Célimène almái
Moliere: Mizantróp - Örkény Színház
Az Örkény Színház Mizantrópjának első jelenetében Alceste és Philinte egy ajtónyílásban pöfékelnek a színpad közepén. Alceste keserű cinizmussal kritizálja a hazug és képmutató társadalmat, újabb és újabb cigarettára gyújt. A jelenet végén szétnyílnak a falak, és Célimène szalonjában találjuk magunkat, Alceste pedig marad. Itt, a hazug és képmutató társaságban, melyet az imént oly mély kiábrándultsággal gúnyolt. Nem kérdés, hogy miért, a varázsszó: Célimène. Gothár Péter rendezőt a történetnek ezen szála érdekelte legjobban, főszereplővé avanzsálta Célimène figuráját.
Célimène (Hámori Gabriella) vonzó és ledér, az előadás folyamán legalább háromszor öltözik át, élénk színű ruhakölteményei rafinált szabásúak, vagy mellei látszanak ki, vagy meztelen testének vonalai sejlenek át ruhájának csipkéin. Kezében majdnem mindig van valami, egy szál virág, vagy egy harapnivaló piros alma, és általában úgy áll meg a színen, mintha modellt állna egy műalkotáshoz, mindegy, hogy festmény vagy szobor lesz majd belőle, a lényeg, hogy istennőnek látsszon. Élvezi, hogy megversenyeztetheti a lábai előtt heverő középkorú férfinépet, feltűnő és teátrálisan viselkedő, divatos és hóbortos dáma, erre lehet következtetni abból is, ahogy berendezte és működteti maga körül a világot.
Célimène: Hámori Gabriella - Fotó: Dusa Gábor
A rendező által tervezett, gondosan kivitelezett díszlet a keleties hangulat jegyében született. Hullámpapírból készült falak szegélyezik a teret, oldalt és hátul ablaknyílásokkal (melyek mögött kiválóan lehet hallgatózni), leghátul pedig egy hatalmas, piros gyümölcsöktől roskadozó almafa látszik. Díszítő motívumként az almafa festett kontúrjai látszanak a hátsó falon is. Falba vágott kis mélyedésekben apró dísztárgyak kaptak helyet, balra pedig egy divatos, funkcionális, minimalista dizájn szerint tervezett piros kanapé áll. A keleties hatást Célimène szolgálóinak jelenléte is erősíti, ők fehér ruhában, apró, tipegő léptekkel szaladgálnak a színen, fehérre festett arcukon japán betűk díszelegnek, hajukba pálcikákat tűztek. A rendező talán azért képzelte ilyennek Baszkot (aki Molière-nél csak egy szereplő), hogy a vendégeit folyamatosan lenyűgözni vágyó Célimène különcségét vagy nagyzási hóbortját érzékeltesse.
Ez kiválóan sikerül, a nehézség inkább ott van, hogy Gothár számos egyéb ötletet bedobott, hogy az előadás - mint Célimène maga is - minél látványosabb és színesebb legyen, de ezekkel a pusztán hatás kedvéért alkalmazott gegekkel alaposan összekuszálta az előadás jelrendszerét. A sokszínűség zavaró tarkaságot eredményez, amellett, hogy bizonyos pontokon a színészi játék rovására megy, és a figurák alapos elemzésének és kidolgozottságának hiányát érzékelteti.
Az előadáshoz Gothár a commedia dell'arte hagyományaiból is merít ötleteket. Az egyik Márkit Für Anikó alakítja, aki csőrös álarcot visel, melynek segítségével néhány lépés távolságból is kiválóan lehet birizgálni Célimène bájos idomait. Für Anikó megpróbál nagyon férfias lenni, kapott egy kis rajzolt bajuszkát és öltönye alá sörhasat is, mégis kérdés, hogy miért volt olyannyira lényeges nővel játszatni a márki figuráját. Célimène játékmódja is felidézi a reneszánsz műfaj jellegzetességeit, szövegét gyakran deklamálva mondja, és szívesen használja az énekbeszédet is, főleg, amikor valakit gúnyolni vagy szidalmazni kell. Célimène leleplezése előtt pedig a szereplők fehér papírmasé parókákban és kék talárban adnak elő egy barokkos áriát, melynek hehegős refrénje humoros, csak az a baj, hogy a szövege nem érthető.
Márki: Für Anikó, Alceste: Gálffi László - Fotó: Dusa Gábor
A leleplező jelenetben a szereplők átöltöznek, vagyis leszámolnak azzal a látszatvilággal, melyet Célimène teremtett, és véget vetnek a nagy színjátéknak, Célimène hazugságainak. A Baszkok levakarják arcukról a fehér festéket, lekerülnek a nők fejéről az addig viselt, pókháló finomságú, drótból szőtt barokkos fejdíszek, Alceste is leveti szürke ruházatát, és világos színű, kissé mocskos nadrágot és zakót ölt helyette. A szereplők ekkor egészen civilnek tűnnek, csak a két márki mintás bermudája sikerült egy kicsit jelmezszerűbbre a kelleténél, nehéz elképzelni, hogy ők ezt hordják akkor, amikor épp nem Célimène-nél vendégeskednek.
Számos érdekes ötletet találunk még az előadásban, a másik Márki (Znamenák István) egy cserepes almafát cipel magával, amikor megérkezik, mintha ez a gyümölcs jelképezné a szerelmet, a termékenységet, de a szalon képmutatásának bűnét is egyben. Arsinoé (Kerekes Éva) lábai be vannak kötözve, helyváltoztató mozgást csak úgy tud végezni, ha valaki cipeli, de Philinte (Polgár Csaba) nemcsak őt kapja fel könnyedén, hanem a Tisztet alakító törpét is, aki egyébként csak négykézláb tud közlekedni. Alceste szolgáját, Du Bois-t (Máthé Zsolt) szerencsére nem kell cipelni, ehelyett ő cipel két, könyvekkel telirakodott bőröndöt. Pajeszos zsidó, aki urával héberül hablatyol, és egyébként könyveket emel el Célimène könyvespolcáról. A könyvek Alceste-et is izgatják, ő is jól megpakolja nejlonszatyrát, mielőtt távozik. Természetesen az is lehet, hogy ezek az ő könyvei, melyeket korábban kölcsönadott Célimène-nek, bár elég kicsi az esély, hogy ezeket a hölgy elolvasta volna.
Célimène szalonja az unatkozó értelmiség találkozóhelye, akik unaloműzésként kritizálják és gúnyolják jelen nem levő ismerőseiket, hiszen mások ócsárlásával és a pleytkálkodással jól eltelik az idő. Alceste (Gálffi László) nem lesz igazán ellenpontja e társaságnak, inkább úgy tűnik, hogy magatartása póz, szókimondása valójában feltűnési vágyának következménye, mert ezzel jobban felhívhatja magára az imádott nő figyelmét, kinek féltékenyen figyeli minden lépését. Apátia ide vagy oda, eléggé meglepődik, amikor a leleplezett Célimène kikosarazza, noha ő az egyetlen, aki hajlandó Célimène-nel szóba állni, komolyan venni őt, sőt, még szerelmet is ígérni neki. Bizony tévedett. Az életvidám lánynak nem kell az idősödő és unalmas Alceste, bár kikötözi magát az egyik oszlophoz, és szép nagy könnyeket is ejt, sok férfi van még az udvartartásban, akik másnap valószínűleg újra jönnek. Hiszen a leleplezéstől Célimène nem csúnyult és nem öregedett meg, beszédtémából pedig biztosan nem lesz hiány. Jól kielemezhetik például majd Alceste-t. Alceste valószínűleg nem jön vissza többet, lógó orral kullog el az almafa alatt. Már-már tragikomikus, ahogyan Philinte és Arsinoé melankolikusan tollaslabdát ütögetnek a zárójelenetben.
Moliere: Mizantróp
Örkény Színház
Dramaturg: Morcsányi Géza
Zene: Fekete Gyula
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
Díszlet-rendező: Gothár Péter
Szereplők: Gálffi László, Polgár Csaba, Mácsai Pál, Hámori Gabriella, Takács Nóra Diána, Für Anikó, Znamenák István, Kerekes Éva, Máthé Zsolt, Köleséri Sándor, Földes Eszter e.h., Ruzsik Kata e.h
Gabnai Katalin: Kortársunk, Alceste és a démonok
Mátrai Diána Eszter: Külön-külön jobbak, mint együtt
Metz Katalin: Gálffi László vádló igazságai
VMR: Mizantróp és méltánytalan
