A Pécs-Bécs-Győr háromszög

– Milyen előzményei vannak ennek a közös megmutatkozásnak? Van-e egyáltalán közös múltja a három iskolának?
Lőrinc Katalin: Az együttműködés szálai elég messzire vezetnek vissza. Éveken keresztül éltem Bécsben, bár akkortájt a Bécsi Konzervatórium még gyerekcipőben járt. Téri Evelynt, ha nem is személyesen, de ismertem: tudtam, hogy édesapám, Lőrinc György növendéke volt a Balettintézetben, és azt is, hogy a Konzervatóriumban dolgozik. Bécsi éveim óta a tanintézet szakmailag nagyon megerősödött. Előtte erre már csak azért sem volt módja, mert a Bécsi Opera iskolája volt „a” balettiskola. A két tanintézet idővel egymás riválisává vált, elsősorban azonos profiljuk miatt. Pécsett a ’80-as évek elején táncoltam, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola művészeti vezetője, Uhrik Dóra jó barátom, akivel máig folyamatos szakmai kapcsolatot ápolunk. Ennek köszönhetően mindig tudtam, mi is történik iskolájukban, ahol én magam is tanítottam – életemben először, huszonhárom évesen, nálam alig fiatalabb növendékeket. Dóra később is visszahívott egy-egy kurzusra. Amikor aztán 2001-ben átvettem a győri iskola vezetését, az volt az egyik első gondolatom, hogy kapcsolatokat kell kiépítenünk hasonló, vagy még csak nem is annyira hasonló jellegű iskolákkal, hogy összemérjük lehetőségeinket, munkánkat, hogy ez által a növendékeink látóköre is szélesedhessen.
– Gondolom, elevenen éltek még saját gyerekkori élményeid.
Lőrinc Katalin: Sokáig semmi mást nem ismertem, csak ami a balettintézetben és a balett világában történt. Mondjuk, nem mintha akkoriban olyan nagyon sok más történt volna, de mégiscsak lett volna mit néznünk, ám burokban éltünk. A hetvenes évekről beszélek: akkor már létezett a Honvéd, akkoriban indult Berger Gyula. Mikor Győrbe kerültem, rögtön szembesültem azzal, hogy itt is megvan veszélye az egészségtelen belterjesség kialakulásának.
– Milyen arculat jellemzi a Bécsi Konzervatórium tánctagozatát? A közös est után milyen  szembeötlő különbségek mutatkoznak  a bécsi, illetve a két magyar iskola között?
Téri Evelyn: Nálunk a hangsúly a klasszikus baletten van, de természetesen haladnunk kell a korral, így a kortárs tánc különböző irányzataira is kiterjed a figyelmünk. Nagyon örülök, hogy létrejöhetett közös programunk, hiszen a tanintézményeknek találkozniuk kell: nem elsősorban a tanároknak, inkább a növendékeknek. Megismerhetik egymást, szembesülhetnek vele, hogy mások is küzdenek az övékéhez hasonló problémákkal. A győri iskolával már többször találkoztunk, de ilyen nagy, közös programunk még nem volt. A pécsiekkel viszont most nyílt alkalmunk megismerkedni – náluk nagyon jónak találom a modern tánc intenzív jelenlétét. Mindhárom fél számára hasznos lenne rendszeresen találkozni. Ám a gyerekek tánctanulmányaik mellett közismereti oktatásban is részesülnek, ez pedig behatárolja a lehetőségeinket. És persze az anyagi feltételek határt szabnak az elképzeléseinknek. De minden erőnkkel azon leszünk, hogy a jövőben rendszeresen tartsunk közös előadásokat. Elképzelhető, hogy nyári kurzusokat is szervezünk közösen, természetesen váltott helyszíneken. Egyelőre többre nem merünk gondolni, de ez sem kevés.
– Milyen feltételek közt működik a bécsi tánciskola, kik a fenntartói?
Téri Evelyn: A város konzervatóriumának keretein belül működünk, az iskola különböző tagozataira több mint ezer növendék jár. A városháza a főnökünk, a balett-tagozatot én, illetve Karl Musil, a Bécsi Operaház balettegyüttesének első táncosa, mint művészeti vezető irányítja. Az iskolának ezeken felül, Bécs legtöbb kerületében elsősorban ének és zenei vonalon működő előkészítői is működnek. A konzervatórium különböző tagozatai közt – különösképpen az utolsó évektől kezdve – intenzív az átjárás. Ezt azonban nehezíti, hogy a tagozatok nem egyetlen helyszínen működnek. Mindannyiunk álma egy hatalmas iskolaközpont, ahol egy fedél alatt zajlana a képzés.
– A három iskola összefogásából mit profitálhatnak a pécsi diákok?
Gaál Mariann: Úgy érzem, a választásban segít nekik. Bécsben és Győrben is javarészt a klasszikus technika van túlsúlyban a képzésben; mi ezzel szemben a nagyon modern technikákra, az alternatívákra, az újfajta irányzatokra koncentrálunk, és kísérletezünk, de természetesen a növendékeinknek is vannak napi balettóráik: van köztük olyan, aki már tíz éve részesül klasszikus tréningben. A modern és a klasszikus technikák együttes oktatása révén a diákok el-eltávolodnak az általuk favorizált stílustól, kipróbálják magukat másban is, így saját tapasztalataik segítségével tudnak majd érvényesen dönteni egy-egy stílus mellett.
Gaál Mariann: Másfél évig éltem Bécsben, megismertem a város mindhárom táncakadémiáját. Az eltérő életstílus rányomja a bélyegét a tánc oktatására is. Máshogy közelítjük meg mi a fiatalokat és másként a bécsiek, hiszen mást akarunk kihozni belőlük. A magyarok érzelmesebbek, több bennünk a kísérletező kedv, erősebb a vágy az önkifejezés megfelelő útjának meglelésére. A bécsiektől a közös gyakorlás során tanulhattunk sokat: természetesen nem technikát, mert azt nem lehet érdemben fejleszteni ebben a kétszer két órában – inkább a személyiségfejlesztés lehetőségeire gondolok. A növendékeink ezáltal pontosabban átlátják, mivel foglalkoznak ők maguk, és mivel a többiek. Rájönnek, hogy nem lesznek feltétlenül kevesebbek attól, hogy nem tudják maradéktalanul elsajátítani a klasszikus technikát. Megtapasztalják, hogy a választott formanyelv által meghatározottan ki hová és mire koncentrál munka közben. A közös estet megelőző napok során folyamatosan velük voltam: láttam, hogy a másik két iskola növendékeivel tartott közös próbák alatt milyen gyors és milyen alapvető lelki és szemléletmódbeli változásokon mentek keresztül. Fiatalok, így sokkal nagyobb tempóban élik meg ezeket a dilemmákat. Az előadás reggelén már meg tudták fogalmazni: „mi is jók vagyunk, csak másban.”
– Meghatározható néhány mondatban a három iskola oktatási szemlélete közti eltérés?
Lőrinc Katalin: A bécsi a leghagyományosabb: ők még a modern technikát is a balettre alapozzák. Valóban modern számot ma nem láttunk tőlük, legfeljebb olyat, amely a neoklasszikát keveri a könnyedséggel. Filozófiájuk teljesen eltér a kortárs tánc irányzataiétól. A pécsieknél az egyéniségen van a hangsúly: az egyéniségre kreálnak, fejlesztve azt.
Gaál Mariann: Mi valóban belülről közelítjük meg a táncalkotást: de ez a legfőbb különbség modern és klasszikus közt általánosságban is. Mi nem „ráhúzunk”, hanem kibontunk. Ez az iskolánk alapfilozófiája. Minden a célunkon múlik, azon, hogy mit akarunk elérni.
Lőrinc Katalin: A győri iskolában azért ragaszkodom hozzá, hogy a klasszikus és a kortárs egyaránt hangsúlyt kapjon, mert nagyon izgalmasnak tartom, hogy mit tud hasznosítani az egyik a másikból a gyakorlatban. Feltétlenül fontosnak tartom a klasszikus balett tudását olyan táncos esetében is, aki soha életében nem fog egyetlen balett-mozdulatot sem végezni a színpadon, mert kivételes és behelyettesíthetetlen testtudatra, fegyelemre tehet szert általa. A táncos a klasszikussal másfajta koordinációt sajátíthat el: izomzata, ízületei, egyensúllyal való viszonya, tengelye sajátos irányba fejlődnek. A klasszikus balett szigorú kánonra épül, megadott szögek, irányok léteznek, mindez pedig behelyezhető egy geometrikusan megrajzolható ábrába. A kortárs tánc viszont az egyén pillanatnyi belső állapotából ered, az adott pillanat szüleménye, így bármi kisülhet belőle. Ilyen szempontból abszolút ellenpólusnak érzem a bécsi és a pécsi iskolát, és valahol a kettő közt a miénket. A győri kifejezetten balettintézet-jellegű iskola volt eddig, de felmértem, hogy a lehetőségek sokkal gyengébbek, sem a gyerekanyag, sem a létszám nem olyan, hogy ezt az irányt tovább tartsuk. De nem is ez a célunk: sokoldalú, képlékeny embereket szeretnénk képezni. A gyerekek még nagyon nem tudják, hogyan kell belülről építkezni. Ezért én a világ minden tájának repertoárjából, mesterművekből lopkodok – ahogy például ma is látható volt egy Pina Bausch-szólónk – remélem, nem csuknak le érte holnap. Ezeket én iskoladarabokként kezelem, így például előfordult, hogy átigazítottam egy szólót csoporttáncra, hogy minél többen dolgozhassanak benne. Ha szólót csinálok, akkor sem egyetlen emberrel dolgozom: egy egész osztály betanulja, aztán versenyeztetek. Azzal, hogy kipróbálom a növendékeket más és más stílusokban, segíteni tudom a kreativitásuk fejlődését is. Téri Evelyntől felkérést kaptunk: a Bécsi Konzervatórium koncertműsorában léphetünk fel egy számmal. A kettős, amit oda szánunk, már a növendékeim egy saját készítésű koreográfiája lesz.
A táncos akkor kezdhet el saját bensőjéből hatékonyan építkezni, ha már vannak saját eszközei. A Balettintézetből frissen kikerülve, egy próbán azt mondta nekem Matts Ek, hogy csapjam magam a földhöz. Erre én csak azt tudtam mondani, hogy „kérem, én ilyet nem tanultam!”. Ezért kóstoltatok meg a növendékekkel számos stílust, hogy dönteni, választani, indulni és merni tudjanak.

08. 08. 6. | Nyomtatás |