A fa színháza

A Derevo rövid története

A Szentpétervárról (az egykori Leningrádból) elszármazott Derevo társulata nem először jár Magyarországon. Már az 1990-es évek elején több alkalommal elkápráztatta a magyar alternatív színház rajongóit egyedülálló mozgáskultúrájával, a nyers expresszivitás és a finom, szinte meditatív költőiség sajátosan színházi ötvözetével. A The Rider (A lovas), A női vonal keresése, Reflection (Tükröződés) című előadásaik a Szkéné, az R.S. Stúdió, a szegedi Thealter Fesztiválok legsikeresebb vendégjátékai között tarthatók számon. Anton Adasszinszkij, a társulat vezetője még egy rövid mesterkurzust is tartott Szegeden, illetve Magyarországról néhányan prágai stúdiójukba is elzarándokoltak. És annak ellenére, hogy fellépéseikről akkoriban jóval kevesebbet írtak, mint a szintén szentpétervári Lev Dogyin-féle társulat Gaudeamusáról, a misztériumszínház és a commedia dell’ arte között egyensúlyozó esztétikájuk, abszolút professzionalizmusuk mellett megnyilvánuló szinte gyermeki spontenaitásuk mély nyomot hagyott mindazokban, akik láthatták a fent említett előadásokat.
Kozma András

Ugyanakkor, az előbb elmondottak ellenére, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Derevo színház a hazai szakmai közönség számára terra incognita, egy ismeretlen, szinte megfoghatatlan jelenség. Pedig már évek óta rangos nemzetközi színházi fesztiválok legsikeresebb előadói között szerepelnek, számos jelentős díjat kaptak (többek között a BITEF Grand Prix-jét 1993-ban, az edinburgh-i Fringe Festival Herald Angel és Fringe First díjait 1997-ben és 1998-ban), és a róluk megjelent számtalan publikáció is bizonyítja, hogy a Derevo társulata a világ színházi közössége számára fontos tényezővé vált.
A Derevo (’Fa’) színházat Anton Adasszinszkij (eredetileg fotós és zenész) hozta létre 1986-87 táján a peresztrojka nyomán rendkívül nyitott és pezsgő kulturális életet élő Leningrádban. Kezdetben a Licegyei (kb. ’alakoskodók’, ’pojácák’) nevű clown-csoporthoz csatlakozott, ahol Szlava Polunyin, az azóta világhírűvé vált bohóc mellett sajátította el a pantomim és a clown-művészet alapjait. Ezt követően – leginkább a japán butoh szellemiségének hatására – önálló mozgásszínházi kísérletekbe kezdett, amelynek eredményeképpen kialakult a társulatot máig meghatározó mag Jelena Jarovaja, Tanja Habarova és Alekszej Merkusev csatlakozásával, illetve az az egyedülálló színházi formanyelv, amely a giccset és a pátoszt, a démoni rettenetet és a felszabadult kacagást, a bábot és az embert egy különös, abszurd mesevilággá ötvözi össze. Radikálisan új és provokatív esztétikájuk (amin kezdettől fogva átsugárzott egy sajátos, kacagtatóan melankolikus humor) az orosz „alternatív” kultúra körében népszerűséget hozott számukra, de a hivatalos elismertség hiánya 1990-ben arra késztette őket, hogy Prágába költözzenek néhány évre, ahol állandó próbahelyet és anyagi támogatást szerezvén nagyhatású színházi műhelyt hoztak létre. Prágai működésük során több új előadást mutattak be, és egyre nagyobb ismertségre tettek szert Európa-szerte, rendszeres meghívottjai lettek holland, német, francia, lengyel, olasz stb. színházi fesztiváloknak, emellett nyitott tréningjeik és műhelymunkáik révén több cseh mozgásszínházi formáció létrejöttében is jelentős szerepet játszottak (pl. Teatr Novo G. O. Fronta, Jumping Hamada). A 90-es évek közepén néhány évig Olaszországba (Firenze) illetve Hollandiába (Amszterdam) tették át székhelyüket, majd 1998-ban Drezdában szereztek egy elhagyott gyárépületet, amit folyamatosan újítanak fel és alakítanak át komplex művészeti központtá, színházi terekkel és filmstúdióval, képzőművészeti műhelyekkel. Első közös kísérleti filmjüket (rendezője Anton Adasszinszkij) 1999-ben mutatták be Süd.Grenze (Dél.Határ) címmel, amit a Merlin színház közönsége is láthatott a Once... című előadás után.
08. 08. 6. | Nyomtatás |