A kezdet vége

 A Trafóban, jelentős érdeklődéssel kísért retrospektív kiválóan sikerült: kézzel foghatóvá tette, mi mindent adott egy erősödő művészeti ágnak e kiválóan kitalált kezdeményezés. A szervezők az emlékezés mellett sikerrel hozták össze a múltat, jelent s a jövőt. Az Inspiráció bevégezte feladatát, leszolgált: hathatós, domináns segítségével felnőtt egy táncművész-, koreográfus-generáció.

A MU-ban és a Szkéné Színházban indult eseménysorozat (amiből a hőskorban egy évben kettőt, sőt egyszer hármat is megrendeztek) összesen tizenhét alkalommal jelentkezett. Az itt megmutatkozó produkciók száma megközelíti a százat. A kísérletezők estjeiként indult, de idővel árnyaltabb, sokrétűbb szerepet kapott Inspirációk hivatásuk szerint sajátos védernyőt képeztek. Megtalálták, kiszolgálták és hagyták szárba szökkenni az ötletet, a gondolatot. Az 1990-es években hathatósan támogatták fiatal, újszerűen gondolkodó, ám - elsősorban anyagilag - kiszolgáltatott, védtelen, igazából sehová sem tartozó fiatalok kezdeményezéseit. Az Inspiráció inkubátorként működött, az alkotó energiák, a szellem keltetőgépeként. Adva pénzt, paripát, fegyvert számtalan támogatásra érdemes ötletnek, ötletgazdának.

Az Inspirációk résztvevőinek egy kisebb részéről felbukkanásuk után nem nagyon hallottunk újra, s vannak olyanok is, kiknek pályája ugyan később, de szintén lekanyarodott a feltárult útról. A zöm azonban nem csupán a (hazai és nemzetközi) mezőnyben maradt, de rendkívüli lendülettel ugrott az élbolyba. Nem túlzás állítani, hogy a mai magyar modernek harmincas generációja szinte kivétel nélkül itt talált először reflektorfényre, figyelemre, megerősítésre, biztonságra és elsősorban is: közönségre. Itt győződhetett meg arról, hogy van keresnivalója a pályán: amit gondol, alkot, az mások számára is értékes és jelentős.

Kiváló volt az a szervezői ötlet, hogy az ünnepi-búcsúzó kettős esten az elmúlt évek jelentős produkcióinak felújításaival lepjék meg a közönséget. Sokrétű, elgondolkodtató élményt jelentett látni e rekonstrukciókat, bennük pedig a kisebb-nagyobb módosulásokat. A színpadon látni valakit a mai valóságában és négy-nyolc-kilenc évvel ezelőtti önmaga emlékével a fejünkben. Látni az eltelt időnek (időben) szóló gesztusokat, a távolság jelzeteit. A 2001-es filmbéli önmagával 2009-ben táncoló Dékány Editet. Az előadása végén kilenc évvel ezelőtti, önmaga kolosszális méretű mozgóképe tövében táncoló Fehér Ferencet. A Medence Csoport újabb bravúr-elemekkel gazdagodott, vastagodott, kiteljesedett produkcióját. A finoman átformálódott testeket. A fellépők mögött rejlő pályaképet: a kezdő Gergye Krisztián berobbanásszerű koreográfiáját táncoló 2009-es Gergye Krisztiánt, a Nemzeti Színház társulatának tagját, napjaink egyik vezető táncosát-koreográfusát. És izgalmas volt érzékelni így, sűrítetten, a minőséget. Juhász András alkotásának roppant erejét, szellemességét, Szász Dániel odaadását, a hatalmas kihívásnak való maradéktalan megfelelését.

