Láthatóvá tenni a láthatatlant

– Az a tapasztalatom, hogy a koreográfusok gondolkodásmódját döntően befolyásolja az a szakmai hátország, ahonnan táncos tapasztalataikat szerzik. A te pályád különösen kanyargós volt.
– Nagyon sok mozaikkockából tevődött össze a múltam. Elég későn, 16 évesen kezdtem el táncolni, és az egyetlen iskola, amelyik így is befogadott, az Jeszenszky Endre magánstúdiója volt. Az akkoriban még aktív mester óráin tanultak nagyon hasonlítottak a Luigi, Mattox, Giordano-féle jazztánc technikához, és emellett nagyon komolyan tanított balettet is. Olyan saját szisztémát dolgozott ki, amivel a későn kezdőket – például Berger Gyulát, Frenák Pált vagy engem – is meg tudta tanítani a technikára. Négy év után aztán szereztem egy olyan útlevelet, amivel évente külföldre mehettem tanulni. Itthon az éjszakában dolgoztam, külföldön pedig minden pénzem arra költöttem, hogy az általam kiválasztott mesterektől tanulhassak. Nagyon magamra voltam utalva, egyedül kellett eldöntenem, hogy mit és kitől akarok tanulni. Sok stílussal megismerkedtem. Persze nem tudom mindet, de tudok közöttük szörfözni, és egy koreográfus számára az a fontos, hogy hajlékony és gazdag táncnyelve legyen. A technika sosem lehet öncél. Azért törekedtem többféle tánctechnika megismerésére, hogy a szolgálatomba állítsam, hogy minél gazdagabb legyen a táncszótáram.
– A tánctechnikák azonban nemcsak különböző testképző rendszerek, hanem a különféle gondolkodásmódok materializációi is.     
– Mivel későn kezdtem el tanulni, egyrészt nagyon koncentráltan igyekeztem dolgozni, másrészt rögtön a mögöttes dolgok érdekeltek. Általában olyan mesterektől tanultam, akik aktív koreográfusok, a táncot élő emberek voltak.  Amikor pedig két évre kint ragadtam Bécsben Ismael Ivo modern tánc együttesében, megint újabb koreográfusokkal tudtam dolgozni, akik elvárták a kreativitást és a sokoldalúságot. Mindig is a sokrétűség érdekelt, az, hogy mennyiféleképpen lehet a táncban kifejezni az érzéseket és a gondolatokat. Az alkotás nem más, mint eljuttatni az érzéseket az emberekhez. S annál többre vagy képes, minél nagyobb eszköztárat birtokolsz.
– Kreativitás, műhelymunka, koreografálás – hogyan függnek ezek össze?
– A kreativitást fejlesztő műhelymunka fontos lehet a táncosnak és a pedagógusnak is, de a koreografálás nem abból áll, hogy zenére lépéseket tudunk összerakni. Mint ahogy a rímek gyártása sem költészet még. A koreografálás lényege szerintem egyfajta átfogó látásmód. A koreografálást tanítani sem lehet, tanulni azonban igen, és ez nagy különbség. Koreográfussá lesz az ember, és ez nem akkor kezdődik, amikor bemegy valaki a próbaterembe. Ez egyfajta folyamatos létállapot. Táncban kell látni, és mindent mozdulatban kell elgondolni. A koreográfusnak az a feladata, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant.
– Ezért  akár történetet is mesélhet?
– Igen, mindent. Az a furcsa a táncban, hogy olyan szférákban hat az emberi érzésekre, amire egyetlen más művészet sem képes. Egy gesztus, egy mozdulat olyan sokrétű érzelmeket, oly sok gondolatot indíthat meg – és az a szép, hogy ez minden emberben más.  A szavak konkrétak, de ami a táncból születik, az sosem lehet konkrét.
– Ha egy történetet mesélsz, tudnom kell ki kicsoda, ki kit szeret, gyűlöl ...
– Egy történetben a váz konkrét, de nem csak a váz van. Mostanában az izgat, hogy ezt a lehető legjobban lecsupaszítsam, vagy pedig egyáltalán ne is legyen szükségem rá. Érdekelnek az emberek viszonyai, a karakterek, a történések, a miértek. A Porcelán bölcsőnek számomra van egy belső vezérfonala, de cselekményt mégsem akartam. Különböző érzéseket akartam elsuhantatni a néző szeme előtt, ahogy a tévében jönnek a snittek egymás után. Nem kell, hogy a mű minden eleme megmaradjon a nézőben, elég, ha az erős, esszenciális képeket megőrzi. A Pécsi Balettnél készült kettősben is csak hangulatokat akartam megfogalmazni, bár a műsorfüzet igénye miatt szavakba is öntöttem a gondolataimat. Ám az a szép a táncban, hogy valójában verbalizálhatatlan. Sőt. Ez a fő erőssége, és pont ez érdekel, ezért is nincs szükségem a cselekményre. Van, aki a formai kérdésekkel foglalkozik elsősorban, nekem azonban az emberi viszonylatok a legfontosabbak.

08. 08. 4. | Nyomtatás |