A test ékei avagy az Időből a Térbe
Beszélgetés Roberto Galvánnal
– Sokszor jártál Magyarországon az elmúlt 20 évben: tanítottál, és több koreográfiát készítettél a szegedieknek. Milyen volt visszajönni?
– Nagyon más! Tíz éve jártam itt utoljára, azóta nagyot fordult velem a világ. Nemrégiben visszaköltöztem Argentínába, és szakmát váltottam. Már nem koreográfusként gondolok magamra, hanem sokkal inkább kézművesként. Kerámiával, üvegművességgel és ékszerkészítéssel foglalkozom. Amikor Pataki András megkeresett a Liszt-darab ötletével, már két éve nem dolgoztam európai társulatnak. Sok ajánlatot kaptam, de egyiket sem fogadtam el, mert nem érdekeltek. András ötlete mégis megfogott: kézenfekvőnek tűnt, hogy ezzel ünnepeljem koreográfusi karrierem 30. évfordulóját. Erre a szimfóniára még sosem készítettek táncművet, és a pályafutásom annak idején éppen Szegeden kezdődött – egyszóval minden egybevágott… Nem mondhattam nemet.
– Biztosan le kell zárnod ezt a fejezetet? Meg tudod majd állni, hogy ne gondolkodj táncban?
– Nem hiszek az olyan szavakban, mint a „mindig” vagy a „soha”. De döntenem kellett, hogy melyik utat járom. 1986-ban jöttem Európába, a tánccal bejártam a világot. Sokan azt hiszik, hogy a vándorélet fenékig tejfel, de igazság szerint már szívesebben lennék a családommal, a kutyáimmal.
– Hazamész?
– Igen, végre-valahára lehorgonyzok. Imádom a koreográfusi munkát, de egyre biztosabban érzem, hogy ennek a korszaknak vége. Már nem vonz a gondolat, hogy három hónapig egy hotelszobában lakjak; egy-két hét talán elmegy, néhanapján... Most minden időmet és energiámat a kézműves munkának akarom szentelni. Ez az új szerelem.