Skonifrin (Budapest Tánciskola) - Fotó: Dusa Gábor

Rendkívüli volt megtapasztalni a folytatást: a Budapest Tánciskola bravúros előadását, melyet a velük (a tavalyi, ugyancsak inspirációs bemutató, az On Friskin után) másodjára dolgozó Eléonore Valère Lachky koreografált. S nem csupán a Tánciskolának a színpadra lépő növendékei s remek munkájuk jelentett kivételes és előremutató élményt, de azon hallgatók is, akik a nézőtéren foglaltak helyet nagy számban, s érdeklődve nézték-hallgatták a múltat, az előzményeket, átvéve a stafétát, már pusztán a jelenlétükkel. Öröm volt látni a rengeteg nagyon fiatalt: amilyenek az est fellépői, nézői voltak-voltunk az Inspiráció kezdetén.

Miután az Inspirációk csaknem minden epizódját láttam, s jelentős részükről annak idején írtam is, nehéz lenne újat gondolnom, mondanom a két este öt felújításáról. Esetükben a múló idő, az azóta levés jelenti az igazi élményt, a meggondolni, szóvá tenni valót: a visszapillantás lehetőségét, az útközbeni összegzést. Harmincas évei közepére a táncos elér pályája tetőpontjára: elkészül, beérik, megformálja stílusát, testét, kisugárzását. Ilyen értelemben (a táncos produkciókban) kész emberekkel találkozhattunk most, akik a kiugrásukat jelentő-elhozó munká(ik)kal, vagyis egyáltalán nem korai zsengékkel, hanem pályára állító, pálya-kijelölő produkciókkal örvendeztették meg közönségüket. Most újra mutatkoztak, reflektáltak, s a közönségben igen jelentős arányban ülő legfiatalabbak előtt szinte példát statuáltak.

Az első esten a fellelhető archív felvételekből Ernst Süss által készített összeállítást láthattunk a nagyteremben (másnap az előtér monitorain is látható volt e montázs). A sebes tempóban sorakozó előadásrészletek nyomán alkothattunk elemi erejű képet arról, mit jelentett, miféle gazdagságot adott az Inspiráció. A két napot pedig - mint 2005 óta hagyományosan - Ladjánszki Márta, (ugyancsak Inspiráció-felfedezett táncos-koreográfus) mint konferanszié-háziasszony bravúrkodta végig. Az ő évről évre változó, izgalmas sor- és közönségvezető karakterének, szellemesen kitalált szerepének önmagában megérné szervezni egy új fesztivált, csak hogy lássuk, halljuk a továbbiakban is e szerepben.

Az első est nyitó produkciója a Medence Csoport Alaprajz szerint című munkája volt. Rendkívül látványos, összművészeti szellemben fogant, groteszk és felemelő szertartás. Az előzményes és utóélettel is bíró produkció „tolósnégyese": Bodóczky Antal, Gross András, Magyar Gergely és Terebessy Tóbiás hatalmas bambusztörzsekkel előidézett, túlvilági hangzása remegtette meg a Trafó falait. A padlón surlódó-sikló bambusz-élek keltette zaj generálta látvány, Horváth Brigitta elegáns, misztikus táncosi jelenése, a monumentális vetítés szinte révületet előidéző összhatást gyakorolt nézőjére. A Korai Zsolt irányította vizuáltechnika lenyűgöző formaváltásai, rezdülései, térbűvészete: bonyolult, eredeti módon megkomponált masinéria nyűgözte le a nézőt.

E.Sch.Erato (Gergye Krisztián) - Fotó: Dusa Gábor

Gergye Krisztián E.SCH. EROTO című szólója egy hasonlíthatatlan világ szinte első felbukkanásának számított, mely elemi erejű rácsodálkozást váltott ki bemutatója idején. Az Indonéziából nem sokkal azelőtt hazatért, s a KompMánia társulatával (Csabai Attila, Ladjánszki Márta, Rácz Eszter, Szász Dániel, Károlyi Balázs majd még mások) indult Gergye e munkájával mutatta meg először szélesebb körben koreográfusi oroszlánkörmeit. A szólót ma is hasonlíthatatlannak gondolom: eredetisége, sűrű, drámai atmoszférája, a benne felhasznált összetevők (Egon Schiele, a jávai tánc mozgásanyaga, motívumai, Ágens hangja, Schubert muzsikája) azóta is jelentékenyen meghatározták-meghatározzák alkotója munkásságát. A mű bemutatója óta eltelt nyolc év: a rendkívüli alkotói elánnal dolgozó Gergye pedig nagyszerű produkciók sorozatában bontakozott ki előadóként és alkotóként. Méltó helyére dolgozta magát.

Rendkívüli hatásával újból lenyűgözött Juhász András Rész l m című rendezése, mely alaprendszerében változatlan maradt, ám igen sokat gazdagodott, már a színlapon szereplő nevek, funkciók tekintetében is. Közönsége ezúttal a színpadra leterített fóliára telepedhetett le, s onnan figyelhette Bátki Viktor hegedű- és Vajdai Vilmos teremin-játékát, Szász Dániel kamerák közvetítette mozgását a színház terében és az épület megannyi pontján: egy sajátos formájú, osztott felületű vetítővásznon láthatta a táncos fejére erősített konzolon függő kamerák képét, mely elegyedett az előre felvett bejátszásokkal. Az idősíkokat, napszakokat egymás mellé kopírozó, a kinttel és benttel roppant izgalmas, érzékelést megzavaróan játszó performansz-thrillerben a remake dramaturgja, Sebők Bori is szerepet kapott. Rejtelmes, csak a bejátszásokban feltűnő alakja egyszerre kiemelkedett a nézői sorok közül, hogy kis híján létrejöjjön egy lehetetlen találkozás a médium és hús-vér őközte, a nézők gyűrűjében.

Juhász András: Rész m - Fotó: Dusa Gábor

Az Inspirációk történetének egyik legkiemelkedőbb élményeként emlékeztem Dékány Edit A minden fele a semmi című, Lajkó Félix muzsikájára készült szólójára, mely erejét, hatását tekintve egy jottányit sem csorbult a vad iramú technikai fejlődés jellemezte szűk egy évtized alatt. A táncosnőt egyszerre látjuk élőben, s egy (az eredeti, vagyis 2001-ben készült) videó-felvételen. A hatalmas vásznon dús, buja vegetáció. Dékány Edit erdei tündérként bukkan fel önmaga hátterében, önmaga partnereként a fák közt, ösvényeken és tisztásokon. Az erdőben fut, forog, szökell, a két alak egymás kezét keresi, egymás mozdulataira válaszolgat. Az erdőlakó egyszer, kis híján be is rántja a filmbe a hús-vér táncost. A minden fele a semmi tökéletes példája tánc és film közösségének, a kettejük közt feltáruló, végtelen kapcsolódási pontnak, lehetőségnek, a két műfaj eszköztárai elegyítésének. Kiváló ritmusú, hibátlan, bravúros munka, melynek újszerűsége, korszerűsége 2009-ben is lehengerlő.

Fehér Ferenc és Juhász Anikó Civil Negyede, ez a roppantul eredeti művekkel sebes iramban élénk érdeklődést, hazai és nemzetközi megbecsülést kiérdemlő formáció már túl volt a megmutatkozás kezdeti kalandján, mikor az Avondo című szóló meghívást kapott az Inspirációra. A fanatikus elszántsággal dolgozó kettős: a színházi mozgástervező és az utcatáncosból lett kortárs táncos útjai azóta szétváltak, társulásuk évekkel ezt megelőzően még nevet is váltott, s lett Finita la Commedia. Kézműves aprólékossággal létrehozott közös munkáik mint a friss, tavaszi szél, úgy járték be a hazai (tánc)színpadokat. A kettős kor- és szaktársaik egész sorával dolgozott együtt aztán, s az így született kiváló produkciók egy mind izgalmasabb repertoárba illeszkedtek. Munkáik Teherántól Szentpétervárig, Pina Bausch németországi fesztiváljától Szerbiáig számtalan helyre kaptak meghívást. Ha valakit/valamit a magyar kortárs kultúra hírnevének öregbítéséért becsülhetünk, akkor őket nagyon. 2000-ben azonban Fehér Ferenc egy ismeretlen, szinte a semmiből jött új fiú volt. Szenvedélyes, zsigeri, animális elemekben gazdag táncát hökkent lelkesedéssel figyelte akkor az Inspiráció közönsége. A fiatal táncos remek előadóvá érett. A 2009-es Avondo önmagában való, drámai erejét egy, az utolsó pillanatokra időzített filmbejátszás fokozta. Az archív felvételen Fehér, hosszú hajjal (most kopaszra borotváltan lépett színre). A vásznon mozgó óriás és a hús-vér alak röviden kettőst táncol. Feleselget. Az idő, a múló idő táncát látjuk. A színen üresen maradó, apró fénykör finoman halványodik. Mély megrendülést érzünk e pompásan kitalált gesztus nyomán.

Skonifrin (Budapest Tánciskola) - Fotó: Dusa Gábor

Kirobbanó erejű, pompás produkcióval zárták az Inspiráció mindkét estjét a Budapest Tánciskola növendékei: köztük fiatal, táncosként is pályájuk legelején járó előadók, s olyan, már koreográfusként is bizonyított táncos, mint Hadi Júlia. A világhírű komponista, Thierry de Mey sodró lendületű, sípszó éles pettyeivel, vagy a tornatermi padlón aprókat sikkantó gumitalpú tornacipő neszével tarkított, remek, dinamikus zenéjére fergeteges munkát láthattunk. Lachky alig negyedórás kompozíciója mintha az élet nagy tornatermét ábrázolná: akrobatikus ugrások, a csoportból bizonyítani kiváló szólisták, kettősök, hármasok pompás villanásai, újra és újra átrendeződő mezőny, a mérkőzés izgalma, tiszta képekben megfogalmazott küzdelem feszültsége járja át a SKONIFRIN minden pillanatát. Igazi, fiatal előadóknak való darab ez, melyben megmutatkozhat a sokféle tudás, lendület, a képesség koncentrációra, csapatmunkára, átadásra, visszaadásra. Ha a végleg elmúlt időkre gondolva elérzékenyültünk a két est produkcióit nézve, a Budapest Tánciskola produkciója reményteljes jövőképpel vigasztalt.

Inspiráció 1994-2009 

Medence Csoport: Alaprajz-szerint (2000)

Szólómozdulatok és Tolósnégyes architektonikus hangszerekre - vibrato

Koreográfia, koncepció, szereplők, hangszerek és látvány: Medence Csoport

Szólómozdulatok: Horváth Brigitta

Tolósnégyes: Bodóczky Antal, Gross András, Magyar Gergely, Terebessy Tóbiás

Gergye Krisztián: E. SCH. EROTO (2001)

Egon Schiele hommage - Kortárs jávai táncszóló

Koreográfus, előadó: Gergye Krisztián

Zene: Schubert, John Cage, Marilyn Manson - Ágens, Philipp György

Jelmez: Béres Móni

Juhász András: RÉSZ M  (2005)

Rendező: Juhász András

Táncos: Szász Dániel

Hegedű: Bátki Viktor

Teremin: Vajdai Vilmos

Dramaturg: Sebők Bori

Rendező munkatársa: Péter Boldizsár

Speciális kellék: Juristovszky Tamara

Technika: Till András

Rögzítéstechnika: Juhász Bandi

Dékány Edit: A minden fele: a semmi (önduett) (2001)

Koreográfia, előadó: Dékány Edit

Operatőr: Herbai Máté

Zene: Lajkó Félix

Fehér Ferenc-Juhász Anikó: Avondo (2000)

Koreográfia: Fehér Ferenc, Juhász Anikó

Előadó: Fehér Ferenc

Zene: Fekete Kiss Sándor

Fény: Juhász Anikó

Eléonore Valère, Budapest Tánciskola: Skonifrin (2009)

Koreográfus: Eléonore Valère Lachky

Előadók: Busa Balázs, Bordás Emil, Csák Beatrix, Csuzi Márton, Furulyás Dóra, Fülöp László, Hadi Júlia, Maros Edit, Varga Csaba

Zene: Thierry de Mey

Fény: Angelus Iván, Pete Orsolya

Asszisztens: Koncz Judit

Helyszín: Trafó

Előadás: 2009. március 26-27.