Sz... az egész világ

Részletgazdag, rengeteg jellel, árnyalattal, játékkal, ötlettel teli játék az Ahogy tetszik a Nemzeti Színpadán – amilyen sűrű és bonyolult, olyan nehezen összerakható, tele (néhol hatalmas) kérdőjelekkel. Mind látványában, mind játékban. Meglep, talán meghökkent, de mindenképp meggondolkodtat. És ezért már hálás a néző. Még ha értetlen is. Egy a lehetséges értelmezésláncok közül, ha arra fűzzük föl az előadás apró részleteit, hogy egy színház a világ – komédiásokkal teli játéktér-álomtér. Ki így játszik, ki úgy – amit épp a darab adott neki. Elsőre persze nem tűnik túl eredetinek az ötlet – de aztán persze kiderül, hogy kimeríthetetlen a téma, és mindig tud újat mutatni – főleg Purcărete által megformálva.

Az előadás kezdetén egy társulatot látunk – mintha egy lepukkant sikátor díszletelemei között ülnének, vagy mintha egy sötét gyárépületben lenne a színészbüfé. A színpad két oldalán a játék teljes ideje alatt falak nélkül, csupaszon ott a magántér, ahová a komédiás menekülhetne, ha magányra vágyik – de nem menekülhet, mert akkor is színpadon – azaz játékban – van, mikor az öltözőjében ül. A játéknak sosincs vége, nincs kiszállás. Nincs menekvés. Ahogyan a játék történetében az udvari intrika és a korrupció, a hatalom játszmái és mesterkedései elől sincs: a természet itt nem a pásztori idill, ahová a civilizáció elől menekülhetne a száműzött herceg, a herceg száműzött lánya vagy ahová elbujdokolhatna a kisebb testvér, akit bátyja kitaszít az apai örökségből. Ez a természet zord és kegyetlen – vagyis annak tűnik az idillihez képest. Igazából csak részvétlen az emberrel, a játékossal. Az ardennes-i erdőben bujdosó száműzött herceg és társai didergő-vacogó hajléktalanokként vetik magukat az egyetlen konzervre, amit találnak – ha már a háttérben poroszkáló és nekik beintő szarvast nem tudják levadászni. Később azonban egy asztalnál költik el konzerv-lakomájukat – az ég tudja, hogyan fordult soruk ilyen jóra. A játék része ez is. Most mindent erre a szálra felfűzve, mindent ezzel magyarázva, ennek fényében nézünk – könnyű ez a nézőpont, hiszen felszabadít minket és az alkotókat is.

Egy csomó szerencsétlen komédiást látunk tehát, akik eggyé válnak az általuk játszott figurákkal, nem bújnak ki alóluk-belőlük, nem reflektálnak szerepeikre. A komédiás végigjátssza a szerepét, akármilyen keserves, nyomorúságos is az – a komédiás sorsa sem kevésbé szánandó, mint a figuráé, akit ezen az estén osztott rá a sors/a rendező. Néha egybefolyik a játék és a játék a játékban (vagyis a Shakespeare-komédia terei): mintha az öltöző, a büfé lenne az udvar: kalapos, sötét szemüveges, hosszú kabátos politikusaival-maffiózóival, fogadásokkal, hátsó udvari illegális bokszmeccsekkel. De ez a bokszmeccs is cirkuszi látványosság: az erőművész egy döngő léptű óriás, aki nem beszél, csak szoborként kitátja száját, és a szavak nyitott torkán keresztül egy mély barlangból törnek fel: a mesebeli óriás eltorzított, elmélyített hangján. Innen menekül mindenki bele a játékba: az erdőbe. A tér egyszercsak kinyílik, a falak felemelkednek, kikúsznak, tágas téli táj jelenik meg a majdnem színpadnyílásnyi üvegfal mögött. Nádas, hóesés, és persze egy bárzongora, mint az erdő elengedhetetlen kelléke – hogy ne feledjük egy percre sem: ez játék csupán. Hatalmas agancsú, embertestű, üvegszemű szarvas sétálgat, szaladgál zakóban, szövetnadrágban az üveg mögött. A pásztoridill is fura ízű: a barika-nyáj fehér kombinés lány-kórus, a pásztor (Szarvas József) mintha a János vitéz című daljátékból lépett volna ki.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft