A hatalom bűne

Szikora János előadásai nemcsak a szavakkal, hanem a képekkel is beszélnek. Így van ez a Hamlet-rendezésében is. Ehhez az alapot az teremti meg, hogy – ellentétben a mai színházi trendekkel – a székesfehérvári előadásnak látványos díszlete van (díszlet- és jelmeztervező: Kovács Yvette Alida). A forgószínpadra három szobabelsőt építettek. Egyes jelenetek a gazdagon berendezett királyi lakosztályban játszódnak, máskor Ophélia modern lakrészét, illetve Hamlet tengerre nyíló szobáját látjuk. Időnként pedig robosztus várfal ereszkedik a színpadra, és ez előtt (az előszínpadon) zajlanak a szabadtéri jelenetek.

Markáns képpel, határozott gesztussal kezdődik a székesfehérvári előadás: az öreg Hamlet temetése, illetve Gertrud (Varga Mária) és Claudius (Lábodi Ádám) esküvője után vagyunk. Nyilván most költözik össze az új pár, ehhez rendezik át a királyi lakosztályt. Összetolják az eddig külön álló ágyakat, leveszik a falakról a szigorú kereszteket és színes szőtteseket, kárpitok kerülnek a helyükre. Ahol eddig fegyver és sisak állt, ott most egy bárpult nyílik.

Az új uralkodó diktálta viharos korszakváltást zajlik. Az ő könnyedebb (modernebb? léhább?) életviteléhez, stílusához igazodik a környezete is. Van, akinek ez nem okoz gondot, másnak viszont nehezebben megy. Többen még sokáig viselik az előző korszak öltözékeit, amelyek most már történelmi kosztümöknek hatnak. (Olyanok, mintha egy régivágású Shakespeare-előadás jelmezeibe bújtak volna.) Mások viszont elegánsabb vagy lezserebb mai ruhákat hordanak. A királynő is könnyedén veti le fehér körgalléros, sötét gyászruháját, hogy kékesszürke kosztümökbe, piros pongyolákba vagy épp nadrágba bújjon. Aztán szép lassan mindenki igazodik az új módihoz. Legvégül Polonius (Hirtling István) is leveti hagyományos udvarmesteri „jelmezét". Ekkor szeretné, ha Claudius is észre venné új, elegáns szürke öltönyét, ám a király másra figyel, bár beszélgetésük közben csak feltűnik neki az új ruha, s egy könnyed mozdulattal megdicséri az udvarmestert.

Éles és drasztikus kontraszt teremtődik hát aközött, ahogy eddig mentek a dolgok az udvarban, és ahogy ezután fognak menni. Az új király, az új hatalom – már a berendezés átformálásával is – új stílust, új viselkedésformát teremt. Nemcsak a súlyos drapériák helyére kerülő laza, könnyen omló szövetek jelzik ezt, hanem például az is, hogy fegyverek helyett különféle italokat vesznek a szereplők a kezükbe. Laertes (Makranczi Zalán) már elve úgy áll a bárnál, mintha egy szolgálatkész pultos lenne. Később aztán Polonius is könnyedén kóstolja az üvegből a Claudius által kínált italt. És senki nem ütközik meg azon sem, hogy a király mások előtt édeleg, csókolódzik a feleségével. (Rosencrantz – Sághy Tamás – és Guildenstern – Egyed Attila – az udvarba érkezésükkor talán még csodálkoznak, de aztán nem zavartatják magukat.) Pedig az első udvari „kihallgatásnál" többen is elhűlve figyelték, hogy Claudius az ágyról kel fel, ahol az imént még Gertrúddal hentergett, majd lazán sorra kezet fog a szoba sarkában várakozókkal. Köztük Hamlettel (László Zsolt) is, akinek a fejére – nyilván csak játékból – még a koronát is felteszi. Persze később lekapja, s a saját fejére illeszti, hisz mégis csak magának szerezte meg. (A király „lazább" erkölcsét az udvaroncok is követik: például Rosencrantz és Guildenstern két könnyű nővel érkezik a szaunából, de a király magához inti őket, így vége szakad a kalandnak.)

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/5. számában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft