Pályázaton innen és túl

IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó létrejöttét 2007-ben a város Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert pályázata inspirálta. Egy olyan városban, ahol a színpadi táncnak fél évszázados hagyományai vannak, s ahol nagy múlttal rendelkező táncoktatási intézmények működnek, nemzetközi táncfesztivált szervezni – uniós pályázattól függetlenül is – szerencsés és népszerű kezdeményezésnek tűnik. Már csak azért is, mert a hazánkba érkező külföldi előadók, koreográfusok számára az elsődleges iránycél Budapest.
Barta Edit

Noha a táncfesztivál első éveiben főként a hazai társulatoknak adott fellépési lehetőséget, olyan fontos, hazai kötődésű koreográfusok is megfordultak Pécsett az elmúlt években, mint Nagy József vagy Krisztina de Châtel. Köszönhetően az EKF-pályázat financiális hátterének, az idei fesztiválprogramban minden eddiginél több külföldi fellépő szerepelt. Így történhetett, hogy a fesztivált a világhírű Marie Chouinard Compagnie nyitotta meg, a hazánkba látogató kanadai társulat először Pécsett, majd a Trafóban lépett fel.

Míg az off-programban s a színház előtti téren különböző stílusú és műfajú helyi táncegyüttesek szerepeltek, az esti előadásokon kortárs balett (contemporary ballet) és kortárs tánc (contemporary dance) előadásokat láthattunk. A tánctalálkozó programjának összeállítása a hazai résztvevők tekintetében ugyan mutatott esetlegességeket[1], a külföldi meghívottak listájából viszont világosan kirajzolódott, hogy mely irányvonalak mentén kíván továbbhaladni a Pécsi Balett a kortárs tánc erdejében.

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2010/10. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám 395 Ft

Az adott évfolyam számai: 345 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

 


[1] A három mainstream balettegyüttesen (Győri, Szegedi, Pécsi Balett) kívül csak Kovács Gerzson Péter együttese, a TranzDanz szerepelt a tánctalálkozó programjában.

 

 

10. 11. 15. | Nyomtatás |