerinti valóságunk különbözhet radikálisan, válhat láthatóvá benne tisztán a nő nőiessége, saját testével való azonossága! (Ez érvényes a férfira is persze!) De nem ám otthon, titokban, tükörben a maga számára, miként Nárcisz tapasztalta azt, hanem egy 'idegen' (egy más) vágyódó, irigylő tekintetében!
Nőket, igazi nőket láttam az auditóriumban, a látvány számomra nem volt felülírható „emberségükről" (ember mivoltukról) szóló elvi tudásommal! Nem volt felülírható, mert férfiként tapasztaltam magam általuk, radikálisan különbözőnek hozzájuk képest. Szembesülnöm kellett például azzal, hogy képtelen lennék szülni, a vajúdás fájdalmas misztériumáról nem lehet tapasztalatom. És nem tudtam nyugtatni magam közben azzal a még napjainkban is ható emberi (értsd: férfi) okossággal, hogy ez a társadalmi (vagy inkább természeti?) munkamegosztás következménye csupán, az emberélet világra hozatalában a nő csupán 'segédeszköz', az életet Isten adja, neki köszönhető! De még a „szeplőtelen fogantatás" mítoszának tömjénfüstje sem bódított el eléggé hozzá, hogy a női test eredendő, az enyémmel nem rokonítható képességét „bűnünk eredendőségére" hivatkozva lefokozzam, jelentéktelenítsem! (Az igazat megvallva: nem Szűz Mária a nőideálom!)
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/2. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft
