Ember Kant
Thomas Bernhard: Kant - Hólyagcirkusz Társulat
Immanuel Kant életében nem volt sok izgalom. Thomas Bernhard életre hívva őt drámájában nem keveri nagy botrányba. A 18-20. századi filozófia és tudomány meghatározó alakját emberi léptékű alaphelyzetbe teszi, még ha az időben kell is ugrani vagy száz évet: Kant feleségével Amerikába hajózik, valamikor a Titanic elsüllyedése után, hogy kezeltesse vaksággal fenyegető zöldhályogját.
Mi nézők is a hajón vagyunk. Nemcsak a jéghegytől félünk, mint a szereplők, hanem szinte bármitől. Hiszen a színházban, a nyílt tengeren, minden lehetséges, ott vannak „az embernek a legabszurdabb álmai." A Kapitány a színpad közepén egy piros-fehér hordóra támaszkodik, mint hajókormányra, parancsnoki hídra: megnyugtatja a helyükön elhelyezkedő utazókat: „Minden rendben van." (Kant utolsó szavai: Est is gut. - Minden jól van.) A színpadon kék-fehér csíkos napozóágyak, hátul sorban öt zöld hordó mint turbina, mindegyikből sárga kötél tart az ég felé, vitorla alakot idézve. A hordók egyhúros pengetős hangszerek, amiket a Kapitány, az előadás zenéjét is szerző Szőke Szabolcs gyakorlott keze határozottan szólaltat meg: úgy húzza-vonja őket, mint a hajóköteleket: zúg a tenger, brummognak a turbinák, fütyül a szél. Később, egy éjszaki képben az olajozatlan hajócsigák nyikorgását halljuk - a Kapitány fejével az egyik kötélnek dőlve alszik. Az érzékeny színészi alakítások mellett ez a színpadkép-hangszer a legnagyobb erőssége az előadásnak. Remek, ahogy egy pillanat alatt megteremti a hajó-érzetet, majd ezt változatosan és a történetet segítve árnyalja. A kifeszített kötelek már az első jelentben megidézik a Jupiter, Mars, Merkúr, Nap keringési pályáját a világűrben, a világegyetemet egy pici színházteremben. Az előadás végén Kant kalitkával a fején ezek között botladozva, ezeknek ütközve táncol; bezáródva, önmagát bezárva saját szellemébe, rálelve végül az univerzum irányaira.
Szőke Szabolcs - holyagcirkusz.hu
A színészi alakításokat a kis térbe illő finomvonalúság jellemzi. Szabó Domokos szája egy pillanatra lefelé konyul a tortaevésbe feledkezve, bal arcizma időnként megrándul a Cinege-dal éneklése közben, mikor a lestrapált, szellemi fogyatékosnak tűnő Ernst Ludvigot, Kant szolgálóját játssza. László Lilla megjelenítette Kant Asszony nyerstésztából gyúrt Mona Lisa mosolyának frissessége kitart az egész előadásban, nem szárad az arcára. A mindent elfedő mosolyú arc is eltakaródik egy könyvvel, amikor a Milliomosnővel kettesben marad, és a könyv borítójáról is Mona Lisa néz felénk. A gazdag özvegyet Erdős Anna jól jellemzi az időnként nyitva felejtődő szájjal, mely egyszerre rácsodálkozó, közönséges, bájos és érzéki is. Rácz Attila és Nádasi László remek ritmusérzékű filozofikus bohócpárost csinál a fehér inget, öltönyt, cipőt viselő Műgyűjtőből és a földig érő fekete reverendát hordó Bíborosból. A hajókorlátnál állnak jobb elöl, melyről mentőöv is lóg. Sejtelmes fények, éjszaka van, nézik a hullámzó tengert. A Műgyűjtő jóízűt harap a virslis zsemlébe. „Hamarosan már egyáltalán nem lehet élvezni/ az Atlanti óceán halait" - mondja a Bíboros. A Műgyűjtő elkapja a tekintetét a közös irányból, a korlátot nézni. A jelenetben végig tekintet-irány-vonalak szelik át a teret, mint a hordókból induló kötelek, a két ember egészen más színben látja a világot. Végül az ellentét hoz nyugodt továbbélést: „A világ a világnak visszája", „Az igazság a visszája az igazságnak".
Székely B. Miklós - Forrás: holyagcirkusz.hu
Székely B. Mikós egy öregember bölcsességével formálja Kant minden szavát és mozdulatát. Egy olyan öregember bölcsességével, aki tisztában van saját nagyságával és határaival. Barna csíkos NDK-s köntösben van, sokdioptriás szemüvegben, aminek bal lencséje leragasztva. Az előadás elején felesége mellett ül egy tengerészládán. Ezüst és aranyveretes bóvli-fokosra támaszkodik, mikor lágy mozdulataival járkál a színpadon. Óvó szeretet érez papagája, Friedrich iránt, aki talán ő maga. Végig Ernst Ludvig keze ügyében van a lila ruhával letakart kalitka, ahogy Kantot is mindig figyeli a felesége, hogy kéznél legyen, ha felizgatná magát a hajószakács főztje vagy bármi más miatt. Az előadást záró lampionos ünnepségen, a kikötés előtt, amely bevonul „nem csupán a tengerészet történelmébe,/ hanem a filozófiatörténetbe is", lekerül a ruha a kalitkáról, hadd szórakozzanak az ünneplők; hosszú néma tortaevés után Kant is beszédbe fog. Aztán a fejére kerül a kalitka, Ernst Ludvig az ujjával tortát tesz a tágra nyíló szájba a rácson át.
Ha nem is egészen értjük, hogy mit jelent a kategorikus imperatívusz vagy a transzcendentális idealizmus, abban biztosak lehetünk, hogy egy emberi élet hívta őket életre. Valami tiszteletreméltó, csendben elmúló, kék-sárga-piros lampionvillanásokban még kivehető emberi világosság.
Thomas Bernhard: Immanuel Kant
Hólyagcirkusz Társulat
Fordította: Matkovics Ágnes
Látvány: Halasi György, Szőke Dániel Bogdán
Fény: Hlinka Mónika
Zene: Szőke Szabolcs
Szereplők: Székely B. Miklós, Erdős Sára, Szőke Szabolcs, László Lilla, Szabó Domokos, Rácz Attila, Nádasi László
Helyszín: Merlin Színház
Szekeres Szabolcs: Friedrichre várva
