A föld pora

„Aki itt dolgozik"

A jó előadás alapja a jó szövegkönyv. Keresztury Tibor nemcsak jellegzetes, hanem valóban kiemelkedő szövegeket választott ki Tar Sándor életművéből. Közös bennük az író állandó témája: mindegyik kisemberekről szól, üzemek, építkezések dolgozóiról, ingázókról vagy munkásszállókon lakókról, csupa kétkezi emberről. A különböző korszakokban írt (és különböző kötetekben közétett) novellákat Keresztury nemcsak egymáshoz illesztette, hanem össze is fésülte őket. Így a fővárosban és vidéken, gyárakban vagy építkezéseken játszódó történetek közös helyszíne az előadásban – legalábbis eleinte – „egy üzemcsarnok ... egy vidéki nagyvárosban működő gyárban ... a szocializmus utolsó éveiben". Ennek a „közös" üzemnek a dolgozói a különböző novellákból életre keltett figurák.

Az előadás első fele a szocializmus „működését" ábrázolja 1. A kezdő kép a szokásos napi rutinjukat végző munkásokat mutatja: a félig vagy már egészen munkásruhába öltözött szereplők mozdulatlanul állva hallgatják a váltott női hangokon elmondott narrátor szöveget: „Reggel hat óra, műszak-kezdés, a vasszekrényeik előtt gyülekeznek, trécselnek, s közben munkásruhát húznak a melósok. A szekrényajtók belső oldalain korabeli „szexképek", fürdőruhás nők, főként a Füles újság címlapjai, az egyiken egy jelmondat díszes betűkkel: Úgy ég a tűz, ha lobog, úgy élek meg, ha lopok."

Keresztury adaptációjának jellegzetessége, hogy nem alakítja drámává a novellákat, azaz nemcsak dialógusokból építi fel a jeleneteket, hanem számos jellemző elbeszélő részletet is beilleszt a darabba. Ezek – napjaink színházi trendjének megfelelően – természetes módon kapnak helyet az előadásban is: a szereplők részben az általuk megjelenített figurákként szólalnak meg, máskor meg a szituációkat és az eseményeket felidéző narrátor szöveget mondanak.
Miután lassan megmozdul az előadást indító állókép, jónéhány különös figurát ismerünk meg. Ilyen például Molnár, aki a narrátor szerint „a tükör előtt állva meztelenül nézegeti magát", majd a felénk forduló szereplő (Nagy Norbert) arról kezd beszélni, hogy „mindenki hülye, aki itt dolgozik, köztük én is. Hogy lehetek én ilyen szép, mikor mindenki olyan csúnya?" Ezek az ironikus (de nem önironikus) mondatok mintegy kulcsot adnak a továbbiakhoz: csupa „hülyét" látunk majd, furcsa, különösen viselkedő alakokat, akik természetes módon simulnak bele az adott közegbe, amelyet hasonló figurák alkotnak. (Ha Tar nem ruházta őket fel egyedi furcsaságokkal, akkor a rendezői-színészi gesztusok pótolják ezt). Érkezik például Kelemen (Andrássy Máté), aki másnaposan, kábán kering körbe („Jaj, anyám! Drága jó anyám! Jó lenne, ha ma senki nem szólna hozzám. Pont ilyen hangulatban voltam negyvenkilencben, amikor agyonütöttem egy embert" – ismételgeti). Majd Hujdár (Horkay Barnabás) áll meg a műhely középen, és szónokolni kezd: „Mi az, senki nem dolgozik? És a szocializmus? Avval mi lesz? Talán én fogom felépíteni?"

Egy groteszk világ képei

A Forte életképekkel induló előadása kivételes érzékenységgel fogalmazza színpadra Tar elbeszélésmódjának legfontosabb jellegzetességét. Tar is különféle képeket, cselekménymozzanatokat illeszt egymás mellé, ám ezeket nem kommentálja, nem magyarázza. Amikor hosszabban beszél egy-egy alakról, akkor a viszonyait idézi fel, vagy az élettörténetéről beszél, anélkül hogy bármiféle értékelő vagy értelmező mozzanatot tartalmazna a szöveg. Ezért fontos döntése Horváth Csaba rendezőnek, hogy miközben számos elbeszélő részletet elmondanak a színészek, egyetlen olyan szerzői instrukciót sem idéznek belőle – pedig Keresztury adaptációja tele van ilyenekkel is –, amelyek a szereplők gesztusaira, hanghordozására, szándékaira vonatkoznak.

Ilyen típusú részletek ugyanis alig találhatók Tar novelláiban. És a színészeknek sincs rá szükségük, mert magától értetődő természetességgel teremtik meg a hangulatot, jelzik a „hangnemet". Például Andrássy Máténak elég kétszer elismételni sötét hangon, hogy „ne szóljatok hozzám", és tenni egy-két nehézkes lépést, máris előttünk áll az örökké nyűgös, másokkal szemben kemény, magával szemben elnéző zord melós alakja, aki szüntelen másnaposságában apró áramütésekkel próbálja magát életre galvanizálni.

Tarnál a szereplők sosem szólalnak meg közvetlenül, a novellák elbeszélésmódját a függő beszéd uralja. Keresztury adaptációja – a színpad természetének megfelelően – szétválasztja a két réteget: egyes szám első személyben beszélnek a szereplők, harmadik személyben szól a narráció. Ez a kettősség az előadásban olykor humorforrássá is válik. Például Molnár önelégült szavait („olyan vagyok itt köztetek, mint egy szál virág!") a női hangon szóló narráció „értelmezi": „nyelvével megforgatja a műfogsort a szájában, aztán vállon csókolja önmagát"2 .

Tar elbeszélésmódját szikár tárgyilagosság jellemzi, amely mégis tele van groteszk mozzanatokkal. De ezt a hatást – ezt még egyszer érdemes hangsúlyozni – sosem az elbeszélésmód kelti (hiszen magát az elbeszélőt szinte észre sem lehet venni a szövegben), hanem az ábrázolt világ furcsaságai: a különös szokások, a sajátos viszonyok, a bizarr cselekedetek. Tar legnagyobb mesterfogása az, hogy ez a különös világ mégiscsak a hétköznapi valóság leképezésének hat. Azaz maga a valóság mutatkozik – elsősorban bemutatott tényei alapján – groteszknek, néhol már-már abszurdnak, miközben az elbeszélő mindvégig tárgyilagosan beszél róla. Az előadásban még inkább felerősödnek ezek a groteszk színek, és mindez az egykor létezett szocializmus metaforájának hat.

Lábjegyzetek:

1. Az üzemi életképek nagy része a Vizipók című novellából való, amely a Miért jó a póknak? című 1989-es kötetben jelent meg. Ebbe illeszkedik bele az ugyanebben a kötetben olvasható Csóka, ill. a 2003-as A térkép szélén című kötetben megjelent Nándi néni néhány jelenete és figurája.

2. Tar függő beszédre épülő elbeszélésénél összemosódik a két réteg: „Molnár azt mondta, mindenki hülye, aki itt dolgozik, ő is állt a tükör előtt meztelenül, hogy lehetek én ilyen szép, mikor mindenki olyan csúnya? Olyan vagyok köztetek, mint egy szál virág. Senki nem vitatkozott vele, reggel nem sok kedve van vitatkozni az embernek, hideg is volt, valami elromlott a fűtésben. Molnár ötvenéves volt, teste puffadt, arca vörös, nyelvével megforgatta a műfogsort a szájában, majd vállon csókolta magát." A Hujdárra vonatkozó részlet így olvasható Tarnál: „Hujdár, az öreg anyagmozgató jött be, megállt a műhely közepén, mi az, kérdezte megjátszott felháborodással, senki sem dolgozik?! És a szocializmus? Azzal mi lesz? Talán én fogom felépíteni? Kapocsi hátba vágta, és elszaladt. Vén hülye, mondta messziről röhögve."

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft