Egy zuhanás képei

Jan Kott lengyel irodalomtörténész A guillotine mint tragikus hős című esszéjében összeköti a két drámát: Shakespeare Julius Caesarját és Büchnertől a Danton halálát. Írásában végigvezeti a két mű cselekménye, szereplői, eszmeisége, struktúrája közti párhuzamokat, s leszögezi: „A Julius Caesar a huszonkét éves Büchner számára a történelmi tragédia mintaképe volt. [...] Shakespeare Julius Caesarjában következik be a történelmi tragédiák talán legtökéletesebb és legmegrázóbb bukása. Caesart sikereinek teljében gyilkolják meg." A két mű szoros kapcsolatát áttekintve talán nem találhatjuk véletlennek, hogy Alföldi Róbert egymás után rendezi meg őket. Azonban két nagyon eltérű nyelvezetű, formájú előadás az eredmény (ezen írásnak nem tisztje a két mű összehasonlítása).

A Julius Caesar a hosszú történelmi folyamatból, a köztársaság és császárság időszakának alakulásából, a háborúk sorából egy fordulópontot és az azt követő eseményeket vágja ki. Caesar meggyilkolását és a halálát követő háború időszakát láthatjuk, a gyilkos szabadságharcosok sorsát, akik meg akarták előzni, akadályozni egy diktatúra kialakulását. A sorsuk zavar, viszály és bukás.

Alföldi Róbert rendezése látványos és hatásos képekből építkezik. Mozgalmas, lendületes, akciódús jelenetek váltakoznak tablókkal vagy lassúfolyású, sokszor kimerevített vagy lassított felvételhez hasonlatos részekkel. A rendező kisebb hangsúlyt helyez a jellemek árnyalt felépítésére, a lélektani folyamatok ábrázolására (nehéz eldönteni, hogy ez a szövegből fakadó természetes következmény, a rendezés tudatos döntése vagy egy feladat megoldatlansága). Nem az egyes ember lelki változásai, pszichológiája, hanem a nagy egész mechanizmusa bontakozik ki. Felrajzolódik a szintén Jan Kott által Nagy Mechanizmusnak nevezett történelem-gépezet. Kortársunk, Shakespeare című művében a királydrámák kapcsán írja: „A (feudális) történelem nagy lépcső, melyen szüntelenül vonul fölfelé a királyok menete. Minden egyes lépcsőfokot, minden fölfelé tett lépést gyilkosság, hitszegés és árulás jelez. Minden egyes lépcsőfok közelebb visz a trónhoz. ... Az utolsó lépcsőfokról már csak egy lépés a szakadékba. Az uralkodók változnak. De a lépcső mindig ugyanaz. S egyformán vonulnak föl rajta a jók és a gonoszok, a bátrak és a gyávák, az aljasok és a nemeslelkűek, a naivak és a cinikusok. ... Nincsenek rossz királyok, se jó királyok; a királyok csupán királyok."

Alföldi Róbert Julius Caesarjának egész világát meghatározza a látványvilág, pontosabban a díszlet (Menczel Róbert munkája). A színpad hátsó részének teljes hosszában egy hatalmas lépcsősor áll a nézőkkel szemben. A Capitolium lépcsője – gondolhatnánk elsőre. Ám nem csak ennyit jelez a monstrum. Hanem az egész történelem, a Nagy Mechanizmus metaforája, tárgyiasulása. „Csak uralkodók vannak, akik sorra mind előbb hóhérok, majd áldozatok, élő, rémült emberek vannak. Ők csak nézői a történelem nagy lépcsőjének. De attól, hogy ki áll meg az utolsó lépcsőfokon, s ki hull a szakadékba, az ő sorsuk is függ. [...] Egyesek teremtik a történelmet, s később áldozatul esnek a történelemnek. Mások azt hiszik, hogy ők teremtik, s ugyancsak áldozatul esnek a történelemnek. A harmadik csoport: akik nem teremtik a történelmet, de ugyancsak áldozatul esnek a történelemnek."

Az előadás jól használja ki a lépcső lehetőségeit: az egyszerre lépő, a lépcsőn trappoló cipők ütemes dobogása, az egyszerre lépkedő és a nézők felé haladó államférfiak látványa igazán hatásos, csakúgy, mint a lépcső tetején álló sorfal: az emberek fölé istenekként magasodó, mégis a távolból aprócska emberek látványa, vagy a lépcső tetején túl lépő szereplők eltűnő, „lebukó" fejei. Az emberek szinte elvesznek a monumentális környezetben: a hatalom gyakorlásának, a történelem uralásának emberfeletti feladatához a halandó nem tud felnőni. Hatásos látványelem az is, mikor Caesar megindul az építmény tetejéről, és mintha zuhanna, esne, bucskázna, egészen a színpad legszéléig rohan, szinte zuhan, magával húzva mindenki mást. Alig bírják visszatartani, hogy ne essen le a nézőtérre. A lépcső oldja meg a nehéz feladványt is: a csatajelenet, a harcmező színpadi megjelenítését. A kifulladásig fel-alá és össze-visszarohanó, minden felbukkanáskor egyre véresebb, mocskosabb katonák szintén egy mechanizmust érzékeltetnek, és benne az ember fizikai és lelki felőrlődését. A lépcső erős kép, de egy idő után kimerülnek használatának lehetőségei, és inkább zavaróvá válik, mint jelentőssé, jelentésessé.

A látvány másik központi elemei a hatalmas fekete farkasok (El Kazovszkij kutyái nyomán), Róma illetve az egyeduralom mindenki fölé magasodó, fenyegető szimbólumai, melyek mozgásukkal több részre osztják, és különbözőféleképpen tagolják a teret (például utcát vagy csatateret). Ezek az elemek valószínűleg a nézőtér közepén ülve működnek igazán, hiszen onnan csak a farkasok úszása látszik, mintha maguktól mozognának, s nem látható sem az őket mozgató csapat, sem a farkasok oldala, hátulja, ami leleplezi a díszlet-funkciót. A merénylet és a háború jeleneteinek szintén meghatározó látványeleme a spriccelő, mindent bemocskoló ragacsos vér. Az összeesküvők valóban szinte megfürdenek az uralkodó vérében, szép pillanat, mikor a véres kezű Brutus, akinek hite és meggyőződése, hogy a gyilkosság a nép érdekeit szolgálja, és a tettet nyilvánosan igazolni akarván elindul az utcára, alig bírja kimondani a béke, szabadság szavakat.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/10. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája ITT olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft