Szabad változatok
Az Utca-szak előadása
A commedia dell’arte újraértelmezése
Az Utcaszínházi Alkotóközösség olyan szabad és kötetlen formát talált meg a commedia dell’artében, ami egyben egy megkövesedett hagyomány is. Inkább a felfedezni, nem pedig legyűrni, meghaladni való. A magyar színházi életben inkább csak elméleti ismeretként és egyáltalán nem élő tudásként van jelen ez az utcaszínházi forma, ezért bármely elemének felelevenítése, felhasználása a színházi fogalmazás megújulásának lehetőségét hordja magában. Ehhez az Utcaszak olyan olasz mestereket hívott segítségül, akik maguk is a commedia dell’arte megújítására törekednek.
Az Utcaszak maszkos játékokat ad elő, de ehhez nem a hagyományos commedia dell’arte maszkokat használja. Pontosabban ezek a maszkok annyiban emlékeztetnek a hagyományra, hogy alkalmasak emberi karaktertípusok gyorsa megragadására, külső eszközök segítségével történő megjelenítésére. A tulajdonságok felismerését az is segíti, hogy majd’ mindegyikében felismerhető valamely állat, így inkább ezek antropomorfizálása segítségével történik a szereplők karakterizálása. A maszkos játék természetes követelményeként az Utcaszak előadásaiban felerősödnek a gesztusok, mozgások. Ezek a hétköznapi élet mozdulatait nem imitálják, hanem felnagyítják, elrajzolják, stilizálják azokat. Ugyanakkor az Utcaszak előadásaiban is vannak olyan részletek, amikor a commedia dell’arte hagyományában is fontos cirkuszi elemek, a mutatványok, mulatságos betétek önálló értékűvé válnak. Máskor csak a történetmesélés fordulatait teremtik meg.
Az Utcaszak történetei sem a commedia dell’arte hagyományából valók. A társulat hangsúlyozott törekvése, hogy a ma emberének akar mai történeteket mesélni. Ezért a mesékből vagy a drámai hagyományból vett történetkliséket folyton keverik – természetesen meglehetősen ironikusan – a mai tömegkultúra szüzséivel és toposzaival. Az Utcaszak improvizációk segítségével „írja” a történeteit. De a rögtönzés, a commedia dell’arte meghatározó eszköze nemcsak a műhelymunkának, az előadás előkészítésének alapmódszere, hanem az előadásokban is visszatér – különböző módon és mértékben.
Az Utcaszak három jelenleg repertoáron lévő előadása három különféle módon közelít a commedia dell’arte hagyományához, más-más módon teszi azt elevenné, maivá, és a közönségre való hatásnak (és a velük való viszonynak) is három eltérő módszerét használja.