Amikor minden érvénytelenné válik

A történet 1944. március 14-én kezdődik. Lili (Mészáros Sára) arra készül, hogy néhány nap múlva megünnepelje huszadik születésnapját. Épp a nagymamájánal van Rimaszombaton, ahová – köszönhetően a bécsi döntésnek – néhány éve már nem kell útlevél. Azonban váratlanul kiderül, hogy elmarad az esti összejövetel, mert valami történt. Lilinek azonnal haza kell indulnia, mert mindenkinek jobb, ha most a családjával van. Kisvártatva kiderül, hogy a németek vonultak be Magyarországra. „De hát ők a szövetségeseink!” – mondja naivul Lili, mire a Nagymama (Nádasy Erika) visszakérdez: kinek a szövetségesei?

Ebből a kezdetben ártatlannak tűnő párbeszédből azonnal kiderül, hogy Lilinek (és a családjának is) elsősorban magyar identitása van. Arra, hogy mit jelent 1944-ben, a német megszállás után zsidónak lenni Magyarországon, csak fokozatosan döbbennek rá. Lili is lassan érti meg, hogy már semmi sem folytatódhat úgy, mint eddig. Egyik pillanatról a másikra egy másik világban találja magát. És egy másfajta sors szakadt rá – feltartóztathatatlanul.

Nádasy Erika, Farkas Vera, Tunyogi Péter, Mészáros Sára

Az előadásban refrénszerűen ismétlődik a huszadik születésnapra és Lili hozzá kapcsolódó reményeire utaló mondat. Afféle összegzésként hat ez, amely időről időre az egyre szaporodó veszteségeket, megaláztatásokat veszi számba, és ennek ellenpontjaként próbálja megnevezni azt a pillanatot, amikor teljes volt a világ. Amikor a felnőtt kor küszöbén Lili azt várja, hogy családot alapít, néhány nap múlva hozzámegy Gyurihoz, a tehetséges hegedűshöz, aki a numerus clausus miatt nem járhatott a Zeneakadémiára, csak a Nemzeti Zenedébe. De Gyurit (Lisztóczki Péter) behívják munkaszolgálatra, és hiába biztatja azzal a mennyasszonyát, hogy néhány hónap alatt lecsillapodik ez az őrület, és akkor valóban a felesége lehet, Lili nem látja őt többé az életben.

És Lilinek azt kell megtapasztalnia, hogy minden más, mint amilyennek eddig hitte a világot. Már Rimaszombatról is egy keresztény lány papírjaival kell hazautaznia, mert a vonaton a csendőrök zsidókra vadásznak. És azt is meg kell tapasztalnia, hogy a mindennapi emberekben is fröcsögő gyűlöletté erősödik az addig szunnyadó antiszemitizmus. Aztán otthon azt kell Lilinek éreznie – miután a sárga csillagot is fel kell varrniuk –, hogy már nem ugyanazok a jogok illetik meg őket. Előbb gettót jelölnek ki Eger belvárosában is, majd elkezdődnek a deportálások. És amikor Lili az egyik csendőrre próbálja emelni a kezét, aki a kutyáját akarja bántani, az anyja (Nádasy Erika) határozottan rá szól: „Most tűrni és hallgatni kell!” Mire azt vágja vissza, hogy de hát nem erre tanítottatok. Mire az apja (Tunyogi Péter) csendesen válaszol: most nagyon sokáig érvénytelen lesz minden, amire tanítottunk.

Szabó Emília, Mészáros Sára

Nagyon izgalmas az az emberi élmény, amit az előadás indítása közvetít, amit – talán szelídebb körülmények között – bármelyikünk átélhet, hogy nem lehet ráismerni arra a valóságra, amelyben eddig otthonosnak gondoltuk magunkat. Hogy abszurdnak tűnik az az állapot, amikor még terveink és vágyaink voltak, és a csendes jövőt vártuk. És nehéz azt megélni, hogy a vészterhesen abszurddá vált valóság jelenti ezután a mindennapokat. Hogy a vágyak helyére a szorongások lépnek. Hogy feslő szövedékként szétfoszlik minden, ami a biztonságunkat adta. Hogy másképp kezdenek el viselkedni az emberek, akikről azt hittük, hogy jól ismerjük őket. És hogy érvénytelenné váltak azok az emberi törvények, amelyeket megkérdőjelezhetetlennek tudtunk. Talán azért lépünk újra és újra ugyanabba a folyóba, mert folyton elmarad a számvetés, hogy milyen hordalékokat sodor magával a magyar történelem folyama, és mi az, ami rendre lerakódik az iszapba, hogy újból és újból felkavarodva zavarossá tegye a felszínt.

Az egyszerűen élhető élet lehetősége – ez az a teljesség, amely mindörökre elveszik Lili számára. És az egri előadás is ezt a nézőpontot hangsúlyozza, nemcsak a refrénszerűen ismétlődő indító mondattal, hanem néhány szép pillanatával is. Például akkor, amikor a lágerlakók Petőfi-verset szavalnak (a tragikusan vidám népdalt, a Megy a juhász a szamáront), és amikor megkérdezik tőlük, hogy miért magyar és miért nem zsidó dalokat énekelnek, magától értetődő egyszerűséggel válaszolják rá, hogy mert itt a haza hiányzik nekünk. Egy ország, amelyet különböző vallású és különböző gondolkodású emberek közös hazájának tudtak, és nem gondolták, hogy bárki is kitagadja belőle őket.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/12. számában.

Látogatók

Gárdonyi Géza Színház, Eger

Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok c. önéletírása alapján írta: Fábri Péter

Egri színpadra alkalmazta: Blaskó Balázs

Díszlet: Székely László

Jelmez: Jánoskúti Márta

Zene: Aldobolyi Nagy György

Mozgás: Karsai János

Dramaturg: Magyar Fruzsina

Rendező: Blaskó Balázs

Szereplők: Saárossy Kinga, Mészáros Sára, Nádasy Erika, Tunyogi Péter, Szabó Emília, Lisztóczki Péter, Farkas Vera, Dimanopulu Afrodité, Balogh András, Várhelyi Dénes, Ivády Erika

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft