A napsütötte sáv
(Csetepatés család)
Eugene O' Neill: Hosszú út az éjszakába – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Előbb a görög mitológia egyik nagy történetfüzérét írta újra, végül eljutott saját családi mitológiájának megírásáig. Eugene O'Neill „legmegrázóbb, legsikeresebb és leginkább életrajzi elemekkel átszőtt" drámája (a jelzők Nánay Istvántól valók) a Hosszú út az éjszakába, amely Szombathelyen főleg Kiss Mari és Trokán Péter kedvéért került színre; de nem csak azért. Szabó Máté rendezése formatartó és formabontó, rebbenékenyen finom és kopogósan kemény.
Khell Csörsz tágas, szellős díszletéről az első pillantásra azt hihetné az ember, hogy talán Csehov-előadáshoz készült: a csupa pasztell szépség halk, hosszú és fájdalmas lélekboncolást ígér, miközben megadja a nézőnek azt, ami a nézőé. Voltaképpen az alapszituáció is lehet hasonló: a család összejön a nyári birtokon, és abból általában nem sül ki semmi jó. Nagyjából még a korszak is stimmel: bár O'Neill 1939-1941-ben írta ezt a darabot, instrukciója szerint 1912-ben játszódik; igaz, mindössze egyetlen, bár végtelenné táguló napon. A szombathelyi rendezés pedig úgy „időtlen", hogy nagyon finoman azért – egy-egy kellékkel, mondjuk Jamie bőrcsizmájával – „helyben és korban is tartja" az előadást. (Így lesz belőle félig-meddig történelem.) De az előítéletek hamar megtörnek a keményen, szárazon pattogó dialógusokon: a játékmód nemcsak az önsajnáló Csehov-hagyománynak mond ellent, hanem az O'Neill-dráma pszichologizáló hosszúságával-terjengősségével kapcsolatos félelmeket is kioltja.
A díszlet pedig sokkal összetettebb, mint amilyennek az első pillanatban látszik. A tengerparti faház a maga realista valóságában áll előttünk, de a furcsa, lebegő metamorfózis hamar megkezdődik. Előbb a kerítések kerülnek kicsit arrébb, csak úgy mellékesen változtatva meg a néző látószögét, aztán szinte észrevétlenül eltűnnek, lebomlanak a falak, úsznak el a ködös semmiségbe az addig látványosan és sorozatosan hol kinyíló-hol bezáruló ajtók-ablakok. Végül a tágas, üres térben leereszkedik a magasból a csillár, amelyről a színpadon landolva kiderül, hogy horgony: a múltnak itt nem mélységesen mély kútja van, hanem tengere, amely mindent eláraszt, beborít és elnyel – mint a záróképben a Tyrone család életét Mary irreálisan szép hófehér menyasszonyi ruhájának hatalmas tüllhabjai. Szanaszét heverő roncsok a tenger fenekén. De a díszlet, a tér, a közeg átváltozása nem illusztrációja a drámának, egy pillanatra sem „lóg ki a lóláb". Együtt mozog, lélegzik a szöveg, a színész, a játék, a hol lágy, hol kemény zene, a látvány – díszletezők, kellékesek se jelennek meg a színen, a színészek végzik el, amit kell –; sőt: velünk ring ez az egész furcsa, „részeg hajó". Jamie szavalja az asztalon állva kellő öniróniával Rimbaud-tól A részeg hajót ringva-imbolyogva, részegen az éjszaka közepén: „S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek / Szőkeszemű sirályok, csetepatés család, / Ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg (...)." A ringás még abban is megvan, hogy Jamie hintaszékre fölkapaszkodva próbálja elérni a csillárt, és dacból fölcsavarni az összes villanykörtét, mert különben az apjuk rendesen csak egyet enged. A részeg hajót ideidézni pedig azért is telitalálat, mert Edmund aztán arról beszél, hogy tévedés volt embernek születnie: „sokkal jobban beváltam volna tengeri sirálynak".
A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/10. számában.
Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft
