Idő az időben
What the body does not remember – Ultima Vez/ Wim Vandekeybus
ImPulsTanz Bécs, Volkstheater
Huszonöt év után tér vissza a What the Body Does Not Remember (Amire a test nem emlékezik), amely az Ultima Vez és Wim Vandekeybus első előadása volt.
Fénykottán táncolnak. Négy-négy reflektor a színpad két oldalán rajzolja fel a vonalakat, amelyeken két férfi táncos (Eddie Oroyan és Pavel Masek) fekvő testével lefogja a kezdőhangokat. Fészkelődnek, de nyugodtak. A karmester (Livia Balazova) ezúttal egy asztalnál foglal helyet, kezei a megvilágított fa erezetéhez érnek, felnéz, és körmeivel simogatni kezdi. Nyolcasokat ír le, hullámot rajzol, finoman jobb kézfejére fordít, tartja a ritmust, a két férfitest fészkelődni kezd, térdeik hajlanak, lábfejeik nyújtózkodnak, mintha készülnének valamire. Hangokat csak a karmester kezei keltenek, lendületet vesz, és az asztalra csap. Amikor tenyerei húsz centire megállnak, a két férfitest fekvőtámaszba ugrik. Leereszkedve oldalukra fordulnak, hasra, karjaikra, szét, egymás felé. Megpeccenti – szétmennek, rácsap – leesnek. Test és jelzések összehangoltak, a játék természetes szimmetrikusságban zajlik. Ütőhangszeres pas de deux. Zárt rendszer, egy szándék és a fizikai megvalósulás együttműködése. Vagy a test rendeltetése? Az elkerülhetetlen függés? Rá lehet-e egyáltalán mutatni a pillanatra, amelyben az egyik tett megelőzte a másikat?
Kitisztul a szín. A fény jobbról átlósan érkezik. Két fehér kőtéglát rakod egymás után valaki, lépőkövekként azokon halad előre. Balközépen nagyobb elemeket forgat be egy másik, az előtérben egy kicsivel próbálkozik a harmadik. A kövek meghatározzák a következő mozdulatot, nem bárhová, csak velük, általuk lehetséges a cselekvés. Peter Vermeersch szerezte J. Flint zenéje szól, minimalista és avantgárd-jazz keveréke zongorán, klarinéton és csellón. A kövekkel bíbelődő táncosok összességében a színpad belseje felé közelednek, s mikorra már zsúfoltnak hat a centrum, „idegen” érkezik sietve, aki saját szigetét szeretné megszerezni a jelenlévőktől. Elvesz egy követ, fut vele, a zene fokozódik, láncreakció indul el, a fehér téglatestek folytonos mozgásba kerülnek. Manipulációval, zsonglőrködéssel, egymástól csalják ki a tárgyakat. Fej alól kézbe, kézből lábhoz, láb mellől hón alá, fejtetőre ...és a levegőbe. Fehér por terjeng, rakódik a padlózatra, és kis felhőkben a táncosokat is belepi.
